Római Kelemen a hagyományok szerint a keresztény Egyház, első püspöke (pápája) volt aki i.u. 100 körül tevékenykedett Rómában. A kora keresztény vallásirodalom számos nevében hamisított művet ismer, azonban a Korintosziakhoz írt levelét hitelesnek fogadja el a tudományos 
világ. (Ezt az egyet.)

Mielőtt rátérnék a levél ismertetésére, néhány szóban megemlíteném azt a bizonytalanságot, mely a korai atyák történelmi személyazonosságát, fellépésük pontos idejét, a nekik tulajdonított cselekedeteket, írásokat: egymásnak
ellentmondóan körbeveszi. Ezt a történelmi kuszaságot mutatja az a homály, mely Kelemen életét, munkásságát befedi. A Kelemen után élt ortodox atyák keserves vergődését, - a mindenáron akaró bizonyítást – közléseik határozatlanságából is láthatjuk, melyek összehangolását nem tartották fontosnak.
Minek is? Mikor megszokták: minden amit írnak szentigaz, szentséges és mennyei ihletésű. A Kelemennél 60 évvel később élt Irenaeus írja: Kelemen Szent Péter után a harmadik püspök (pápa) volt. i. u. 200 körül alkotott Tertullianus, aki úgy tudta, Kelement maga Szent Péter nevezte ki utódjául, tehát Kelemen személyesen ismerte azt a Pétert, akire Jézus az egyházát építette. Szent Jeromos, (342-420) megbízható forrásokból adta tovább: Kelemen a negyedik pápa volt Péter után. Hippolütosz és Szent Ágoston második püspöknek mondta. Ahogy telt-múlt az idő, úgy születtek egyre merészebb elképzelések Szent Kelemen személyét illetőleg. Origenész atya (185-254) azonosította személyét, Pál apostol Fillippiekhez írt levelében szereplő Kelemennel, miáltal 50 évvel korábbra helyezte, (megfiatalította) az ókeresztény püspököt. Egy IV. századból származó félhivatalos keresztény biográfia, Domitianus császár unokaöccsével, Flavius Titus Clemenszel azonosítja Szent Kelement, mely bizony mosolyra készteti a mai történészeket.

Magát a levelet sem biztos, hogy Kelemen írta, a végén vagy az elején nem szerepel név és semmi más ami a szerzőre utalna. A helyzet bizonytalanságán nem segít az a tény sem, hogy a levél legrégebbi másolata az V. századi Codex Alexandriusban található, és az első történelmi feljegyzés a műről IV. századi, és az is Euszébiosztól származik.
A Kelemen után élt egyházi szerzők már szégyellték a zsidókat, nem tartották ildomosnak szentjeik zsidó származását és így pogányosították Kelemen faji hovatartozását. Pedig, ha jobban belemelegedtek volna a hosszúlélegzetű írásba, láthatták volna; Kelemen jól ismerte a jeruzsálemi szertartásrendet és az ószövetségi írásokban is túlságosan otthonosan mozgott ahhoz, hogy pogány-keresztényként lehessen elkönyvelni. A hosszú 
mű felolvasása bizony, jól megnyújthatta a korinthoszi hívők istentiszteletét, mert a több mint 60 fejezetnek legalább 500 bekezdése van. A levél békítő, egyeztető szellemben íródott, példázatokkal, ószövetségi exegézist (szövegmagyarázat) segítségül híva igyekezetéhez. A viszályt előidéző hittani vagy gyakorlati okokat a szövegből nem lehet kikövetkeztetni.
Minden bizonnyal bőven előfordult meg nem értés, széthúzás, - már abban az időben is -, mert a dogma nélküli őskeresztény csoportosulások 'százféleképp' értelmezték, élték meg Józsua misztériumát. Kelemen, az őszerinte, általa helyesnek vélt tanítások magyarázata keretében próbál egységre ösztökélni. („Legyen béke és megértés köztetek, amiért mi imádkozunk.“ 65. f.)
A cél érdekében hosszasan, bő lére eresztve taglalja a sok ószövetségi zsidó történetet, azok szereplőit példának felhozva; Káin-Ábel, Jákob-Ézsau, Mózes, Áron, Miriam, Saul-Dávid, stb. senkit ki nem hagyva érvei megerősítésében.

