Szemelvények a Nag Hammadi-i Könyvtár Gnosztikus Kódexeiből

Hallottad, én szenvedtem, de én nem szenvedtem.
Szenvedés nélküli voltam, mégis szenvedtem.
Megszúrtak engem, mégsem sebeztek meg.
Felfüggesztettek engem, mégsem lettem megfeszítve.
Kifolyt a vérem, mégsem véreztem.
- János Cselekedete -
 

Bevezetésként szükségeltetik néhány mondatban megkísérelni a gnoszticizmus bemutatását, anélkül, hogy túlságosan belemélyednénk annak boncolgatásában, apró részletezéseiben.
A gnosztikusok egy olyan sajátságos hitrendszer, hitképzet képviselői voltak, melynek a központjában a gnózis (tudás, ismeret) elnyerése, átadása állott. A tudást csak is személyes tapasztalatokon, lelki élmények sorozatos átélésével lehet elsajátítani. A tudás elnyerésének a jutalma; az eszmélés, abból az álomból, melyet ébrenlétünk valóságának hiszünk. A bölcs Plotinus írja: „Az igaz felébredés nem a testé, hanem a testből történő ébredés. Minden más ébredés csak átmenet az egyik álomból a másikba.”

A gnosztikus művek olvasásánál sokaknak megtévesztő, zavaró lehet az írások különleges szóhasználata, kifejezések, nevek, fantázia szülte helyzetek, mesés birodalmak váltakozásai, melyek még tovább vannak bonyolítva mítoszaik kétélű, sokszor ellentmondásos cselekményeivel. Nézzünk meg gyorsan két sűrűn előforduló nevet: 'Yaldabaoth' – alacsony szellemi szinten álló lény, önző, tudatlan, ostoba. Ugyanezt képviseli 'Demiurgosz' – alacsonyabb szintű erő – kissé eltérő fogalma is. A gnosztikusok gazdag szóhasználatát a későbbi kereszténység szinte teljesen kiiktatta, átírta, és mégis nyomára lehet akadni imitt-amott.
A gnosztikus teremtéstörténetek, - szellemi, anyagi – leírását, azok szerteágazó filozófiáját összehasonlítgatni, beskatulyázva osztályozgatni, ugyanolyan helytelen megközelítés, mint hamisan úgy bemutatni a gnoszticizmust; mint hóbortos eretnekséget, ami a kereszténységből nőtt ki. A gnosztikus eszmeáramlatok már évszázadokkal a kereszténység előtt végig hömpölyögtek a Mediterráneum kultúr-központjain. Népszerű elterjedése annak is köszönhető volt, hogy misztikus, ezoterikus eszmerendszerei könnyedén befogadták az apokaliptikus, messiásváró eszméket, mint ahogy abszorbeálni tudták a mágikus sámánizmusok sokrétű változatait is. 
Azonban minden szerteágazó kavarodás ellenére kilehet egy közös szálat, egy erősen meghatározható lényegiséget mutatni, mely minden gnoszticizmus fundamentuma; az álomból, zsibbadásból való szükséges ébredést. Ez a lelki eszmélés nem csak hasonlít, de teljesen megegyezik a keleti tanok megvilágosodásával. 

De nézzük mit írnak a gnosztikus kódexek a felébredés, lelki eszmélés fontosságának kihangsúlyozásában. „Ti mégis alusztok és álmokat láttok. Ébredjetek fel ...” - 'Nagy Erőnk Fogalma'
„Még mindig képesek vagytok aludni, mikor kezdettől fogva úgy illene, hogy ébren legyetek.” - 'Jakab Titkos Könyve'
„ … és vess véget az alvásnak, amely rád nehezedik.” - „Gyújts fényt magadban!” - „Világosodj meg értelmedben!” - 'Silvanus Tanításai'
„Akinek füle van, hallja, ébredjen fel mély álmából!” … „Óvakodj a mély alvástól!” - 'János Titkos Könyve'

