A keresztény irodalom egyik legrégebbi dokumentuma a Didakhé, (Tanítás), és annak ellenére, hogy nem került be az Újszövetségbe, mégis igen nagy jelentőséget tulajdonítunk neki. Fontosságára mindig is komoly hangsúlyt helyeztek régmúlt és a közelmúlt tudós apologéta szakemberei, valamint azok a kritikusok, akik egy kicsit másképp értelmezik az őskeresztény dokumentumokat. A művel kapcsolatos viták elsősorban az ősi irat keletkezésének pontos dátuma körül zajlanak, amit az egymásra szerkesztet rétegeződések miatt meghatározni lehetetlenség. Ennek ellenére mégis a szöveg archaikus volta miatt elfogadható, az első rétegek szerkesztését a 70-80 évek körül meghatározni. A vitázó tudósok a nagyon korai, i. e. 50-70 évektől, a 130-150-es évekig emelik a szövegek rögzítésének lehetőségét, sőt F. E. Vokes szerint ('The Riddle of the Didache'), a mű, a Montanista mozgalom 'Új Próféciák' elnevezésű elvrendszerének megvédésére íródott, azért hogy ez az elvrendszer apostoli tekintéllyel legyen alátámasztva. Vokes az egész írást egy II. század égén szerkesztett rekonstruált fikciónak tartja. De más tudósok is a találgatások széles skáláján mozogva eltérő időpontok mellett érvelnek: W.C.H. Frend The Rise of Christianity: = Circa 70 A.D. Henry Chadwick The Early Church: = 70 110 A.D. Míg Ben Witherington (The Gospel Code) a 150 körüli évszámot is lehetőségnek tekinti A.D.Robert Dudley Middleton, "The Eucharistic Prayers of the Didache" című tanulmányában kihangsúlyozta, hogy a műben található imádságok zsidó mintákra épültek és keletkezési idejét a második század közepéről keltezi.


Az irat szövegében egymást követik azok a verssorok, idézetek, melyek tartalmilag, majdnem szó szerint megegyeznek az Újszövetség, de főleg Máté Evangéliumában olvasható vers, mondatrészekkel. Hogyan idézhetett a Didakhé szerzője, olyan evangéliumokból, melyek az ő idejében még nem voltak megírva? A válasz azokban az elveszett őskeresztényi irodalmi munkákban keresendő, melyekre ma már csak halvány utalásokat lehet találni, mint; „Mert azt mondja az írás a Fáraónak …” (Rm. 9:17), „Ezt az írást sem olvastátok-é?” (Mk. 12:10) De ide lehet még sorolni a Józsua Logiákat, és más proto-evangéliumokat, melyek forrásanyagot biztosítottak nem csak az ortodox keresztény atyáknak, hanem a gnosztikus keresztény művek szerkesztésénél is. A Didakhé szövegmagyarázatánál helytelen és félrevezető az az állítás, miszerint szerzője ismerte és idézett az újszövetségi evangéliumokból. Alan Garrow 'The Gospel of Matthew Dependence on the Didache' c. doktori tézisében az mellett érvel, hogy Máté másolta evangéliumába az ő idejénél korábban alkotott Didakhé versrészletit, és nem megfordítva történt a szöveg idézése. A Didakhé szövegében öt redaktor egymásra szerkesztett rétegét mutatja ki, melyből az első három réteg megelőzi a bibliai evangéliumok keletkezését.

(Minden ókeresztény dokumentumnál fontos kihangsúlyozni, hogy eredeti leírásukban a Jézus név helyett a Józsua, vagy ha úgy tetszik Jósea név állott. Így van ez a Barnabás-levélben, Római Kelemen levelében és a Didakhé kéziratában is.)


A kézirat egy szakadár zsidó felekezet másolásos-dokumentuma, melyet először egy i. e. I. századból származó zsidó apokrifból redukáltak, (de még mindig nem a ma olvasható formájára), minek 'végleges' elsimításához még későbbi korok atyái is hozzájárultak. Hayyim ben Jehoshua, az ősi szemita iratok szakértője felhívja figyelmünket, hogy az eredeti zsidó dokumentumban, (Tizenkét Pátriárka Végrendeletei) melynek egyes részei mintául szolgáltak a Didakhé szerkesztőinek, nem tizenkét apostol szerepel, hanem Jákob tizenkét fia.