Természetesen Jézust is említi; 'Krisztus vérét, ami elmosta a világ bűneit és így mi kegyelemben részesülhetünk.' „A Szentlélek, Úr Jézus Krisztuson keresztül tanította a pogányokat." - "Az Úr Jézus Krisztuson keresztül a béke megértés, jó cselekedetek gyakorlásában menedéket találunk, amiben megleljük az ő kegyelmét." Nem tudom, hány ebben a szellemben írt részt érdemes felsorolnom ahhoz, hogy reális betekintést nyerjen az olvasó abban a vallási háttérben, melyben Kelemen Jézusa szerepel.
Józsua (megváltó-üdvözítő) képzete erősen megtalálható volt, főleg a zsidó szórványokban, ám ebből a képzetből hiányzik az újtestamentumi tanítás, Jézus földi életének teológiáját meghatározó eseménysorozat. Éliás, Ésaiás, Ezékiel, mind Krisztus eljövetelét hirdették, ami beteljesedett – Kelemen szerint -, csak arról nem tud semmi kézzelfoghatót mondani. Mikor is történt, hol is történt, kik voltak a tanítványai és azok mit is tanítottak.
Hát lehetséges az, hogy a keresztény egyház feje ne ismerje a szinoptikus evangéliumok tanításait és mikor levelét írja a viszálykodó Korinthosziaknak, ne abból példázódjon, ne annak sugallott szent szövegére támaszkodjon igyekezetében? Mert bizony, mikor az ószövetségi könyvekben nem talál elég forrást, akkor apokrif és pogány iratokat is felhasznál, - mindent – csak az Újszövetség írásait nem!

A feltámadás leírásában a Phoenix madár legendájának ízig-vérig misztikus-pogány szimbólumát használja magyarázatához, mert annyira nincs más tradíció melyhez igazodni tudna. Jézus szenvedésével kapcsolatos példázódást (16. fejezet) nem szemtanú tanítványok testamentuma által formálja, hanem Ésaiás, 53 fejezetében található passzusokat ismétli, mert nincs más amiből idézhetne.
Talán a sok hiány pótlására adja Jézus szájába az idézetet: „Jöjjetek fiaim, hallgassatok rám, megtanítalak titeket az Úr félelmére!" (22. fejezet) Ezt a verssort azonban a Zsoltárok Könyve 34:12-ben találta Kelemen, nem Jézus Logiákból másolta ki.
Ékesszóló hirdetője kora Józsua kultuszának, de ez a Jézus nem azonos a kb. 50 évvel később, ortodox atyák Jézusával. Jézus Krisztus, Kelemennél mitikus, nincs helyhez, történelmi személyekhez kötve, a 36. fejezetben: „Jézus Krisztus áldásosságunk főpapja, gyengék, gyarlók védelmezője, bajnoka.“ ... 38:1: „Akiben beteljesedik testünk megmentése.“
A 12:2: „'Nun' (hal) Fia Józsua“ misztikus kifejezést használja, díszítő névvel látja el Jézust, és hiába a másik Józsuáról beszél, mégis a kifejezést Jézussal kapcsolja össze. A szövegben tehát a 'másik' Józsuáról van szó, de amint arra korábban rámutattam a két mitológiai hős valójában egy: az egyik a másiktól kapta a nevét, és a 'hal-fia' díszítő jelzőt is. Kelemen szóhasználatában a lényeg talán abban rejlik, hogy magával Józsuával, a 'hal-fiával' példázódik, mert abban az időben még nincs József-fia, csak a kozmikus megváltó létezik, aki a zodiákus hal-korszak eljövetelének megtestesítője. Józsua a titkok őrzője, a törvénykező, aki új szövetséget köt népének. Aki kivezeti népét a sivatag pusztaságából, ami alatt természetesen az ember belső terméketlen, sivár lelkivilágát kell érteni, mint ahogyan Józsua is átvitt értelmű mitikus-kozmikus segítő az ember megigazulásában. Józsua szimbólumkörében az egyiknek 12 törzse van a másiknak 12 tanítványa, de mindkettő a 'hal-fia'. (1)
A 'tan'-fejlődés kezdetleges formáját láthatjuk a Didakhével szövegével egyező kifejezésben is: „Isten szolgája“(59. fejezet) - melynek Jézusa még nem teljesen egyenlő az Atyával.