A lelki felébredés nehéz göröngyös útjaira a gnosztikus tanítók példaképeket álmodtak mítosz hősök képében, kik elöl jártak, csodás cselekedeteikkel, halálukkal-feltámadásukkal mutatva a követni való helyes irányt. Magától érthetően a hősök nem lehettek közönséges emberek, sem egy az egyben átvett idegen istenek, ezért minden kultúra misztikusai a saját vallási hagyományaik tárházából öltöztették fel hőseiket. A hősöket, isteneket, Isten-fiúkat, állandóan változtatták, gazdagították; a saját őseik hitvilágából merítve azok feltöltéséhez.
Az ortodox kereszténység krisztológiájától teljesen eltérő a Nag Hammadi-i gnosztikus könyvtár Kódexeiben előforduló 'nevető Jézus'. A szerzők Jézussal nevettetik ki a tudatlanokat, kik a betűhöz való szigorú ragaszkodásban, mondatok, elvek tételes lezárásában, egy történelmi esemény cselekményében hisznek ahelyett, hogy az álomból, kábulatból igyekeznének felocsúdni, felébredni. Róluk beszél a bölcs Theodothosz is, mikor úgy írja: „Akik a legmélyebb kábulatban vannak, úgy hiszik ők a legéberebbek, pedig csak vad látomások bezártságában leledzenek és tudatlanságukban hiszik, hogy mindent tudnak.”
Két Nag Hammadiban talált gnosztikus művet szeretnék 'részben' bemutatni valláskritikai érvelésem alátámasztására.

PÉTER APOKALIPSZISE

A műben, Péter látomásokat mesél el, melyekben Jézus magyarázza a helyes gnosztikus tanítások megértését. Még találni is nehéz ennél tipikusabb alkotást annak bemutatására, hogy mennyire távol állt a korai Jézus képzet egy később odaerőszakolt történelmi folyamattól. A mű, igaz a 3. században íródott, ám misztikus Jézus képzete visszanyúlik azokra az időkre, mikor még nem létezett történelmi megváltó; csak más pogány üdvözítőkkel azonosítható Józsua volt. De a 3. századi viszonyokat tükrözi akkor, mikor az ortodoxokkal szembeni állásfoglalását kertelés nélkül kimondja és olyan jelzőkkel illeti őket; „a süketek, tudatlanok, vakok, értelem nélkül valók,” sűrűn emlegetett kifejezései mindig rájuk vonatkoznak. Az írásból kitűnik továbbá, hogy az ortodoxok vannak többségben és elnyomják az akkor már kisebbségben lévő gnosztikusokat, mégis a szerző bátran bírálja őket: „... mindig avval dicsekednek, övék az igazság titka, ám valójában nem tudják miről beszélnek, nem értik a titkokat.”

Álomszerű képsorban mondja el; „láttam a tömeget, papokat felénk rohanni kövekkel a kezükben, mintha megakarnának ölni minket” és félt, de Jézus megtanítja neki, hogyan kell nem látni, nem hallani félelem nélkül: „mert ők a vakok és süketek, … nem ismernek föl” - amiért nem kell tartani tőlük. Jézus tanítja Pétert miként tegye szeme elé a kezét, borítsa fejére köntösét, hogy ne lássa, hallja őket. „ … mert ezek vakok, akiknek nincs vezetőjük.”
Több fejezeten keresztül Jézussal mondatja az ortodox keresztények bírálatát: „akik dogmáik segítségével uralkodnak … Hamisságok terjesztői egy halotthoz való ragaszkodásban.” - Ők azok, akik nem értik a titkot, (misztériumot) gőgösek, irigyek, nem üdvözülnek és nem találnak rá az útra. „Sáfárkodnak Jézus szavaival, mert a tévedés küldöttei, ellenzik az igazságot és szenvedés teli életet hoznak másokra...”

