Nyugat-szemita nyelvemlékek

Mielőtt rátérnék további nyugat-szemita nyelvemlékek ismertetésére, pár mondatban szeretnék kitérni az ókori kultúrák, vallások azon jeles kutató tudósaira, akik az intézményesített akadémiák propagandista vívmányait kétségbe vonva, más segéd-tudományoknak elnevezett szaktudományok, mint régészet, szociográfia, mitológia, komparatív biblián-kívüli történelmi adatok, filológia és vallásmentes szövegértelmezés segítségével átírják a biblia által felépített történelmet, tabukat döngetve, totemeket felborogatva, hamisításokat leleplezve botránkoztatják meg a történészeknek vélt bibliai teológusokat és a régészeknek álcázott rabbik, papok akadémista csoportjait. A minimalistáknak elnevezett tudósok egy sokkal szerényebb nyugat-szemita társadalmi fejlődést, közösségi kibontakozást, törzsi létezésből egy lényegesebb lassúbb és kevésbé látványos néppé, nemzetté formálódást vázol elénk. Az akadémiák élén álló vallásvezetők, vallások dogmáitól átitatott 'tudós' professzorok, tanárok, oktatási intézményeket irányitó, azokat anyagilag fenntartó, ásatásokat pénzelő, engedélyező szervezetek és hívő magánszemélyek mindent elkövetnek, hogy a minimalista tudósok minél kevesebb publikációt, népszerűsítést, ismertető bemutatást kapjanak. Ha tehetik megtagadják tőlük a katedrát, szimpóziumokon, konferenciákon való felszólalást, könyveiket, tanulmányaikat szándékosa nem fordítják le más nyelvekre, helyette a silányabbnál-silányabb önmagukat ismételgető tudálékos vackokat fordítgatják, ezekkel tömik tele könyvesboltokat, ezeket a vacak kiadványokat reklámozzák az általuk kontrollált újságokban, magazinokban. Mindezek ellenére mégis elégedetlenek, sokszor dühösek a biblia felsőbbrendűségéért küzdő 'maximalisták' mivel angol nyelven mégis megjelennek a minimalisták munkáiés ahol csak lehet sértegetik, gyalázzák a hamis elméleteikre veszélyes vallásmentes tudósokat. Philip Davies közli, hogy az ószövetségi teológusok anti-szemitának, anti-cionistának és anti-izraelitának bélyegzik meg a minimalista kutatókat, de csak nyilvánosságtól mentes környezetben, szavakban, írásban már nem merik megismételni, hiszen nem óhajtanak egy birósági perbe keveredni rágalmazásáért. (Anciant Israel and Anti-Semitism) Egy ilyen per úgy hiányozna számukra, mint púp a hátukra, hiszen pl. a legjobban útált Thomas Thompsonnak több tudása, lényegesen gazdagabb biblikus ismerete van, mint az összes tel-avivi, jeruzsálemi ószövetségi teológusnak együtt véve. Egy nyilvános birósági tárgyaláson nagyon felsülnének a rágalmazók, és a végén még kártéritést is fizetniük kellene, ezért aztán csak finoman megy a lejáratás.

A nihilista, szeptikus, revizionista jelzők olyan könnyen repkednek, mint fecskék a nyári délutánokon, biblikus partizánok sokszor összefognak, mint Iain Provan és segítői Long, Longman 'Biblical History of Israel' c. közös vergődésükben ekképp inzultálja a tőle eltérő tudósokat: „A hagyományokkal szembemálló a 'kiváltságos bizalmatlanság' képviselőire általában úgy tekintünk, mint érzelmileg, mentálisan kiegyensúlyozatlan emberekre …” Majd óvatosan folytatva kifejtik, hogy nem nekik, hanem a minimalistáknak kellene bezárva lenniük a bolondoházában. William Dever egy gyorsan elmúló divathóbortnak nevezi a minimalisták munkásságát, míg Gary Rendsburg üres locsogásnak véli szakvéleményüket.

