Hükszoszok

Teljesen mindegy, hogy az Ótestamentum említi-e a hükszoszok népét vagy sem, a nyugat-szemita és a héberek történelmét kutatva a hükszoszok ignorálása nagyfokú ignoranciát hirdet.

A hükszoszok népéről, szinte semmit sem tudunk; nem tudjuk honnan jöttek, milyen etnikai összetétellel rendelkeztek, és szinte semmi érdemleges régészeti leletet nem hagytak maguk után. Nevük magyarul, legalábbis görög és egyiptomi értelmezés szerin a 'lovas-nomád', vagy 'pásztorkirály' jelentésnek felel meg. Az bizonyos, ők honosították meg Egyiptomban a lovakat, és a lóvontatású harci szekér, visszacsapó íj használatát is ők vezették be. A XIII. Dinasztia alatt, i. e. 1730 körül, Kánaánon keresztül beözönölve (egyes tudósok szerint lassan beszivárogva) elfoglalták Alsó-Egyiptom delta ágának keleti részét. Fővárosuk a Nílus keleti partján levő Avarisz (Tell El Dab'a) városa lett, központjában Szütek templommal, megerősített falakkal, kapubástyákkal. Később déli irányba még jobban kiterjesztették hatalmukat, és bő 160 évig uralkodtak ezeken a területeken, míg a XVIII. dinasztia fáraója, I. Ahmosze (Jahmesz) ki nem verte őket (i..e. 1560 körül) Egyiptomból. Egyiptomból történő kivonulásuk után egy jelentéktelen, középszerű településből új várost alapítottak, (Hyerosolymát) Jeruzsálemet. „Az Asszíroktól tartva, akik akkor egész Ázsiát uralták, egy várost építettek Júdeában. A város elég nagy volt, hogy otthont adjon sokaságuknak, és a várost Hyerosolymának nevezték el.” (Josephus, Contra Apion I. 13-7) Nem sokkal később nyomtalanul eltűntek, úgy, ahogy jöttek, semmi kézzelfogható nyomot nem hagyva maguk után.

Egy átlagos egyiptomi szekér, mielőtt a hükszoszok megérkeztek volna

Etnikailag beazonosítani a hükszoszokat lehetetlenség, habár a legtöbb bibliai történész szemitának szeretné látni őket, mint Jacquetta Hawkes: „... vándorló szemita csoportok, akik kereskedést űzni jöttek és más békés lehetőségekért érkeztek Egyiptomba.” Míg más szakértők, mint Kim Ryholt neveken lovagolva erőltetik a szemita originalitást, elfelejtve, hogy a nevek többsége kultikus, vallásos hovatartozást, kötődést fedő értelemmel bírtak, melyeket a hükszoszok vándorlásuk során sajátították el. A helyi patrónusok, 'kis-istenek' mellett, a legősibb, mindenki által tisztelt kiemelt istenek pl. Resheph vagy mint Baál és Anath kilépve szűkebb hazájukból-házukból országrészeket, birodalmakat meghódítottak meg. A szemita nevek alatt is tisztelt 'főistenek' neveinek változatai családi nevekben, titulusokban olvadva elterjedt az összes kelet, nyugat-szemita népcsoport között és a velük generációkon keresztül érintkező hükszoszok átvették a nekik megfelelő kultuszokat, amikkel párosult a névhasználat, névcsere, ám ezen nevek használata közel sem jelenti vagy bizonyítja népcsoportjuk szemita eredetét. Más elfogadható magyarázat a szemita nevek előfordulására, hogy a Hükszoszok vihettek magukkal nyugat-szemita családokat, mint szolgáltak, és rabszolgálákat, ám ez megint nem lehet komoly érv, hogy ők maguk szemiták lettek volna. A sok lelkes szemita és judeo-keresztény szeretné – de nem tudja – megkerülni azt a tényt, hogy a szemita népek nem rendelkeztek lovaskúturával. Ezekben a századokban gyalogosan terelgették birka és kecske nyájaikat, gyalogosan szálltak hadba és még a szamártartást is alig ismerték. A bronzkori szemita települések feltárásán jelentős mennyiségű birka, kecskecsont került elő, míg tehén alig, szamár alig, lócsont meg egyáltalán nem fordult elő. A lovaskultúra nem csupán lótenyészésből, nemesítésből tevődött össze, hanem lószerszámok és harci-szekerek gyártása is szorosan hozzátartozott. Továbbá a több részből összetett íj, a visszacsapó íj, tökéletes nyílhegyek – melyek mind hükszosz vívmányok voltak –, mind inkább turáni eredetről vallanak, még akkor is ha az akadémista történelemírás nagyon a zsidók őseinek szeretné tulajdonítani a közel-keleten végbement magas szintű lókultúra bronzkori meghonosítását. Ha hükszoszok szemiták lettek volna, akkor ez következő lépésben azt jelentené, hogy a hunok, őstörökök a szemitáktól tanulták el a lótartás/tenyésztés tudományát. Nem világos, hogy melyik nép műhelykultúrájából származott az egyiptomi fémgyártás színvonalát jóval meghaladó a hükszosz fegyverek, páncél, sodronying, fémsisak és főleg a harci-szekér előállítása. Egy ilyen ipari fejlettséget bronzkori birkapásztor, vándor-szemitáknak tulajdonítani fanatizmust sugároz.Inkább közelebb állhat az igazsághoz az olyan kutató, mint Wolfgang Helk, aki Hurritának véli a hükszoszokat, akik nem voltak szemiták, vérségileg közelebb állhattak a Kaukázus két oldalán élő turáni népekhez.