Néhány fejezettel lejjebb meg is nevezi őket; „Püspököknek, dékánoknak nevezik magukat, mintha Istentől kaptak volna felhatalmazást, … az ilyen emberek kiszáradt csatornák.”
„Egy ideig ezek (az ortodoxok) uralkodni fognak a kisebb valláscsoportok felett, de amikor tévedésük megelégeltetik, akkor szégyenükben, arcátlanságukban lelepleződnek és akkor majd a kisebbek fognak rajtuk uralkodni.”
„Látszólag megragadják a megváltót” – meséli látomását Péter – elviszik, de közben mégis ott van, a karját fogja és beszél hozzá: „ki az ott a fán?” - kérdi - „és ki az, aki a fa mellett, aki vidáman nevet?” … „és ki az a másik, akinek kezét lábát ostorozzák?” 
Válaszol a megváltó: „Akit a fa mellett láttál, aki boldogan nevet, az Jézus. Akinek kezébe, lábába a szögeket verik az az ő hasonlatosságában lett megteremtve, mint egy helyettesítő.” … „Őt szégyenítik meg. De nézz reám és őrá!”

Utána Péter látomása tovább folytatódik, az alak, aki a fa mellett nevetett, felé közeledik, dicsfény övezi és betöltötte Pétert a Szent Szellemmel, ő volt a Megváltó. Jézus tovább magyaráz Péternek: „Ő az, akit megfeszítettek, ő az első szülött … Ám ő, aki mellette állt az eleven megváltó. Először megragadták, ám később elengedték. Vidáman áll ott és nevet, (kínzói) értelmetlenségükön, mert tudja, hogy vakon születtek. Amit elengedtek az én anyagtalan testem volt.” 
Jézus tovább magyarázza Péternek a látomás értelmét: „ … Ö aki mellette áll, az igazi, élő Megváltó. Először megragadták, ám később elengedték. Vidáman nevetve áll ott, mivel azokat figyeli, akik a nyomában járnak” … - „Ennek következtében ott marad aki szenvedésre való, mivel a teste kicserélt test. Amit elengedtek, az én anyagtalan testem volt.”
Záró fejezetében többek közt tanácsokkal búcsúzik: „A dolgoknak, melyeknek tanúja voltál mondd el másoknak is, … mert nem lesz becsülete annak, aki nem halhatatlan.”
Mikor Jézus befejezi tanítását, Péter felébredt és magához tért.
 

NAGY SZÉTH MÁSODIK TANÍTÁSA

A mű egy tipikus kora gnosztikus értekezés, melyet Széth mond el úgy, hogy közben több irányból válaszol, ellentmond, kigúnyol és kinevet, magasztosít és ajnároz; majdnem mindenkit, majdnem mindent. Saját személyét állandóan változtatja, mondanivalóját folyamatosan megtöri, kinyilatkozásait rendszertelen darabokban tárja az olvasó elé. A szöveg olvasását, megértését nehezíti; - a szerző – egyfolytában átvált egyesszám első személyéből, többesszám első személyére, majd vissza egyesszám harmadik személyére. Magával is beszélget, meg másoknak is mondja, feleli és narrátora is mondanivalójának. 
„A világban létezők, nővérünk Sophia akaratából keletkeztek.” - Tehát itt azt mondja: Sophia a teremtő, de ellentmondóan rögtön hozzáteszi: „aki egy céda!”
A 'Hatalmas Mennyei Gyülekezetnek' különös jelentőséget tulajdonit, mivel ő onnét jött, őket képviseli.

