Szent Jakab

Kelemen Jakabnak az úrnak és a püspökök püspökének, aki Jeruzsálemben a zsidók szent egyházát kormányozza ...” (Kelemen Levele Jakabhoz: üdvözlő sorai.)

Hégészipposz (kb. 130-190) atya tevékenységének idejét i.u. 160 – 190 körülire becsülik a vallástörténelemmel foglalkozó szakemberek.

Életéről, szerzeményeiről nagyon keveset tudunk, amit tudunk az is kétes tudás, mert az mind a teljesen megbízhatatlan Euszébiosz atyától származik. Ha elfogadjuk a ránk hagyományozódott töredékek hitelességét, akkor azokból kiolvashatjuk azt a II. évszázad végi – a tanfejlődés érdekében végzett – egyháztörekvést, mely elengedhetetlennek tartotta a Jézus-hit köré formálódott misztérium történetiségének bizonyítását. Kevés létszámú, de irodalmilag rendkívül aktív ortodox a – nagyon helyesen – felismerte, hogy e folyamat nélkül vallásuk megreked és érdektelenségbe süllyed. A szellemi-erkölcsi megrekedés megállította volna az egész mozgalmat, ezért gyökeres változásra volt szükség: Józsua nem maradhatott többé misztériumokat hordozó kozmikus megváltó. Ezen változtatni próbálva az ortodox atyák kihasználták azt a tényt, hogy az emberi butaság mindig erősebb, mint a racionalizmus, hogy a babona szívesebben megtelepszik az ostobáknál, mint a logikusan vagy következetesen gondolkodóknál. Megvolt tehát az igény az ilyesmire, főleg a kevés képzelőerővel megáldottak között. Valós eseménynek hirdetett meséjüket muszáj volt további kitalált figurák felvonultatásával alátámasztani és sorra kezdték gyártani a történelmi Jézushoz köthető alakokat. Vallásformáló szándékukhoz már eleve adott volt a rendkívül gazdag, sokrétű pogány mitológia, a szórványban élő zsidó közösségek szövetség-közi irodalma, valamint az alexandriai bölcsek öröksége: egy Józsuának elnevezett megváltó, a zsidósított Ozirisz-Dionüszosz. Ehhez az eszmei maghoz már nem volt nehéz más szereplőket hozzákölteni, sőt, a hitelességet megerősítendő, nem röstelltek beleszőni meséjükbe még valós történelmi személyeket sem.

A gazdag képzelőerővel megáldott valláscsinálóknak Jakabbal könnyű dolguk volt, hiszen sok ismert és kevésbé ismert Jakab szenteskedhetett a zsidók soraiban; csak össze kellett válogatni a megfelelő Jakab történeteket, átírni, keresztényesíteni és máris lett 'gazdag' keresztény hagyomány. Hégészipposz atya pont ezt tette: mesetöredékeket gyúrt át keresztény történelemmé.

Hégészipposz szinte az egész római birodalmat beutazta, és tapasztalatait ‘Emlékezések’ című munkájában foglalta össze. Ezen kívül még írt apologéta műveket is. ‘Emlékezések’ című szerzeményének görög nyelvű kéziratai állítólag még a XII. században is fellelhetők voltak egyes görög kolostorokban. Ezt az írást ismerte még Euszébiosz atyán kívül Irenaeus, Alexandriai Kelemen, és Órigenész is. Ennek ellenére Hégészipposz egyetlen teljes írása sem maradt fent még másolatokban sem, és ami ténylegesen neki tulajdonított az néhány töredékes bekezdés Euszébiosz Egyháztörténetből.

Mindjárt az első rövidke fejezetből értesülhetünk (egy büdös és koszos) Jakabról, az 'igazságosról', aki “bort vagy más bódító italt nem ivott, húst nem evett; borotva fejét nem érintette; illatos olajjal testét sosem kente, és a fürdőt sohasem használta.” Majd rejtett értelmű közléssel folytatja: “Egyedül néki volt megengedve, hogy a szentélybe belépjen, mert nem viselt gyapjúholmit, csak a legfinomabb lenszövetet.” Hégészipposz, más korai atyához hasonlóan, ötletként megragadja, kisajátítja a Pál levelében említett Jakab alakját, majd azt tovább költi, történetét kibővíti. Pál írásában három apostoli nevet említ, Péter, János, Jakab, akik mindhárman a hagyományos judaizmustól részben elszakadt, misztikus irányzatokat követő zsidó gyülekezetek vezetői lehettek. Pál leveleinek széleskörű ismerete lehetővé tette a két generációval később élt evangélista szerzőknek a három név maximális kihasználását, megváltozott eseményekbe és eltérő szerepekbe történő hasznosításukat. “Az apostolok közül mást nem láttam, hanem csak Jakabot, az Úr atyjafiát.” (Gal. 1:19) Ebből az 'Úr atyjafiából' a történelemhamisítók igazi vér szerinti testvért formáltak, és ehhez a folyamathoz kapcsolódva írja Hégészipposz: „Sokat hívtak Jakabnak, de csak ő volt szent Anyja méhétől.” A testvér szó általános használatát látható Pál leveleiben, mikor a 'adelphos' kifejezést használja. (A magyarban mindenhol 'atyjafiának' van fordítva, de a testvér szó lenne a hű fordítás). A mítosz-történetesítők szándékosan figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a misztikus-gnosztikus szekták tagjai egymást testvérnek tekintették, úgy is hívták egymást és minden független lazaság ellenére ezek a gyülekezetek egyfajta testvériséget alkottak. Tehát a testvér fogalom használata nem keresztény, és hagyománya jóval visszanyúlik a kereszténység kialakulása előtti időkre. A jeruzsálemi templom oszlopos tagjáról, az 'igaz' Jakabról írja Hégészipposz: “Néki volt szokása egyedül a templomba menni, hol sokszor lehetett látni térdepelve amint az emberek bűnbocsánatáért esedezik, és a sok térdeléstől, térdén a bőr szarus lett, mint a teve térde.”