A hükszoszok megjelenése után már ilyen harci szekerek, íjak honosodtak meg Egyiptomban mindenfele.

Mivel a hükszoszok szemita eredetét bizonyítani lehetetlenség, egy turáni nép (klánok) délre vándorlásáról meg hallani sem akarnak a bibliai tudósok, ezért inkább meredek elméleteket fabrikálva vannak olyan szélsőségesek, akik még a létezésüket is kétségbe vonják, mint Sáve-Söderberg (The Hyksos Rule in Egypt) elveti egy kívülről érkezett, idegen népcsoport invázióját és csupán politikai elit lecserélődését látja (mint egy divatváltást), azaz szerinte, egyiptomi váltotta az egyiptomit. Ez az elmélet nem magyarázza meg a fejlett lovaskultúra gyors térnyerését. Vannak ennél még elrugaszkodottabb elméletek, mint John Van Seeters (*), aki mindenáron bizonyítani óhajtja, hogy Hükszosz nép vagy kultúra sosem volt, hanem ez csupán egy stílus volt, különösen kapálódzik a hurrita-hurrian rokonosítás ellen, pedig a hurrik az egyetlen olyan nép volt a Kaukázusoktól délre, ahol a középső bronzkorban a lótenyésztést egyöntetűen bizonyítani lehet. Ezek a bibliai akadémisták figyelmen kívül hagyják a sajátos, más korai – Palesztin, Szíria, Egyiptom – kerámiáktól eltérő, 'Tell al-Yahudiyyeh'-nek elnevezett agyagművesség: kisméretű geometriai díszítésű, barnás-szürke edény, korsódarabok sokaságát, melyek díszítésrovátkai fehér krétaporral voltak színezve. Ezt a kerámiaformát hükszosz kerámiának vélik a régészek. Ezen felül ott vannak még a nagyon is disztinktív, Nílus-deltára, Palesztinára jellemző bronzkori erődrendszerek, melyek 'hükszosz erőd' megnevezésként kerültek be e régészet tudományába. Több ősi palesztin, Dél-szíriai várost körbevevő jellegzetes zúzott kőből épült, lejtős-padkás védelmi vonalak, magas kőfalak és bástyatér kialakítása megegyezik vagy hasonlít a volt Hükszosz főváros, Avarisz védelmi rendszerével. (Yigael Yadin, 'Hyksos Fortifications') Askelón, Szíriában Quatna, Megidó és Hácor, Szikem kapubástya rendszereit szintén hükszosz vagy legalábbis azáltal befolyásolt építési elemként tartanak számon.