A zsidók istenét 'Arkhonként' (gonosz hatalommal bíró lény) mutatja be; féltékeny isten, akin kívül nincs más isten. Amikor a zsidó istennel mondatja: „Én vagyok az Isten és nincs senki rajtam kívül” - csak azért mondatja, hogy kinevesse: „Ám én vidáman felkacagtam, látván az ő hamis dicsőségét.” Gőgösnek mondja, törvényeivel, kinyilvánulásaival, jövendöléseivel, amiért nevetséges, akárcsak az egész teremtése. Nem válogatja meg a szavait a zsidó teremtővel kapcsolatban sem: „Ádámot hamisítványként teremtette Hebdomad” (Hetesség, Jaldabaoth díszítő neve) - majd tovább folytatja - „Ábrahám, Jákob, Izsák nevetség tárgyai voltak, hamis atyák, akik Hebdomadtól kapták nevüket.” - „Dávid is nevetséges volt, mert fiát az Ember Fiának nevezte Hebdomad sugallatára.” - „Nevetséges volt Salamon is, aki beképzelte magának, hogy ő a megváltó, … a 12 apostol is nevetséges volt, mert az igazi próféták utánzatai, hamisítványok, … Mózes is nevetséges volt.”
„Én Krisztus vagyok” - mondja Szét - „az Ember Fia.”
„Meglátogattam egy testi lakhelyet, először kiűztem azt aki benne volt, majd elfoglaltam helyét.”- Ez a test nem azonos avval a testtel ami Szűz Máriától született, de nem is reinkarnált, hanem csak belebújt valaki testébe. Majd csodákat művelt, - „Látták csodáimat” - de utána hozzáteszi: „elmenekültek tőle”

A passió eseményeit is teljesen sajátságosan módon meséli el. Gnosztikus virágnyelven írja le az Enoniák, Kerubok, angyalok serege forgatagában, zavar és nyugtalanság közepette: megragadják. A terv azonban nem válhat valóra, az egészből nem lehet semmi, mert: „Adonisz ismeri őt.”
„Tehát nem haltam meg a valóságban, csak látszatra, … a halálom megtörtént, de velük történt meg (ők haltak meg) … Más valaki itta ki az epét és az ecetet, … másvalaki fejére tették a töviskoronát, miközben én örvendeztem a mennyekben. Másvalaki, Simon volt az aki a hátán cipelte a keresztet … Kinevettem a tudatlanságukat.”
Elmondja, hogy miközben Simont feszítik meg ő helyette, - Szét helyett – kineveti Simont is, az Arkhonokat is, ám közben ő lesz Simon is, lejön a keresztről, megváltoztatja alakját, más formát ölt és azt senki nem veszi észre.
„Megbilincselték őt, egy fához szögezték, s négy rézszeggel rögzítették a testét” - azonban ezt sem kell komolyan venni, mert utána rögtön a hatalma teljében - „a templom függönyét szakítja szét.” Mikor szétszakítja a függönyt, szörnyű zűrzavar keletkezik, még a halottak is feltámadnak, kijőve a föld alól.

A mennybemenetelt is hasonló elvont stílusban tárja olvasói elé: „A Fenség Fiát fölvittük a magasba, … olyan magasságba, melyet még senki nem látott, ahol a nász zajlott, ahol az új menyegző nászruhája felvétetett, … A világ képtelen volt elfogadni fölemelkedésemet.”

Átlagtól eltérő jelenetek, látomások egymás után ismétlődnek a műben, szereplői ördögök, démonok, istenek, szellemek szünet nélkül cserélődnek, aionok (emanációk) sugárzanak fel a mennyekbe, majd visszaverődve a földre vetítődnek ki.
A zsidókról sincs valami jó véleménnyel: „Soha nem ismerték az igazságot, mindig a tévedés ül lelkükön.” Ezek után nem csodálkozhatunk azon, ha nem hímelvi a beállítottsága, mint a zsidóknak, mert az 'anyaság' fontosságát kihangsúlyozva egyenértékűnek vallja az 'apasággal' és a 'nővérséggel'. 