A hosszúnak nem mondható mű egyfajta egyházi rendtartás, tanítást, előírásokat, (keresztelésre, eucharisztiára) parancsokat, tanácsokat tartalmaz, foglalkozik továbbá a vándortanítók és próféták viszonyával, szerepével. Első része a 'két útról' szóló tanítás, ősi, több formában előforduló gondolatok átformált ismétlése, míg zárószakasza apokaliptikus látomásokat ír le. A mű először egy 10. századi kéziratból került elő, de azóta más nyelveken is találtak töredékeket másolatokban, és kibővített fordításokban.
Az iratnak több szerzője van és különböző korokban írták, vagy a már meglévőkhöz toldottak hozzá (innen a rétegeződés) . Legkorábbi fejezetek, részletek - mondhatnánk – a mű gerince i.u. 70-100 körül íródhatott, míg a legkésőbbi részek talán i.u. 200 körülire keltezhetők. Ez sem változtat a mű archaikus mivoltján, mert mint minden kereszténységhez kötött kézirat, a Didakhé is jelentős kiigazításon, interpoláción ment keresztül, ám a mindenbe belehamisító későbbi atyák a művet annyira átírni, megváltoztatni, – hogy zsidó-gnosztikus hátterét kikövetkeztetni ne lehessen – nem voltak képesek. Ezért az ősi dokumentum eredeti hűségben mutatja be a korai 'apostoli' hitvilágot, hitképzetet; amely a mai értelmezésünk szerint sem apostoli, sem keresztényi nem volt.

A mű‚ Teocentrikus, az Isten áll a középpontjában és nem Jézus. Kb. két tucat helyen szerepel az 'Úr' neve, ami mindig kizárólag Istenre vonatkozik és sohasem Jézusra. Ennek ellenére az ortodox-vonalas tanárok, (mint pl. John Dominic Crossan, 'A Kereszténység Születése' című könyvében) kötik az ebet a karóhoz, hogy az Úristen szót Úr Jézusnak kell értelmezni. Miért? Zavaró talán, hogy az egyik legkorábbi, – bibliai Újszövetségtől független - írásból hiányzik Jézus neve ismételgetése? Ez talán magában még nem lenne zavaró, azonban itt többről van szó, mert a műből lehetetlen bármiféle újtestamentumi szellemiséget, utalást, vagy történelmi vonatkozást kiolvasni, még olyan formában sem, pl. ...'Jézus így mondá', ...'Jézus úgy tanította'. Maga a 'tanítás' nincs Jézushoz kötve, nincsenek benne a jézusi tanítás erkölcsi rendszerét kifejező, azt szabályzó mértékmérők, melyek kötődnének az Újtestamentum példabeszédeihez vagy eseménysorozatához.

Ha nem Jézus tanította a műben felsorolt parancsokat, intelmeket, a mögötte húzódó erkölcsi értékeket, akkor vajon milyen vallásirányzat alá tartozott a Didakhé köré csoportosuló kora 'keresztény' gyülekezet?
Bár többször beszél apostolokról, a bibliai 12 apostol közül egyet sem nevez néven. Hiányzik belőle a keresztény apostoli doktrína, tekintély, pedig annak - létjogosultsága igazolására - egy történelmi Jézusig kellene visszanyúlnia. Ha igaz az általánosan elfogadott nézet: az irat Jézus halála után 70-80 évvel keletkezett, {Szíriában} akkor érthetetlen miért nem szól a kereszténység sarkalatos tanításáról, Jézus kivégzéséről, majd a harmadnapos testi, (fizikai) feltámadásáról. Ennek a hiánynak a folytatásaképpen, áll fenn az a helyzet, hogy az eucharisztiája mintáit is a zsidó imákban és a zsidó liturgiában kell keresnünk, a bor nem Jézus vére, hanem 'Dávid szent szőlője' és a kenyér nem Jézus teste, hanem 'élet és tudás'! Talán itt világlik ki legélesebben: a Didakhénak nem sok köze van a mai kereszténységhez, mert‚ 'Úrfelmutatásából' hiányzik a sacralitás (szentségesség). Az irat szellemisége természetesen nem szól egy igazi megtörtént csodáról, és azért van az, hogy a vándortanítóktól sem követeli pl. hogy Jézus tanításához állítsák a mércét. 