De nem csupán az egymást ismétlő, sokszor ellentmondásos badarságok kerülnek a kritizáló tanulmányok középpontjába, hanem a válogatás nélküli, minden feliratot, habiru nyelvemléknek bemutató erőszakosság is a szövegben feltüntetett betűk, szavak önkéntes kiforgatása, valláspolitikai érdekek szerinti szövegértelmezés, mely megmeri kérdőjelezni az alaposnak látszó, ősi Izrael létezését alátámasztó tanitásokat. Érdekes módon nem egyszer olyan jeles izraeli régész-történészek, mint Finkelstein, Na'am, Silberman, szintén beismerik az ősi Izrael vagy annak királyai, régészeti hiányosságait vagy a biblián kivüli források hiányát, de aztán mindig visszakanyarodnak az ószövetségi passzusokhoz – mondván – másképp az mégsem lehetett. Míg olyan kakukk zsidó történészek, mint Baruch Halpern világosan kimondják, hogy aki Izrael múltját meri megkérdőjelezni az jelenét is megkérdőjelezi, hiszen Izrael jelene teljesen az Ószövetségben leírt állításokra alapszik, ha annak igazát elvennék a zsidóktól, akkor nem maradna semmiféle létjogosultsága. Hát ezért roppant veszélyesek a minden szentszövegbe belekötő minimalisták!

És most térjünk át a Tel Dán sztélé bemutatására …

A Tel Dán sztélé, Észak-Izraelben 1993-ban Avraham Biran, Joseph Naveh által megtalált arámi nyelven bazaltkőtáblára íródott győzelmi felirat, mely győzelmet egy meg nem nevezett király aratott Omri-háza (Jósafát) 'király' felett, aki Izrael királya volt és a bibliai régészet ideológusai szerint Dávid házából származott. Azóta is folyik a megelégült öngratuláció, mint azt Israel Finkelstein írta „a Tel Dán felirat alapos nyakas volt az Izrael ősiségét kétségbevonó revizionisták számára.” Az erősen töredékes, és rekonstruált tábla olvasata – egy helyen – a bibliai régészet- filológia határozott magabiztossága ellenére vitatott olvasat, egy magánhangzó kezdetlegesen elnagyolt formája miatt, ami egy hangrendi illesztésnek akarna lenni.

Maga a sztélé elkészítési ideje is feltételezéseken alapszik, mely meghatározásban a bibliai történéssorozatban való beillesztés volt a legfőbb szempont. Jórám fia Akházia történelmi létezését hivatott alátámasztani az i. e. IX. századi datálás, holott a száz évvel későbbi alkotásidő inkább reálisabbnak tűnik. A tábla szövegében jegyzett nevek töredékes olvasatát Biran és Naveh rekonstruálta vallásos meggyőződésükből fakadó korrektséggel; de már a hetedik sor fordítása is sántít: „lázadás ... több ezer lovas megöltem ...ram-ot … fiát”; itt a ”ram” szótag elé Biran és Naveh önkényesen beillesztették a ”Jehu” szótagot és máris megvolt alkotva, „Jehoram” (Jórám) bibliai király neve. A nyolcadik sor: „Izrael királya és megölte ...ihau-t … fiát”, itt a ihau szórész előtt levő olvashatatlan részben az ”Ahaz” szót költötték bele, és így összeolvasva megkaphatták Jórám fia, Ahaziah (Akházjáhu) nevét. Most már két biztosnak vélt nevet sikerült teremteniük fundamentalista történelemszemléletük alátámasztására. és máris egekig szökött az izraelita és a judeo-keresztény büszkeséggel megtöltött határozottság. A szent extázis tovább fokozódott, mikor a kilencedik sorban található betűket ”betDWD”-nek értelmezve 'Dávid házának' fordították le. Volt nagy öröm, végre meglett a megdönthetetlen bizonyíték a zsidó nép ősiségére, melyet hatalmas, gazdag királyok (Dávid, Salamon) irányítottak, nem mese tehát a Tora elbeszélése: elszégyellheti magát a sok hitetlen Tamás. Sajna a bibliai tudósok kaftánban és csuhában öltözött tagjainak a nagyszerű hír szétkürtölése után nemsokára megjelentek azok a fránya mindenbe belekötő, mindent megkérdőjelező hit és vallástól független tudósok, akik a tábla vizsgálata után ellentétes magyarázatokkal álltak elő. Sőt egyes tudósok még a szövegkritikánál is messzebb mentek, mint Frederick Cryer (On the Recently-discovered House of David) és prof. Niels Peter Lemche, akik a kőtáblán fellelhető repedéseket, vésőnyomokat analizálták és arra a következtetésre jutottak, hogy a rávésett szöveg egyszerűen kései hamisítvány (Lemche, 'House of David'). A betDWD olvasatot erőltető ószövetségi teológusok szándékos hibát követnek el igyekezetükben, mint azt Matthew Sturgis megfogalmazza: „Dávid-háza szövegértelmezés egy tipikus példája annak a vágyódásnak, melynek gyakorlatában hátulról, a bibliából visszafelöli irányból jövő közelítést alkalmazzák, ahelyett, hogy a kétséges bizonyságból lépnének előre.” (It Ain't Necessarily).