Az egész mű, még csak véletlenül sem úgy van szerkesztve, hogy abból egy összefüggő történés kiérthet essék. Változóan ismétlődő leírásai hiányolnak minden racionalizmust, következtetést. Redaktora szándékosan disszonáns értekezést komponált, melyeket mondatokra, szakaszokra bontva lehetett csak magyarázni. Az egység hiányának köszönhetően, eltérő valláskívánalmaknak megfelelően lehetett azok értelmét átrendezni, átalakítani és elkerülni a felületes káosz érthetetlenségeit. Pl. Jézust 'mesotesnek' mondja, ami közvetítő (intermedián) - „én a kifejezhetetlen titok vagyok számotokra” - míg a záró szakaszban: „... én Jézus Krisztus, aki a mennyek fölé magasztosul...” - majd néhány sorral lejjebb: „én vagyok egyedül Sophia barátja.”
A káosz zűrzavarában van így az értelem; Széth-Jézus megváltó történetét mint szellemi folyamatot, képletesen kell felfogni, mert a betűhöz ragaszkodás nem vezet sehova. A mű minden sora azt hirdeti, a leírásnak (Jézus történetének) csak szimbolikusan van értelme és az egyén spirituális kibontakozását hivatott szolgálni. Aki mást olvas ki belőle az is nevetséges, mint Ádám vagy Mózes. Olyanok, mint az ortodoxok, - kiket a szerző meg is nevez – „akik azt hiszik magukról, hogy Krisztus nevét terjesztik” majd úgy írja: „üresek, nem tudják magukról kicsodák, olyanok, mint az oktalan barmok.”

A Nagy Széth második tanítása több mint egy egyszerű doketikus látomások kinyilatkozásai, csak annyit mondani, egy szélsőséges mű, minek nem sok köze van 'igazi' kereszténységhez: nem elegendő. Valamint az sem helyénvaló, - a mű megközelítéséhez - ahogyan a modern apologéták Cyrenei Simon legendáját tartják az eredeti, Jézus szerepét felváltó 'helyettesítőnek', amiből a gnosztikus szerző merített. A párhuzam felleléséhez, - időben - annál jóval visszább lehet menni.
Mint azt korábbi tanulmányaimban többször említettem volt, Jézus mitológiai háttere, misztikus előképei korábbi megváltok képzeteiből tevődött össze. A legkiemelkedőbb meghaló-feltámadó isten figura, aki az üdvözülés lehetőségét hirdette Ozirisz-Dionüszosz volt.

Euripidész, aki kb. ötszáz évvel korábban élt, Bakkhosz című drámájában, Pentheusz király személye szorosan hozzákötődik Dionüszosz drámai szimbolikus feláldozásához. Euripidész természetesen csak tolmácsolja a már korábban meglévő mítoszt, melyben a király elfogatja elfogatja a 'szép idegen' Dionüszoszt, aki az Isten fiának mondja magát. Nem kellett üldözni őt, magától nyújtotta kezét az elfogóinak. Az elfogói nem ismerik fel benne az istent. Az egyik katona mégis többek közt azt mondja a királynak róla: „Mester ez az ember sok csodálatos dolgot mívelt közöttünk.” - majd később - Dionüszosz, Pentheusz fenyegetőzéseire válaszol: „Semmi nem tud nékem ártani ha az nem rendeltetett el.” A király megparancsolja, kötözzék meg az istállóban a jászol mellé, de varázslás történik, helyette egy bikát kötnek oda, Dionüszosz meg eltűnik. Nem sokkal rá – azonban - megjelenik magától a király előtt. … A drámában Dionüszosz helyett, Pentheusz az aki a rituális áldozat lesz. „Nevetségessé tettem őt. Azt hitte én vagyok az ő áldozata, de én sosem voltam fogságában, meg nem tudott érinteni, csak úgy hitte a megtévesztett elméjében.”
Egy másik Szicíliából származó Dionüszosz mítoszban, Lükurgosz király az , akit Dionüszosz helyett feláldoznak. 
Dionüszoszi misztérium játékokban a bor volt az áldomási ital, ám van feljegyzésünk: Dionüszoszt megszemélyesítő főpapnak epés italt adtak. (Psellus, 'Misztériumokról') 

Az antik mítoszok szerzőit az vezérelte, hogy Dionüszosz feláldozása helyett egy másvalakit szerepeltessenek, hogy az egyszerű hívők nehogy a történet valóságában eltévelyedjenek, mert az egész misztériumot csak szimbolikusan lehet értelmezni. Ez volt az értelme a szándékosan költött ellentmondásnak. Pontosan ugyanezért szerepeltettek mást, - a gnosztikus szerzők - aki Jézus helyett szenvedett, meghalt, hogy így a történet ellentmondása ráébressze a hívőket, hogy az ortodoxia kiforgatta a misztériumokat, mert az csak követendő, képletes és helyes értelmezése az egyén álomból való ébredéshez vezethet.