A zsidókat a 8. fejezetben felszólítja bűneik megbánására, mely „bűn vére vörösebb mint a skarlát és feketébb, mint a zsákvászon csuhája.“ (Utalva itt a farizeusok fekete lepleire.) Ezekből a sorokból nem lehet kiolvasni, hogy a zsidókat Jézus megölésével vádolná, felelősségre vonná bármiért is, azért amit Jézussal műveltek. Nem kellett sokáig várni, míg a tanok átmagyarázásával a zsidókra kentek mindent, mikor is a vádat a fejükre mosták, hogy Jézus megölésével betetőzték bűneiket. Az 55. fejezetben királyokról, hatalmasokról beszél, aminél nem is lehetett volna jobb alkalma, megemlíteni a gyűlölt Heródest és a 'gonosz' Kajafást. Mégsem teszi! Néhány sorral lejjebb asszonyokról ír „akik sok mindent cselekedtek." Itt kötelessége lett volna Szűz Máriát (és talán Mária Magdolnát) felhozni, páratlan szerepeltetésük dicsfényével erős bizonyságot adni címzettjeinek. Helyette az 'áldott' Judit, és Eszter szerepel, aki, „tökéletes volt hitében.“

A szerzeménynek van egy része, amiben a konzervatív bibliamagyarázók elvitathatatlan bizonyítékát látják annak, hogy Kelemen ismerte az újszövetségi evangéliumokat: „Jézus mondá ezeket; Mutass könyörületet, hogy te is kegyelemben részesülj, ... bocsáss meg, hogy neked is megbocsátassék, ... amilyen helyesen cselekszel másokkal, mások is aszerint cselekszenek véled, ... ahogy ítélsz, téged is úgy itéltetnek, ... a jósághoz való ragaszkodást, szeretetben kapod vissza, ... amilyen mértékkel mérsz, olyan mértékkel leszel te is megméretve." Ezen Jézusnak tulajdonított mondások megfelelője megtalálható Máté, és Lukács evangéliumában, - igaz nem így egy tömbben összesűrítve – ám ebből arra következtetni, hogy a szerző azokat az újtestamentumi evangéliumokból ismerte, nem más, mint a vallástudomány kiforgatása. Mint korábban említettem, már az új időszámításunk 'kezdetének-kezdete' körül léteztek Jézusnak tulajdonított Logia (mondás) gyűjtemények, mely kéziratok gazdag szellemi anyagot biztosítottak más ókeresztény szerzemények megírásához. Kelemen is ezeket használta forrásként, és az újtestamentumi bölcseletek szintén ezen régibb írások ismétlései. Ezenfelül fontos még figyelembe venni, hogy a keresztény irodalomban található bölcseletek, mondások többsége már korábban is létezett; emberiségünk egyetemes kultúrörökségeként elterjedtek és használtak voltak a pogány bölcsek által. Különösen mikor korai keresztény kéziratok szövegeiben az Újszövetségben is fellelhető bölcseletre lelünk, akkor nem tekinthetünk el annak lehetőségétől, hogy szerzőik pogány eredetből merítettek és nem feltétlenül az Újszövetség a forrás.

Egyesek további történelmi bizonyságokat is kiolvasnak a levélből, miszerint Kelemen ismerte Pétert és Pált. Az 5. fejezetben említi először Péter és Pál apostolt. Példatörténetként hozza fel a valóban megtörténhetett eseményt, miszerint irigység és féltékenység rendítette meg az Egyház (két) oszlopát. Azonban minden gyarló nézeteltérés ellenére, mindketten megbékélt vallási türelem áhítatában teljesítették be küldetésüket. A 47. fejezetben így ír: „Vedd kezedbe az áldott apostol episztoláját ... mit is ír az elején? ... Az igazságot. ... Lelkiekben figyelmeztetett benneteket, személye és Kefás valamint Apollos között felmerült törésekről, meg nem értésekről ... okító példát mutatva néktek. ... De, a köztük lévő szakadások, kevesebb bűnt hoztak fejetekre, mint a köztetek meglévő viszály ..." Kétségtelen, hogy a Kelemen-levél írója ismerte Pál leveleit, és onnét (I. Kor. 1:12, 3:4, 3:22, Gal. 2:11) tud a pártoskodásokról, de a fent említett sorokból személyes ismeretséget kiolvasni: abszurd. Kefás, kit Pál apostol többször említ leveleiben nem azonos az újszövetségi Péterrel, Jézus legidősebb tanítványával.
(Bővebben lásd, 'Jézus Misztériuma' – ötödik fejezet.)