A Didakhé eucharisztiája lényegileg és teológiájában jelentősen eltér a későbbi úrvacsora (oltáiszentség) szertartásától, mind szövegben, mind liturgikus rendtartásban. „Először a kehely fölött: Hálát adunk neked, Atyánk, Dávid fiadnak szent szőlőtövéért, melyet nekünk a te fiad, Jézus által mutattál meg; dicsőség neked mindörökké. A kenyérszegés után pedig e képen: Hálát adunk neked, Atyánk, azért az életért és gnózisért, mit nekünk a te fiad, Jézus által mutattál meg.” (9:2-3) „Miután pedig magatokhoz vettétek, így adjatok hálát: Hálát adunk neked, Atyánk, a te szent nevedért, mit azért alkottál, hogy szívünkben lakozzék, és a gnózisért, hitért, és halhatatlanságért …” (10:1-2) A Didakhé szerzője az eucharisztiát egyetemes áldozatnak tekinti, a kenyér és a bor nem Jézus teste, vére, hanem pneumatikus (lélekkel megtöltött) ételnek-italnak mondja. Szövegéből hiányzik a liturgia legfontosabb szövegrésze, mely az utolsó vacsora 'átváltozó' szavaiból áll: „ez az én testem … ez az én vérem kelyhe … ezt cselekedjétek az én emlékezetemre …” Hiányzik, mert a korai kereszténységben a szeretetvacsora (agapé) a több évszázados misztikus hagyományt követve, szertartása bora még nem nyerte el azt az értelmezést, hogy az áldozati bor valaki vére. A bor nem vére volt az istennek, hanem az egész isten volt szimbolikusan megszemélyesítve az áldozati italban. A kereszténységet jóval megelőző üdvözítő misztikában a Dionüszosz-baccháns (bacchusi) ünnepi lakomák bora az maga a megváltó Dionüszosz volt. Szó sem volt vérről; Dionüszosz teljes lényege volt a szőlőtő, a szőlőszemek, a kifacsart szőlőlé, a megérett bor és a mámor. A Didakhé kezdeti rétegei megírása idején még a bor nem jelentett áldozati vért. Az eucharisztia eltérő értelmezése kizárja az újszövetségi könyvek ismeretét a Didakhé szerzője számára, ahol már világosan meg van fogalmazva a szertartás lényegisége, miszerint a kenyér és a bor színe alatt Jézus teste és vére értendő, mint 'kegyelmi adomány'. (*) Az ősi Mithras kultusz asztali áldozásában a megáldott kenyér mellett a mámorosító pszichedelikus növény, a Hamoának levét vízzel keverve szolgálták ki a hívőknek, ami azt jelenti, hogy a Mithrasztikus eucharisztiában egyáltalán nem volt bor. Vér meg pláne nem.