A 9. sor sajátságos, fantasztikusnak hangzó fordítása a ”Dávid háza” olvasattal, természetesen ellenállást váltott ki a bibliai történelemtől független tudósok között. Philip Davies és Thomas Thompson elsőként utasították vissza a Dávid-ház jelentésének fordítását, rámutatva többek közt, hogy a biblia soha nem használja a Dávid-háza, Salamon-háza stb. kifejezési formát úgy, mint egy dinasztiára vonatkoztatott kifejezést, amit láthatunk pl. az angol 'Stuart-ház' vagy a francia Capeting-ház stb. eseteiben. Mikor a Bethel, Bet-sean, Bet-semes, Bet-dagon Bet-barah stb. kifejezéseket használják, mindig kivétel nélkül templom, kultikus központ, vagy patrónus metaforája megnevezésével találkozunk és soha sem egy uralkodó dinasztia nevével.

A ”DWD” másik lehetséges olvasata DOD isten neve, egy vitatott olvasat, egy olyan magánhangzóval, ami kezdetlegesen elnagyolt forma, mely talán egy hangrendi illesztésnek akar megfelelni. Így az olvasata nem DÁVID, hanem DOD. - azaz 'szerelmetes'. Számos tudós szerint eszerint az olvasat nem DÁVID tehát, hanem DOD. - 'szerelmetes' (figyelembe vehetjük: 'Ashdod' nevét). A vitatott rovásjel egy hat betűs szóban áll: BYTDWD, melynek a 'W' betű rovása szintén lehet – a vallásilag el-nem kötelezett írásszakértő, Philip Davis szerint – egy kezdetleges magánhangzó, mely ez esetben egy epithet, díszítőjelző, ami a 'szerelmetes' kifejezést jelenti. A 'duwidum' főnév használata szerepel egy i. e. 18. századi Mariból származó rovásírásos feliraton, ami szintén a 'szerelmetes' kifejezéssel bír. Vagy figyelembe vehetjük a bibliából: „hadd énekelek kedvesemről, szerelmetesem énekét az Ő szőlőjéről!” (Ézsaiás, 5:1), melynek eredeti héber szövegében a ”DWD” betűkkel van a 'szerelmetes' szó leírva. (Neil Godfrey)

George Athas doktori disszertációjában (Tel Dan Inscription) megint más konklúzióhoz ért el, szerinte a 'DWD' egy földrajzi meghatározás, mely Jeruzsálemre vonatkozhat és felirat készíttetője 'Jeruzsálem fiát' győzte le és nem egy dávidi házból származó leszármazottat. ugyanakkor rámutat, hogy Ámos próféta (8:14) szintén használta a DOD díszítőjelzőt. „Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy a betDWD kifejezést toponímiaként (helynévanyagként) kell értelmezni, és nem mint Dávid dinasztiájának neveként.”

Lawrence Mykytuk – aki egyébként szélsőséges biblia-történész – szintén felhívja figyelmünket az arámi nyelvben előforduló DWD szó széleskörű használatára, melynek értelmében az edény, tál, nagybácsi jelentése szintén fellelhető volt. Véleménye szerint a név mindenféleképpen kultikus; vagy isteni név, annak epithetje vagy kultikus objektumra vonatkozik.

Dr. Kurt Noll, (Brandon University) a Jórám szó lényegét megint másképp látja és a 'Hiram-Bar' olvasatot részesíti előnyben, – aki mint valós történelmi személy tizedik királya volt Türosz városának – a Jehoram olvasattal szemben.