 

Pál apostollal történt dolgok nagyon regényesen jutottak el Kelemenhez, mert olyan regerészleteket közöl, miket máshol nem olvasni: „hétszer verték bilincsbe, menekülésre késztették, megkövezték, Keleten és Nyugaton az igét hirdette …” (5:6), mikor és hol verték hétszer bilincsbe Pált? „és miután az igazságra tanította az egész világot, és Nyugat határáig ért …” (5:7) Itt a szerző nem kevesebbet állít, minthogy Pál apostol a mai Spanyolországban is térített. Ezekből a közlésekből látni a korai kereszténység meseszerű leírását, melyből a későbbi történelemgyártók kihagyták a számukra nem megfelelőt és kiszínezték, kibővítették azokat a részleteket, melyek belesimultak az általuk hihetőnek vélt variánsba.

Habár Kelemen levelét sértetlenül eredetinek vallja a vallástudomány, mégis későbbi interpolációt láthatunk a 42. szakaszban: „Miután vidékeken és városokban hirdették az igét, lélekben kiválasztván az elsőket, püspökökül és diakónusokul rendelték azok számára, akik a hitre fogékonyak voltak. Ez sem volt újítás; mert már sok századdal előbb szólt az írás a püspökökrőés diakónusokról, így olvassuk ugyanis valahol: Püspököket állítok nekik igazságban és diakónusokat hitben.” Kelemen idejében még minden misztikus zsidó felekezet különálló csoportot alkotott, melyek élén egy bölcs, karizmatikus tanító – mester – állott, és kezdeti szerveződésükben nem létezett a püspök-diakónus-laikus hierarchikus tagoltság. Ez egy későbbi képződmény, ami a II. sz. közepén kezdett kialakulni. Kelemen nevében hozzátoldó pap nem adja meg az 'így olvastuk valahol' forrását és a legközelebbi ilyen irányú hasonlóságot, Ésaiás: „... és teszem fejedelmeiddé a békességet, és elöljáróiddá az igazságot.” (60:17) versében találjuk, ám összemosni a püspököt vagy a 'diakonoszt' az Ésaiás szövegében lévő elöljáróval: pontatlan erőlködést sugall. Ha nem erre, akkor vajon melyik ótestamentumi szövegrészre hivatkozhatott a hamisító? Az interpoláció tényét alátámassza a két szakasszal feljebb jegyzett meghatározás: „Megvan szabva a főpapnak a maga hivatala-, a papoknak is ki van jelölve az ő tisztük; a levitáknak is az ő szolgálatuk.” (40:5), amiben láthatjuk a zsidó vallásvezetők pontos rangsorolását: 'főpap, pap, levita'.

 

Kelemen levele Szövetség-közi vallásirodalmi munka; az Ószövetség széleskörű ismerete mellett teljesen hiányzik belőle az Újszövetség ismerete. A mű gnosztikus-kereszténynek mondható, (nem csak azért mert olyanokat olvashatunk benne, 40. f.: „isteni gnózis mélysége“  hanem azért is), mert Krisztusa nem történelmi, nincs egy adott korhoz, helyhez kötve és a szerző meg sem próbálja valós történeti események sorában bemutatni Józsuája üdvösséges üzenetét.
A levél tartalma bizonyíték; több mint két generációval Jézus állítólagos halála után, még mindig nincs történelmi, valódi, emberi formában is élt Krisztus: csak spirituális. Ettől függetlenül a Messiás-üdvözítő Józsua kultusza azonban virágzott; dogmáktól, megmerevedett tételektől mentesen, hogy megváltásával a zsidóknak is felajánlkoztassék az örök élet lehetősége.
További kiegészítő magyarázatok Józsua személyével kapcsolatban:

Ne tévessze meg a figyelmes és tájékozott olvasót, hogy a Szt. István Társulat, 1980. Bihlmeyer-féle szövegkiadás alapján fordítatott, Kelemen-levélben sehol nem szerepel a Józsua 'a hal-fia' kifejezés, mert mint annyi magyar fordításban, itt is szándékos elírást találhatunk. A régebbi angol fordítások; Charles H. Hoole (1885), Roberts-Donaldson (1867), J.B. Lightfoot (1869), a (12:2) fejezetben, mind a 'Hal-fia, Józsua' megnevezést adják. A Kelemen-levél szövegében egyértelmű, hogy nem Jézusra használja a 'Hal-fia, Józsua' megnevezést, hanem az Ószövetség Józsuájára, de mégis kétségtelen, hogy a két mitológiai hős valójában egy: az egyik a másiktól kapta a nevét, és a 'hal-fia' díszítő jelzőt is az egyik örökölte a másiktól.