“ Ne dobjátok a szentet a sertések elé“. {Máté, 7:6} A Didakhé eucharisztikus imájában találjuk ezt a verssort – igaz, egy kicsit másként fogalmazva: „A szentet ne vessétek a kutyák elé.” (9:5) –,  melyet szintén elvitathatatlan bizonyítéknak tekintenek a vallás védelemre nagy súlyt fektető szakemberek, arra nézve, hogy a Didakhé szerzője ismerte Máté evangéliumát. Ha Máté Evangéliumából van az idézet, akkor a mondat bevezetője miért „... mondá az Úr{Isten}:“ - ahelyett, hogy “... mondá, {tanította} Jézus“? De az előtte lévő részletből, „ ...aki meg van keresztelve az Úr{Isten} nevére.“ - is hasonló üzenetet kapunk. Az Atyára vonatkozik minden, az Atya mondja a bölcseleteket, az Atya van minden szentség középpontjában. Míg az Újtestamentumban, Máténál, {és a szinoptikus Evangéliumokban} minden bölcselet Jézus tanítása. A Miatyánk imáját is Jézus szájába adják, és a keresztelés rítusában, annak 'középpontjában' is a Fiú áll. 
A Didakhé Miatyánk imájában, a Jézus név említésénél, Jézus szerepe leredukálódik és kétszer „szolgád, Jézus“-ként van említve, hasonlóan “szolgád, Dávid“-hoz. Az Úr{Isten} princípiuma mellett mindkét alak (Jézus, Dávid) szerepe csupán konduktív, {közvetítő} intermediatív {közbenső}értékjelenséggel bír csupán. A szöveg nem jelzi, hogy 'szolgád Dávid' és 'szolgád Jézus' azonosak lennének az Atyával. A Miatyánk záró versében, „Hozsanna Dávid Istenének!“ áll, holott, itt Jézushoz kellene szólni a fohásznak.
A Didakhé közösségének elvárásai a vándortanítókkal szemben egyértelmű, nem várják el tőlük az Újtestamentum Jézusának tanításait. A vándortanítóknak, vándorprófétáknak a jóslás helyett az Úristen tanítását kell előadniuk, tehát nem Jézus tanítását, leszögezi továbbá, csak az, az igaz próféta, aki "az Úristen erkölcseit tartja". (Tehát, megint nem Jézusét!) A közösségnek minden keresztény vándort be kell fogadni, ha az Úristen nevében jön. A közösségen belüli vezetőszerepeket olyanoknak ajánlja, akik; „kipróbált férfiak, és az Úristenhez méltók.“ A Didakhé még akkor sem beszél Jézusról, mikor azt mondja, hogy a tanítókat, (ha igazak) úgy kell tisztelni, úgy kell fogadni, mint magát az Urat (Úristent) Az utolsó fejezet apokalipszis részében szintén az Uratok (Úristen) van ott, ahol Jézusnak kellene lenni: „Készek legyetek! Mert nem tudjátok az órát, melyben Uratok eljő!“ A halottak feltámadásánál, (a mű legutolsó idézete) „Az Úr (Úristen) elfog jönni és az Ő szentjei Véle lesznek.“ Mint látni lehet még az utolsó idézetben sincs a későbbi kereszténységet élesen meghatározó Jézus kultusz. Az iratból kiderül, hogy a sok vándortanító, vándorpróféta között egy sem volt, aki az bibliai evangéliumok cselekményeiről, teológiájáról felvilágosította volna ezt a korai keresztény csoportosulást.