Olyan fundamentalista tudósok, mint Kenneth Kitchen szintén minden gond nélkül olvasták le a Dávid, Jórám, Ahazia neveket és boldogan írták egyik meggyőző könyvüket a másik után. Az Ótestamentum makulátlan történelmi valódiságát minden fölé helyező Kitchen, olyan értéktelen irományokat jelentetett meg pancser-pályafutása alatt, mint 'On the Reliability of the Old Testament' (Az Ótestamentum megbízhatósága), minek középpontjában Dávid történelmi létezését sulykolja. Az evangélista keresztény harcos tudós más munkáiban 'Hová tűnt Salamon aranya?', 'Sisák hadjárata hitelesített lett', 'Pátriárkák kora: Mítosz vagy valóság?', kiforgatott, elcsúfított valótlanságokkal egyetlen egy dolgot bizonygat: hogy a biblia hiteles, pontos történelmi beszámoló. A műveiben felsorolt tákolmányok spekuláció-fergetegeiben minden józan történész beleszédül. És ez a félművelt ószövetségi teológus mert odaállni Philip Davies eredményeit és magyarázatait bírálni.

Proffesszor Thomas Thompson nem kisebb ágyúval lett megtámadva bátor kiállásáért a konzervatív biblia táborból, mint az azóta elhunyt, néhai Anson Raineyvel, aki a bibliai régészet és bibliai történelem egyik hadnagyaként szerzett magának notóriust úgy, hogy közben se régész se történész diplomával nem rendelkezett. Filológus volt és az egyetemen is akkád-szemita nyelveket tanított. Az akkád és szemita nyelvtudományok ki, meg lemagasló tanára az egész életét a biblia történelmének hiteles tényként való elfogadtatására és a zsidóság ősi tündöklésének bizonyítására szentelte, ám minden hivatalos rang, kinevezés ellenére történelmi, régészeti szaktudása messze elmaradt Thompsontól. Régészet tudományába kotyogott bele, holott nem volt régész, a nyelvészet sikamlós tekerődéseiben érezte magát otthon, nehezen értelmezhető szótöredékekből, kétséges nyelvészeti fordításokból felépített elméletekkel villogott: mélyen vallásos emberként, mélyen vallásos hívőknek irt. Természetesen ő is kétségkívül a Dávid, Jórám, Ahazia neveket tartotta az egyetlen hiteles olvasatnak és Thompsont a többi kételkedő szakemberrel együtt 'de-konstruktív' bajkeverőnek bélyegezte meg. (A biblia történelmi valóságát mindennek fölé helyező fundamentalisták de-konstrukciós tudósoknak nevezi azokat, akik a bibliai történelmet próbálják de-konstruálni, azaz szétbontani, darabjaira szedve átszerkeszteni.)

Tehát semmi nem változott a Tel Dán-sztélé vitatható felírásával, a történelmi Izrael kezdete továbbra i. e. VIII. századtól, az Asszír epigráf emlékeknek köszönhetően számítható bizonyíthatóan. Mert felirat ide-oda, egy olyan pazar királyságnak, mint Dávid-Salamon nem csupán templomának, hanem palotáknak, kiszolgáló épületeknek, laktanyának, raktáraknak-magtáraknak nyomaival kellene rendelkeznie, továbbá fémfeldolgozóval, műhelyekkel, bányákkal (Salamon bányái), no és komoly védőfalakkal, kaputornyokkal kellett volna, hogy megerősítve legyen és akkor a királysírokról, katonák, polgárok temetőiről még nem is beszéltünk. Ebből semmi nincs meg, a régészet semmit sem talált még, és ez a hiány jobban nyom a latba, mint egy vitatott felirat. Az utóbbi száz évben keresztül-kasul ásták Palesztinát (Izraelt), de minden szakszerű ásatás ellenére sem voltak képesek az ősi késő-bronzkori Jeruzsálem vagy más dávidi város pozitív leletszerű nyomait előkeríteni.

A késő bronzkor és a vaskorszak első fele még több írásos feljegyzést hagyott ránk, mint az azt megelőző korszakok, (melyek szintén nem voltak szegényesek, különösen ha a sumer és akkád agyagtábla sokaságot vesszük szemügyre.)