Stephan A. Hoeller, 'Jung and the Lost Gospels' c. könyvében végigköveti az Ótestamentum Józsuája nyomait a Holt-tegeri Tekercsek és a Nag Hammadi-i dokumentumokban; levezeti, miként válik, változik át az egyik a másikká. John O'Keefe, ' Sanctioned Vision' c. könyvéből Órigenész Józsua könyvéhez írt homíliából idézi a legjobb idevágó megfogalmazást: „Józsua könyve nem annyira Nun fia Józsua cselekedeteit hivatott kifejezni, hanem Jézus misztériumának képletes leírását mutatja be.” (Ne felejtsük, Jézus apja később mindig József, vagy az Isten és nem Nun.)

Godfrey Higgins, 'Anacalypsis' című könyvében felhívja figyelmünket a mitológiai Józsua egyiptomi gyökereire, mégpedig Hóruszra, aki sajátmaga is azonos Józsuával és testvére, aki segítője is szintén 'Shu', vagy Shu-si-Ra, a 'kiegészítő', Ra isten (magyarosan 'Ré') fia. Shu másik díszítő jelzője a 'mennyek megtartója'.

Albert Churchward, 'The Origin and Evolution of Religion' című könyvében írja Shu-ról: „segítője a Nap-isten formában megjelent Hórusznak, a nagy csatában amit Apap a sötétség urával vív meg. Ezt a mitológiai mozzanatot később a zsidók, vallásukba  beolvasztották és lett belőle: Józsua, aki megsegíti az Urat harcában.”

De visszatérve Higginshez, aki könyvében később azt írja, hogy Kánaánban Józsua neve Baál-Jehoshua volt, ami 'Megszabadítás Urát' jelentette és közli továbbá, hogy a Palesztinában lévő Kármel-Hegyén található keresztény templom egy korábbi Baál-Jeshouah templomra épült rá.

 

A II. század vége felé buzgólkodó ortodox atya, Tertullianus szintén tisztában van a két Józsua között fennálló kapcsolattal, még akkor is, ha nem fogalmaz világos tisztasággal.

„ … Annak a báránynak, kinek eljövetelét Mózes előre kinyilatkoztatta, már eleve szenvedés volt a rendeltetése. Ugyanúgy, mint a később beteljesült misztériumban a 'Hal Fia, Józsua' volt a neve. - … és az Ő eljövetele-korától kezdve nem angyalnak, vagy nem Osheának hivatott, hanem Józsuának.” (Válasz a zsidóknak, IX. fej.)

Szerző: katolnai  2010.02.09. 16:51 6 komment

Címkék: fia nun tertullianus codex józsua hippolütosz alexandrius kefás apollos

A bejegyzés trackback címe:

https://adalek.blog.hu/api/trackback/id/tr481743105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulcinj 2014.07.30. 14:23:44

Kedves Szerző !

Jelen írást és a "Jézus Misztérium" c. tanulmányt példaértékűnek tartom. Egy kétezer éves regére felépült "keresztyén Európa" "katolikus világ-anyaszentegyház" , "aki elfogadja Jézust megváltójának az üdvözül és örök élete lesz "((aki nem, az pedig kegyetlenül pórul jár)) kitalációk hatása oly mélyen van a társadalom szövetébe ágyazva, hogy gyakorlatilag lehetetlen leleplezni a fundamentumban rejlő fikciót. Főleg azért, mert:
-rengeteg ember él ebből ( mármint a keresztyén egyházak/gyülekezetek hivatásos tagjai és a hithez kapcsolódó üzletágakra gondolok/
-rengeteg embernek kell az üdvözülés/örök élet eszméje az élete mankójához
- a megértéséhez az átlagosnál magasabb értelmi szint, némi történelmi, földrajzi ismeret szükségeltetik
Abban nem vagyok biztos, hogy bármi jobb lenne, ha ez kiderülne és elfogadnák az emberek a tényeket.