I. e. 1560 körül, mikor az egyiptomiaknak végre sikerült a hükszoszokat kiszorítani a Delta mellől, legalábbis elméletben, mert ebben a kiűzésben vagy elvándorlásban nem minden hükszosz klán vagy az őslakossággal keveredett hükszosz család kelt útra, amire példa I. Ramszesz apja, Széti vezír, aki neve után ítélve félig hükszosz vagy tán egészen az volt. Széti felújította Szét isten kultuszát annak ellenére, hogy az írott hagyományban és a köztudatban élesen megmaradt ténye annak, hogy Széth Ozirisz gyilkosa volt és így Egyiptom ellensége. A termékeny Delta elhagyására kényszerített Hükszosz klánok átvonultak a Negev sivatagon és egy apró, még közepes jelentőséggel is alig bíró júdeai városkába, Jeruzsálemben rendezték be új fővárosukat. A város közepén templomot emeltek és oltárát legfelsőbb istenüknek Szütek (Szét) tiszteletére szentelték fel. Semmi konkrétan megfogható adat nincs arra, hogy a hükszoszok mennyi ideig éltek Júdeába, meddig volt első számú patrónusuk Szütek és, hogy mi lett az egykori büszke hükszosz nép maradékainak sorsa. Az biztos, hogy az i. e. 1360. körüli Tel-Amarna levél (Abdiheba levele) megírása idején Jeruzsálemben kánaáni népnek elnevezett lakosság él, egyiptomi felügyelő kormányoz, kinek uralma alatt elképzelhetetlen lett volna a hükszosz isten, Szütek imádata. Az egykori Szütek templom oltárán – az ő idejében – El istennek áldoztak a várost benépesítő szemiták. Ez persze nem jelentette a Szütek hódolata teljes kiűzését a templomból, hanem mint egy kisebb jelentőségű patrónus szerényen meghúzódva, félre eső helyen fogadta azt a kevéske tiszteletet, amit elnyert. Kultusza túlélését támasztja alá a szicíliai származású Diodórosz (i. e. 80-20) görög történetíró által közölt adat, kinek negyven kötetes ‘Egyetemes Történelem' című műve töredékes részletekben, másolások formájában maradt csupán az utókorra. Ebben a művében hivatkozik a nálánál mintegy harminc évvel korábban élt nagy görög sztoikus filozófus Poszeidoniosz munkájára. Abban az állt: eredeti szemtanúk úgy vallották; mikor is a Szeleukid király Antiochus Ephiphánész (uralkodott, i. e. 174-171) katonáival az élen behatolt a jeruzsálemi Nagytemplom legszentebb szentélyébe, akkor ott egy szobrot talált. A szobor egy nagy szakállú embert ábrázolt szamárháton ülve, kezében könyvet tartva. ('Biblioteca Storica', 34/35. 1-3) Josephus szerint az egyiptomi pap, Apion szintén tudott a Szütek-kultusz megmaradásáról, csak szerinte egy faragott szamárfejet találtak a templom szentélyében.

III. és IV. Amanhotep i. e. 1400-1350 körüli uralkodásuk alatt Palesztina és Szíria kisebb-nagyobb mértékben Egyiptom felügyelete alá került, különösen a Mezopotámiába vezető kereskedelmi út biztosítása lehetett a prioritás számukra, így kerülhetett Jeruzsélemben is Egyiptomot szolgáló helytartó.

Túl sok az ókori görög szerzőktől fennmaradt utalás ahhoz, hogy egyszerűen a politikai korrektség vagy az antiszemita bélyeg-rásütés félelmében minden megjegyzés nélkül elhanyagoljuk a héber valláselképzelésekben nagyon is jelenlévő Széth kultuszt. A témára már megpróbáltam rávilágítani egy korábbi tanulmányomban: és itt is helyénekvalónak tartom, hogy néhány mondatot még hozzátegyek. Josephus idéz (Cont. Ap. II.-9), a kb. i. e. 200. előtt élt Patar-i Mnaseast (**) művéből, miszerint a zsidók aranyszamárfejet tiszteltek. Joshephus előtt élt Democritus 'Zsidókról' c. könyvében írja, hogy a zsidók egy aranyszamárfejet tiszteltek. Antonius Pius kortársa volt Julius Florus, aki Jeruzsálem (Pompeius császár hadjárata) elfoglalása kapcsán említi, hogy egy titkos kamrát fedeztek fel a nagytemplomban ahol egy bearanyozott kúszónövény, inda (sub aurea vite cillum) alatt egy szamárszobrot találtak.Procopius beszámol az egyiptomi Alexandriában a Nílus áradásával kapcsolatosan rendezett ősi egyiptomi ceremóniáról, melyben a város polgárai Ozirisz testének – Bübloszban történt – megtalálását másolták le.

Erzherzog Reiner gyűjteményében (Osztrák Nemzeti Levéltár) található a 'Fazekas Orákulumja' c. kb. i. e. 200-ból származó papirusztöredék, mely az alexandriai zsidókat Tüphónistáknak (Széthián,-Széth-követőknek nevezi). A Rhind papirusz keletkezési idejét Apophis hükszosz király uralkodásának 33 évére helyezik és a 87. szakaszában az írnok megjegyzi, hogy a feljegyzett események a hükszoszok uralkodása alatt történt. Ha nem léteztek volna a hükszoszok, akkor miért említi őket a Jahmesz nevű tudós írnok?

Plutarkhosznál és az ő feljegyzését ismétlő Tacitusnál a zsidók júdeai, jeruzsálemi térhódítása, Ízisz uralmának ismételt (allegorikus) győzelme egybe esett Tüphón kultuszának Egyiptomból való, Hórusz vezette kiűzésével. (Plutarkhosz, 'Ízisz és Ozirisz', 31.363) Plutarkhosz így ír: „Tüphón az ütközetből, szent állata hátán, szamárháton menekült el, hét napig menekült, míg végre megszabadult, majd apja lett két fiúnak; Hierosolymusnak és Judeausnak.” Tacitus is hasonlóan írja le a szamárháton történő hétnapos menekülést, és szerinte a zsidó szabbath megünneplése ennek a hét napnak emlékére formázódott meg. (Historiae, 5.-2)