Asszír, Hettita, Ugarat, és Egyiptom gazdag íráshagyományának ellenében ezekben az évszázadokban analfabéta szigetként emelkedik ki Izrael-Palesztina, ahonnét sem a késő bronzból sem a vaskor első két-háromszáz évéből semmi írásos lelet nem hagyományozódott rá az utókorra. Semmi jel, bizonyság, hogy ebben a korban lett volna héber vagy arámi ábc. vagy, hogy létezett volna egy olyan papi kaszt, aki az írástudományt művelte volna. Az első meghatározható írásos lelet az un. Siloham-i Felirat, amiről biztosan tudjuk, hogy csak a 700-as évek után íródhatott, és hogy ezt megelőzően volt-e írásbeliség: az spekuláció csupán.

Kirbet Qeiyafa Osztrakon

Khirbeth Qeiyafa erődromok 2008-ban történt feltárása közben talált osztrakon egy kiemelt fontosságú korai (kb. i. e. X.-IX sz.) alfa-béta emlék, melyet óhéber írásos emlékként szeretne nyilvántartani a bibliai régészet. Galil Gerzson, aki a szöveget saját értelmezése szerint rekonstruálta, lefordította majd egyöntetű határozottsággal büszkén kürtölte világgá, hogy a felirat óhéber írás legelső emléke. Volt nagy öröm a bibliai régészet jeles és jellemtelen képviselői között és Noé legújabb bárkájára boldogan ugrottak fel a biblia harcos partizánjai. Szinte pillanatok alatt számos bibliatudós nyelvszakértő erősítette meg, egymást idézve, (Misgav, Garfinkel, Ganor) az osztrakon kizárólagos héber eredetét. Galil Gerzson saját sikerén belelkesedve még önmagánál is messzebb ment és a jeruzsálemi héber írástudók munkásságát már i. e. 1500 aktívnak vélte látni, holott semmi bizonyíték nincs arra, hogy abban az időben Jeruzsálem nagyobb lett volna egy piciny falucskánál vagy, hogy ott létezett volna egy uralkodói erőközpont, aminek szüksége lett volna adminisztrációt folytató írástudókra. Spekulációja szerint a 'YYN HLQ' felirat a legősibb Jeruzsálemből származó héber írásos emlék. Ennél meredekebb állítással egy zsidó tudós sem mert előrukkolni.

Szerencsére nem minden zsidó tudós van elszédülve a Dávid-salamoni szellentés szagától, Ada Yardeni (Héber Egyetem Jeruzsálem) már sokkal óvatosabban értelmezi a szöveg jelentőségét és könyve (Futher Observation on the Ostracon) 260 oldalán írja: „ha az olvasott szöveg korrekt, akkor az egy szemita nyelven íródhatott”, míg máshol is feltételes módban beszél a nehezen kiolvasható, elmosódott betűk rekonstruálásáról. A Tora történelmi valóságától távolabb álló, független tudósok józanul és értelmesebben fogalmaznak, mint Matthieu Richelle (Elusive Scrolls) kétségbe vonja, hogy i. e. 700-as évek előtt bármilyen héber dokumentum készülhetett volna, mert a habiruknak nem volt meg az a társadalmi-kulturális háttér, mely megkívánta volna vagy képes lett volna ilyen műveltségi szintet kifejteni. Prof. William Schniedewind (California Egyetem) szintén határozottan tagadja, hogy a felirat héber lenne.

De nézzük meg a legtöbbet publikáló zsidó régész-történészprofesszor, Israel Finkelstein szakvéleményét is.