Az Ön írására mégis szükség van, mint egy falat kenyérre , ameddig olyan szörnyszülemények forognak közkézen , mint a velunkazisten.hu/content/konyv_pdf/KerdesekAKezdethez könyv, melyet fizikusok és egyéb tudományágat képviselő PhD. fokozatú szerzők írtak arról, hogy miképpen zajlott le a Szentírásnak megfelelően a Vízözön, és a teremtés 6000 éve volt és az ember élhetett együtt és együtt is élt őshüllőkkel(Dr. Jeszenszky Ferenc okl. fizikus az MTA Kutatászervezési Intézetének ny. főosztályvezetője ajánlásával). Egyszóval köszönöm. dr. Jávorcsik Béla Pécs

katolnai 2014.08.03. 18:31:50

@ulcinj: Kedves Uram!
Köszönöm elismerő sorait, és teljesen egyetértek, hogy sok ember él a fundamentumban ágyazott keresztényi történelemből, melynek hamissága mind a mai napig rányomja billogját fél világunk filozófiájára, mentalitására. Az egyetemes európai történelmünk első évezrede tele van naivul téves és direkt rosszindulatúan hazug adatokkal, szándékos ferdítésekkel, melyeket az akadémista történészek foggal-körömmel védenek. Ebben a hamis szemléletben a kereszténység, mint valamilyen üdvözítő jó váltja fel szükségszerűen a velejéig romlott pogány-világot, a kereszténység nyújtja azt a világosságot, mely beragyogja az ostoba pogányok által teremtett sötétséget.

Csakhogy a régészet és a művészettörténet ennek pont ellentmond; míg a pogány építészetnek, művészetnek, fejlett társadalmi életformának, tudományoknak számtalan gazdag jelét látni, addig az utána következő keresztény évszázadok sötét silánysága megdöbbentő. A keresztény hatalomátvétel (kb. i. u. 400) után több mint ezer évnek kellett eltelni, míg Európa népei ismét elérték a pogánykor kor minőségi szintjét és újra felfedezték annak tudományos vívmányait. És mégis ennek homlokegyenes ellentéte a hivatalos tananyag, minek majdnem teljes egészét papok írták, ráadásul olyan erkölcstelen papok, akik nem riadtak vissza a hamisításoktól és hazudozástól. Az egész európai történelem első ezer évét át kellene írni, beleértve a magyar történelmet is: nyugodtan megkérdőjelezni a papok szavahihetőségét és alapos vizsgálat alá vetni az ebből az időből származó dokumentumokat.

Köszönöm tartalmas hozzászólását, tisztelettel Katolnai Etele

ulcinj 2014.08.06. 19:20:01

"Római tanulmányútján a század elején az ásatások olasz vezetője kísérte Anatole France-ot. Megálltak Claudius Flavius Julianus császár mellszobra előtt. „A Hitvalló Julianus” – állapította meg France. Az olasz professzor megborzongott az iszonyattól. „Nézőpont kérdése” – mosolygott a francia és továbbindult Nagy Konstantin, az Aposztata szobra felé." F.GY.

katolnai 2014.08.11. 18:16:37

@ulcinj: valóban Julianus 'hitvalló' volt, tisztelte az ősi pogánynak mondott vallásokat, életben szerette volna tartani a misztériumvallások kultuszát, és fontosnak tartotta a meggyőződésen alapuló szellemi szabadságot.
Evvel szemben Konstantin hitetlen volt, még a démonokban sem hitt, nemhogy a keresztény handabandákban ... ja, a pénzben, hatalom-csillogtatásban: abban hitt

ulcinj 2014.08.11. 20:03:06

Julius Evola írt egy egész jó tanulmányt a Mithrász- misztériumokról, benne Julianus Imperátorról (Apostatáról)Megvalósítás-Halál utáni akciók címmel. Mereskevszkij is írt erről az időszakról egy könyvet, nekem kicsit vontatottnak tűnik, de jó. A fenti idézetet egyébként egy Faludy könyvben találtam és ennél jobban nem lehet szerintem kifejezni egy történeti helyzet mai megítélésének ostobaságát és értelmetlenségét. Egyetértek veled abban, hogy a kereszténység legnagyobb bűne az álszentség,amely belengte évszázadokon át és még most is arat. Hazugságok gyártásából jeles. Pedig vannak benne szép gondolatok, de mivel kizárólagosságra törekszik, menthetetlenül pökhendivé válik (én vagyok az út... csakis énáltalam...stb. stb...Érdemes elolvasni a Biblia utolsó mondatát is. NO COMMENT.

ulcinj 2014.08.11. 20:05:35

Bocsánat. Utolsó előtti, előtti mondat (18. vers)/már rég olvastam/