Manethón idejében a zsidó hitet, ill. a zsidók istenét Széth-Tüphonnal azonosítani általánosan ismert tézis volt az egyiptomi írástudók között. (Russel R. Gmirkin, 'Berossus and Genesis, Manetho and Exodus) Szintén Plutarkhosz írja, hogy a zsidók elutasították a nyúlhús fogyasztását, mert annak íze a szamár húsához hasonlít. (Quaestiones Conviviales, IV.-5)

Sanda Gambetti írja: I. Ptolemaiosz koronázási ceremóniáján, szimbolikusan Széth, Ozirisz általi legyőzésének emanációja ismétlődött meg, IX.-X. Ptolemaiosz parancsára Ozirisz templomokat restaurálnak, és az újra festett képeken ismétlik meg Szét megölését. Van Henten (Jews as Thyphonians) c. művében feliratokból, hieroglifákból idézve mutat rá a korai egyiptomi zsidóság Tüphónhoz (Szét) való kötődésére. Ugyanezen forrásokból értesülünk a széth-hívők elleni erőszakos fellépésekről, gyilkosságokról, megégetésekről.

Alexandriai Philón említi az i. e. 38-ban végbement vallási tisztogatást, melynek áldozatai főleg Szét kultuszát követő alexandriai zsidók voltak. A zsidóság majd egészében visszautasította más istenek tiszteletét, ünnepi játékokon való részvételt és a császár közönséges emberi voltát hangoztatta, de még egy halvány udvarias gesztus erejéig sem voltak hajlandók egy füstölőt meggyújtani vagy egy szál virágot letenni valamelyik patrónus kápolnája elé. Ezt a viselkedést természetesen pökhendi, ellenséges provokációnak látta az összes többi alexandriai polgár. Az Alexandriában élő egyiptomi Ozirisz imádók, görögök, latinok a római császár istenségének elismerésének megtagadása mellett bűnösként tekinthettek még a zsidókra, a szárazságot, sivatagi terméketlenséget reprezentáló Szét imádata miatt is, hiszen Ozirisz – különösen a Delta vidékén a Nílus termékenységével azonosult, így maga volt a teremtő élet. ('The Alexandrian Riot of 38. BC.')

Nehéz nyelvezettel, nevekkel, összehasonlító filológiával, vitatható fordításokkal és szövegértelmezéssel megszerkesztett hatalmas művében Gerald Massey közli többek közt: „A héber főnév legkorábbi azonosítható formája a habiru (kabiri) ősteremtője (genitalis, genetrix), mely elnevezés 'kab' szótője, megegyezik az egyiptomi 'Kep, Kheb, Kef' megnevezésekben, melyek Tüphonhoz kötött nevek, átvitt értelemben Tüphontól származó testvérek ...” (…) „Tüphon ikerformája mitikus testvérpárosban, 'Judeus és Hierosolymus' fogalmazódik mítosszá.” (Gerald Massey, 'Book of Begining')

Még egy kép:

Megiddó ásatása során feltárt istálló rekonstrukciója, amire a fundamentalista régészek rögtön azt állították, hogy megtalálták Salamon lovasságának (I. Kir. 10-26) egyik bázisát. „Mára már kiderült, hogy az épület az i. e. VIII. század első felében emelték” (Israel Finkelstein) Természetesen semmi bizonyíték arra, hogy Megidó erődje ebben az időben habiru-héber erősség lett volna vagy már akkor ott létezett volna Jahu kultusz. Más szóval a később kialakult zsidó népnek semmi köze sem az erődhöz, sem az istállóhoz, sem a lótenyésztés korai kultúrájához.

(*) Ha valaki akar olvasni egy jó vacak, semmitmondó 'történelminek' maszkírozott könyvet, akkor annak nagyon ajánlom John Van Seeters, 'The Hyksos: A New Investigation' c. szerzeményét. Ez a bibliába belebolondult pali az egyik ócska könyvet jelentette meg a másik után, mint 'Mózes élete', 'Dávid király bibliai sagája', 'Ábrahám', 'Mózes öt könyve' … az egész munkássága spekulációkra, szándékos ferdítésekre és direkt hazugságokra épült kacat. Egy vidéki sekrestye homályát érdemelné ez a történésznek nevezett biblia-gerilla nem egyetemi katedrát.

(**)Alexandriai Eratosthenes tanítványa, Patara-i Mnaseas az i. e. III. évszázadában alkotó görög szerző, földrajztudós, utazó. Patara-i Mnaseas írásaiból csupán másolattöredékek maradtak ránk; többkötetes 'Periegesis' (Periplus), és az 'Orákulumokról' c. műveiből sovány részeket lelni az Oxyrhynchus papiruszokból, valamint rendelkezünk másod-harmadkézből eredő idézetek (skoliaszta) másolataival.