Kik népesítették be Khirbet Qeiyafa erődjét? - teszi fel a kérdést Israel Finkelstein (Archeological and Historical Interpretation), majd ekként válaszol: „talán rokonságban állhattak a keletre eső fennsíkok lakóival, és ebben az esetben juda-hitű izraeliták lehettek, de lehettek késő kánaáni Shephelah népek is vagy a nyugati síkságokról származó kánaánita-filiszteus keverék, akik etnikai jellemzőit mindenfelé megtalálni Palesztinában. A Khirbet Qeiyafa-i feltárások nem szolgáltatnak kielégítő választ a kérdésre, az ott dolgozó régészek; Yosef Garfinkel, Saar Ganor és Hasel az alig kimutatható disznócsont hiányra alapozzák, hogy az izraelinek nevezett közösség lakhatta az erődöt, hasonlóan Shiloh, Ebal-hegye és Khirbet Raddanához, mely településeken ugyancsak hiányoztak a disznócsontok. Evvel ellentétes sok nyugati és tengerparti helység, pl. Ashkelon, Tel Miqne és Tell eṣ-Ṣāfi, ahol nagyszámú disznócsont került elő.” persze ez sem mindig ilyen egyszerű teszi hozzá Finkelstein és példának említ olyan vaskori településeket ahol a lakosság bizonyítottan nem volt szemita, és mégsem találtak disznócsontokat. Az erődben talált agyagművesség tipikus barna agyagból készült ún. Ashdod árucikk, mely az egész Shephelah és a tengerparti részekre szintén jellemző volt, így meghatározó következtetéseket ezekből levonni nem lehet.. Az osztrakon nyelvészeti sajátosságait 'proto-kánaáninak' véli Finkelstein említve, hogy Yardeni bizonytalannak véli pontos besorolását. „Galil a maximalisták vonalát követve hébernek vallja, míg Emile Puech, (Ószövetség rajongók katolikus szárnyát reprezentáló, Jeruzsálemben tevékenykedő papocska), a számára érthetetlen ősi feliratban egy Dávid-féle uralkodói udvar adminisztratív munkásságára vélt bizonyítékot találni. Rollston 2011-ben publikált tanulmányában hideg vizet öntött a forró fejekre, kimutatva hogy a szöveg nem ó-héber és nem is annak előfutára. A szintén 2011-ben megjelent Millard-tanúlmányban a szerző kihangsúlyozza, hogy a Khirbet Qeiyafa osztrakon feliratában semmi nincs, ami egy Dávid-Salomon királyságra utalna, és mivel semmi bizonyíték sincs a szöveg héber eredetére, ezért lehetetlen kijelenteni, hogy juda-hitű izraeli produktum lenne.”

„Garfinkel, Ganor and Hasel a X. sz. Júdea területén három erőközpontot feltételeznek, Jeruzsálem, Hebron, Khirbet Qeiyafa. Állításukat a régészet nem támasztja alá, így véleményük pusztán bibliából levont spekulációnak tekintendő.”

Khirbet Qeiyafa feltárását elemző tanulmánya végén az összefoglalójában Finkelstein még egyszer leszögezi: „A rendelkezésre álló leletanyag; kulináris szokás, agyagművesség és az ott talált osztrakon elemzése alapján lehetetlenség biztosan megállapítani népesség etnikai hovatartozását (…) nincs okunk kijelenteni az osztrakon olvasható részletei alapján, hogy az erődben meghonosodott írásbeliség létezett volna vagy hogy a szöveg Júdea történelmi dokumentációjának része lenne.”

Prof. Christofer Rollston (The Khirbet Qeiyafa Osztrakon: Elmélkedések és Ellentmondások) már a bevezető mondatában világosan kifejti: „szeretném kihangsúlyozni, tanulmányomban bizonyítani, hogy a felirat nem Ó-héber és nem közvetlen közeli emléke egy később kialakult héber nyelvjárásnak. Inkább egy föníciai írásból eredő utánzat. Betűi, szótövei jelenlegi értelmezése fenntartással kezelendő, egy feltehető nyelvészeti becsléseken alapuló emlékről van szó, ami egy vélt történelmet hivatott alátámasztani.” (…) „az én vizsgálataim alapján azonban nincs elégséges nyelvi bizonyíték a sajátságos héber szavak döntő bizonyításra a legtöbb hébernek adott szótő, pl MLK szintén megtalálható más szemita kultúrák ókori emlékeiben, mint edomita, ugariti, palmürai, amorita, moábita, arámi. A probléma pont abban rejlik, hogy ezek a nyelvjárások annyira közeliek, hogy azok lexémája diagnózisán keresztül nem lehet meghatározni, hogy ehhez vagy ahhoz kultúrkörhöz tartozik-e.”