Az aki egy valóságos, történelemben lejátszódó eseményt értelmez ki Józsua Misztériumából, azon Jézus nevet és Szét-Jézus pedig azt mondja: „Nevetségesek, mint istenük Hebdomad.”
 

Szerző: katolnai  2010.02.07. 16:53 3 komment

Címkék: jakab apokalipszis jános titkos könyve euripidész silvanus józsua plotinus jaldabaoth arkhon enoniák pentheusz

A bejegyzés trackback címe:

https://adalek.blog.hu/api/trackback/id/tr181736806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcangoló Korelnök 2012.05.24. 16:13:03

Érdekes és fontos írásmű, de az önként vállalt korlátja miatt (mármint hogy nem akar kitérni az egyes áramlatok összehasonlító elemzésére, mondván hogy az "méltatlan" lenne a gnoszticizmushoz) szükségképpen leegyszerűsítő.
A keresztény "orthodox", sőt reformált tan is át és át van szőve "virrasztással", "ébredéssel", de tény, ami tény: a legdogmatikusabb keresztény teológustól is idegen az ellenvéleményt vallók ennyire megrögzött kigúnyolása, hülyének nézése, ami a gnosztikus teológia részéről annál is fájóbb, hogy a gnoszticizmus a legfontosabbal marad adósunk: hogy legalább meglebbentse sajátos ismeretei, alapelképzelései e világban is fellelhető ősforrásait. Enélkül nincs terjedni képes, "vonzó" hit.

katolnai 2012.05.27. 18:54:26

@Marcangoló Korelnök:
Kedves Marcangoló!

Valóban a 'legdogmatikusabb' keresztény teológusok az ellenvéleményt vallókat enyire vagy anyira ritkán gúnyolják ki (azért van rá eset), helyette inkább gúnyósan mosolyognak, mikor pl. elolvasnak egy kimagasló szaktanulmányt, mondjuk a Josephus vagy Tacitus nevében elkövetett hamisításokról; gúnyosan mosolyogva megvonják vállukat, majd leülnek és már írják is: „Jézus történelmi létezésére tanúbizonyságképpen ott találjuk Josephust és Tacitust …” Vagy nézd meg Szent Péter, Szent Pál sírja körüli simlisséget, hiába a szakvélemény, h a maradványok teljesen más időből valók; a pápa gúnyosan megvonja a vállát, majd szentesíti a hamisítványokat, mintha azokban létezne egy fikarcnyi autentikáció. Ennél jobban nem kell senkit hülyének nézni, az ilyen attitűd szemtelenebb – nem a kritikus gúnyolódásánál –, hanem még a piaci légynél is …

A gnoszticizmus számtalan helyen ismerteti alapelképzeléseit – óvatosan igaz –, de megpróbálja még a 'titkos' ösvények felfedését is, ami még a mai modernek mondható világunkban is roppant nehéz. Szerény véleményem szerint a gnoszticizmus nem hit, hanem belső (misztikus) tapasztalatokon alapuló filozófia: olyasvalami, mint a Buddhizmus. (Persze az ilyesmin a végtelenségig lehetne vitatkozni.)

Köszönöm érdeklődésed és hozzászólásod.
üdv katolnai

tótágas 2013.06.29. 19:03:59

Munkácsi Golgota c, festményén két alak van fehér öltözetben. A keresztfán megfesztett, és egy ismeretlen alak, akinek Jézusi varcvonásai vannak, fehér ló hátán távoztában visszanéz a keresztfán haldoklóra. Mikor ezt a képet legutóbb láttam Havasi Balázs páratlan zongorajátéka közben, az volt az érzésem, hogy itt nem azt a valakit feszítették meg, akit a tömeg hitt. Csak akkor én János és Jézus cseréjére gondoltam.
Ajánlom megtekintésre, és meghallgatásra:
www.youtube.com/watch?v=7GB2xxGh4GU