Szó sincs itt egy olyan keresztény gyülekezetről, ami egy nemrégiben csodálatosan feltámadott evangéliumi Jézus tanításait követi. Csak a misztikus Jézus képzete létezik, - és az is csak az eucharisztikus ima részében - akit a szerző‚ megtestesített, igazinak mutat fel, de csak annyira mint Dávidot. Azonban a csodálatos üdvtörténetre (a jeruzsálemi eseményekre) semmilyen utalás nincs. A szent irat írója képtelen elszakadni a Judaizmuson nyugvó szellemiségtől, de mégis mindenáron megpróbálkozik, az attól eltérő erkölcsi elvek lefektetésével. A fentebb említett két Jézus vonatkozáson kívül még egy kifejezéssel találkozunk a vándortanítókra vonatkozó tanácsok között: a 'krisztuskereskedő' kifejezéssel, amiből látni, a szerző, a megváltó Isten-fiú kiforratlan képzettével tisztában van, – ám ezt az egy szót – megint csak nem lehet történelmi bizonyságnak tekinteni. Kétségtelen, hogy a szövegszerző szíriai zsidó bölcsek, már egy olyan vallási meggyőződés követői voltak, melyben már egy spirituális Jézus (Krisztus-messiás-üdvözítő) képzet megjelent, de még mindig csak kezdetleges, alakuló formában: mely befolyásolt a pogány misztikától, de elszakadni képtelen a hagyományos zsidó tanításoktól. Ebben az alakuló formában még nem létezett Jézus földi fellépésének Palesztinai csodasorozat, ezért fent idézett ima versrészletei nem lehettek egy közkézen forgó szinoptikus Evangéliumból kimásolva, sokkalta elfogadhatóbb az a magyarázat, hogy mindkét szerző ugyanabból a bölcseleti gyűjteményből iktatta át. A Didakhé és az újtestamentumi szerzemények között minden halvány, apró hasonlatosság oka az egyazon misztikus hagyomány medencéjéből való merítés. A két irat tartalmának egymástól átvétel vagy másolása lehetetlenség. A Didakhé keletkezési idejére, (kb. 70 év Jézus halála után), minden valamirevaló keresztény kéziratnak már egy teológiailag kiforrott, az Újtestamentum apostolainak határozott erkölcsi karakterét viselő és az abban meglévő, avval azonos értékű jézusi tanításokat kellene hirdetnie. A szerzeményből azonban, mégsem lehet kideríteni, hogy a szíriai Didakhé közössége hogyan kapcsolódik egy történelmi Jézus utáni apostoli egyházalapításhoz, ilyen hiányosságok közepette, és ilyen földrajzi közelségben, - hiszen Szíria Palesztina mellett van - rendkívül feltűnő a dogmamentes szellemisége.

Az igazság az, hogy a Didakhé közössége olyan - félig - elgörögösödött zsidókból állt, akik jelentős képviselői voltak a 'Mennyei Királyság' vagy az 'Isten Gyermekei' mozgalmának, mely a korai gnosztikus kereszténységen belül lényegesebben közelebb állt az ún. 'Q' dokumentumok vallási elképzeléseihez, mint a később kialakult dogmatikus, történelmi Jézust hirdető társasághoz. (A 'gnosztikus' kifejezést használom itt is, mert ezen irányzatban sorolok minden olyan vallási meggyőződést, melynek Isten-fiú messiása nem történelmi.) Irányzatuk, azonban annyival eltér 'Q'-tól, hogy magában foglalta, abszorbeálta a Messiás és a Fiú hitet, mely hit csak tisztán spirituális formában érthető, történelmi háttér nélkül. És végül még említeném, Martin Larsont, 'A Kereszténység Történelmének Eredete' c. könyvében rámutat, hogy a mű vallásirodalmi alapjait,nyelvezeti sajátosságait megtalálhatjuk a 'Logia Iesou' és a Holt-tengeri tekercsek, 'Manual Dicipline' {Szekta Szabályzat} összedolgozásában is. Az itt említett ellentmondások és hiányosságok, több szakembert arra késztettek, hogy a bibliában meglevő Testamentumok keletkezési idejét jóval a Didakhé megírása utánra tegyék.

 

(*) Pál apostol a korinthoszi gyülekezet számára írott eucharisztikus szövegét illetően – ha az tényleg i. u. 50-es években keletkezett –, egy ellentmondásos feljegyzéssel állunk szemben, mert abban Pál nem elrendeli, tanítja az eucharisztia helyes és érvényes ünneplését, hanem úgy hivatkozik rá, mint rég bevett gyakorlatra, ami a Jézus halála után eltelt rövid idő miatt abszurd. Figyelembe véve az utána tevékenykedő atyák bizonytalanságát (pl. a később szerkesztetett Didaché eltérő Úrvacsora szövegét, liturgikus rendjét) ez a szövegrész (I. Kor. 11:24-29) nem íródhatott az ötvenes években és így egy későbbi interpolációval van dolgunk, olyan versszakokkal, melyeket az Újszövetség egyező harmóniája miatt toldottak hozzá.

 


 

 

 

Szerző: katolnai  2010.03.10. 06:48 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://adalek.blog.hu/api/trackback/id/tr761827573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.