Yosef Garfinkel, Saar Ganor, Michael Hasel írják közösen kiadott munkájukban: „Ha az elsősorban levő betűket „al ta'as”-nak olvassuk össze és ez az olvasat helyes, akkor héber nyelvemlékkel van dolgunk. Más lehetőséget figyelemben véve lehet proto-kánaáni, föníciai, filiszteus vagy egy ismeretlen szemita dialektus.” Ha minden bronzkori és kora-vaskori szemita írásjelet habiru-hébernek lehet nyilvánítani, akkor a világ múzeumaiban őrzött több százezer sumer táblatöredék nyelvét is nyugodtan magyarnak lehet mondani. A habiru-héberek több száz éves fejlődésük folyamán megtanulták, átvették a náluk lényegesen magasabb kultúrszinten álló föníciai betűket, írásmódot, de az nem azt jelenti hogy a habiruk vérségileg, műveltségileg azonosak vagy csak halványan is hasonlóak lettek volna a föníciai néppel. A föníciai nép már akkor hajókat, kikötőket, raktárakat, kereskedőtelepeket hoztak létre, mikor még a habiru népségek rabló-torokmetsző hordákban sem léteztek. Mivel tengerjáró nép volt, ezért magas csillagászati ismeretekkel rendelkeztek, míg a habiruk semmiféle csillagászati tudással nem rendelkezett, sőt a későbbi idők folyamán ez a tudáshiány olyan zavaró szintre emelkedett számukra, hogy inkább tiltást fogalmaztak meg, mintsem tanulják a kozmológiát: „Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét…(V. Móz. 4-19). A habiru-héber történelem mindenfajta erőszakos öregbítése örömteli „tudományos” szenzáció, míg ha egy magyar próbál hasonlót cselekedni saját történelmével, akkor az tudománytalan, délibábos, szégyellni való butaság.

Gézeri parasztnaptár (Gézer kalendárium)

A Khirbet Qeiyafa-i Osztrakon után érdemes figyelmünket egy másik fantasztikus, „elvitathatatlan”, zsidó ős-ősiséget hirdető régészeti leltre fordítani, mert ez is megérdemel pár szót. A magyar wikpédia ebben a témában is szóról-szóra ismétli meg a nemzetközi bibilai akadémia kijelentését és szokás szerint a biblikus tudósok hozzáállását utánozva semmilyen más szakvéleménynek nem ad helyet, pedig az i. e. X. századra helyezett, óhébernek hitt feliratos nyelvemlék besorolása közel sem ilyen egyszerűen egy-húron pendülő.

Néha a bibliai régészet vezető zsidó tudósai is összezavarodnak, mikor ismeretterjesztő könyveikben a „legrégebbi héber nyelvemlék” címkéjét használják, hiszen alig kenik a kitüntető megnevezést az egyikre (pl. Khirbeth Qeiyafa osztrakon), máris hangoztatják, hogy egy másik, a Gézer kalendárium a legelső, legősibb héber nyelvemlék. Pedig a több mint 110 évvel ezelőtt napvilágra került apró mészkőlapra vésett nyelvemlék sokáig az i. e. VI. századra volt datálva.

Az ásatásokat vezető Stewart Macalister mivel a táblácskát a pre-exilium sratumban lelte ezért a VI. századra datálta, Mark Lizbarski és Séb Ronzevalle evvel nem értve egyet mindjárt 2-300 évvel idősebbnek vélték, ám mindkét professzor abban megegyezett, hogy a táblácska nem lehet idősebb, mint i. e. IX. század.” Későbbi zsidó tudósoknak ez a dátumozás sem felelt meg, hiszen nem illik a Dávid-Salomon képbe. Shemaryahu Talmon teljes tudományát latba vetve Salamon király pazar királyságához kötötte a táblácskát, mert így az egyik a másikat támaszthatja alá oda-vissza alapon. Legalábbis Talmon szerint. Ada Yardeni egyöntetűen főnicainak véli a feliratot, rámutatva, hogy a föníciai írásmód és nyelv, amolyan nemzetközi egységet képviselt Palesztina népei közt egészen az i. e. VIII. sz. végéig. (Yardeni, 'The Book of Hebrew Script')

A naptár nyelvezetét vizsgálva alapos és mélyreható 45. oldalas nyelvtani elemzésében Denis Pardee kifejti: „morfológiai és szintaktikai elemzés alapján a táblácska föníciai nyelvezettel íródott.” (Brief Case of Phonician as the Language of the Gezer Calendar). Az ilyen szakvéleménnyel ki ne lenne homlokegyenest ellentétes, mint William Albright – kinek habár nincs megfelelő képesítése mégis bátran kijelenti: „a szöveg perfekt klasszikus héberrel íródott” (a bibliai régészet keresztes – akarom mondani Dávid-csillagos – lovagja minden büfögése olyan, mint mikor az árokparton szotyolázó Ricardo nyilatkozik a kvantum fizikáról). Giordana Pagano teljes mértékben egyetért Pardee véleményével és elmagyarázza, hogy a szöveg nem lehet bibliai héber, szamáriai, se nem filiszteus, hanem föníciai. „A rengeteg helyesírási, szóalaktani, mondattani ellentmondás miatt a Gézer Kalendárium beazonosítsa rendkívül komplikált.” – foglalja össze véleményét Sabatino Moscati. Yehezkel Kutscher ekképp vélekedik: „Még annak a gondolata is megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán bármilyen héber eredet lehetősége felmerüljön. Gézer a Filiszteus síkságon terült el és nem tartozott mindig a júdeai királysághoz.” (A History of the Hebrew Language)

Dodds-Allsopp az általa kiadott héber feliratok listájába sorolta a Gézer Kalendáriumot, ugyanakkor a nyelvezetét „dél-Kánaáninak” (bármit is jelentsen ez a meghatározás) vallja.

A Gézeri parasztnaptár kétségtelenül egy fontos X. vagy IX. századi nyugat-szemita nyelvemlék, de mivel egy megtelepedett, földművelő kultúra hagyatéka, ezért nem lehetett a pásztor, nomád habiru népség alkotása, még kevésbé egy jeruzsálemi királysághoz köthető kultúra része. Bibliai tradícióra, Jahu egyistenű hitére vagy bármiféle történelmi eseményre, politikai vagy gazdasági állapotokra még haloványan sem lehet következtetni az apró lapocska szövegéből.

Lákis-levelek

És végül nézzünk meg egy ősi szemita nyelvemléket, mely tényleg lehetett akár óhéber is.

Széntintával agyagtáblácskákra (osztrakon) irt II. Nebuchadnezzar (Nabú-kudurri-uszur) i. e. 586-os hadjárata előtt egy bizonyos Hoshaiah nevü tiszt által, Ya'osh Lákis parancsnokának íródott levelek nyelvezeti besorolását a fundamentalista biblikusok mind a napig, számos kritizáló szakvélemények ellenére helyesen vagy helytelenül „héber nyelvemlékként” emlegetik, mely vélemény további szócsövekre akad az akadémia, wikipédia-féle tudósai körében. Nem győzöm eleget hangoztatni azt a szándékos félrevezetést, melyben minden korai, későbronzkori és kora-vaskori nyugat-szemita nyelvemléket habiru-hébernek kiáltanak ki. Ha ez jogos, akkor minden egyes sumer írásos emlék, ami csak egy kicsit is hasonlít pl. a Nagyszentmiklósi Aranykincs rovásírással irt szövegének betűire magyarnak nevezhető, sőt az összes oroszországi, ukrajnai rovással irt betűleleteket is nyugodtan magyarnak lehet tekinteni. Minden hasonlónak vélt betűrészlet, ortográfia, névmási vagy szóalaktani egyezés ellenére a föníciai írás annyiban egyezik a későbbi habiru írással, amennyire a sumer nyelv írott formája egyezik a későbbi magyar rovásírással. Ha korai vándor, pásztorkodó, rabló-zsoldos, még meg nem telepedett habiru népségnek egy olyan műveltségi szintet tulajdonítunk, amivel csak később rendelkezett, akkor a prolepszizmus (téves korábra tevés, keltezés) csapdájában kötünk ki. Azonban az kétségtelen, hogy a levél szerkesztője a Jahu kultusz korai követője lehetett, mert a szövegben többször szerepel a 'JHW' név, mely csak is Jahu isten lehetett, továbbá az is lehetséges, hogy a levél írója és címzettje már megtelepedett, bizonyos kultúrszintet elért habiru-héberek lehettek. Ne felejtsük, hogy a keletkezési ideje a VI. század!