A következő szakaszban rátér Jakab mártíromságának ecsetelésére, melynek részletei nagyon hasonlítanak a Cselekedetekben található István mártíromságára. István is 'teljes lévén hittel és erővel', - azaz 'igaz' volt –, őt is a gonosz zsidók kövezték halálra, majd az utolsó passzus szavai szóról szóra megegyeznek a Cselekedetekben leírtakkal: „Térdre esvén pedig, nagy fennszóval kiáltá; Uram ne tulajdonítsd nékik e bűnt!” (7:60) Hégészipposz ezen sorait olvasva jogosan merülhet fel a kérdés: vajon ő másolt a Cselekedetekből vagy annak szerzője vette át a történetet Hégészipposztól? Persze az is lehet, hogy mindkettő egy korábbi megkövezés típus történetének vette át hagyományát, más neveket adva, és hőseiket keresztényesítve, miután már mint valós esetet, ezt is beleszőtték egyházuk történelmébe.

Az idézgetések formájában fennmaradt kevéske adatból világosan lehet látni, hogy Hégészipposz atya is annak az ortodox iránynak volt képviselője és művelője, akik légből gyártották a történelmet, tovább bővítve azt a tipológiai törekvést, mely kezdete nem sokkal az ő alkotóideje előtt kezdett kibontakozni. Ebben a folyamatban felhasználtak minden megfelelően odaillő motívumot, átfogalmaztak, új neveket adtak szereplőiknek, összekeverve mitológiát történelemmel, nem létező személyeket valós létező személyekkel. Hégészipposz ‘Emlékezéseiben’ Jakab az Úr testvére’ vértanúságát ugyanúgy megtörtént történelmi eseményként mutatja be, mint Jézus rokonainak találkozását Domitianus császárral. Elmondása szerint, Domitianus császár a Dávid-Jézus ivadékokban lázadó, veszélyes vezéregyéniségeket sejtett, ezért felkutatta ügynökeivel Jézus testvérének Júdásnak unokáit, és Rómába hozatta őket. A császár személyesen hallgatta ki ezeket a jelentéktelennek számító embereket, vagyoni helyzetükről és ingatlanjaikról érdeklődött, majd teológiai kérdéseket tett fel Krisztusról, a 'Királyságáról', és Krisztus természetéről. Persze az egyszerű földművesek igazak módjára megválaszoltak a császárnak, aki a biztonság kedvéért megnézte kérges tenyerüket, majd megnyugodott, és visszaengedte őket Palesztinába. „Ugyanakkor a császár parancsban kiadta az Egyház üldözésének beszüntetését.” – szögezi le, mint valós tényt Hégészipposz atya.

Hát ebből a közlésből ugyanannyi igaz, mint a többi korai egyházatya által fennmaradt 'történelmi' feljegyzésekből: semmi. Egy római császár nem foglalkozott olyan babonás hiedelmekkel, mint amit a korai keresztények terjesztettek, és különben is Domitianius Ozirisz Misztériumának követője volt. (Már amikor volt ideje meg kedve vallási dolgokkal foglalkozni.) Az meg egyenesen nevetséges, hogy egy császár földműves zsidó parasztokkal csevegjen, birodalma másik feléből azokat áthajóztassa, és pénzügyi dolgaikról faggassa őket. Hégészipposz két legyet akart ütni egy csapással történetével: hiszen ha voltak Júdásnak leszármazottjai, akkor Júdás is létezett, tehát akkor testvére Jézus is történelmi személy. Az a meserészlet meg, hogy a császár személyesen maga elé hozatja a 'szentcsalád' kései leszármazottait, emelni óhajtotta a teljes jelentéktelenségből terjeszkedni szándékozó ortodox kereszténység tekintélyét. Továbbá nincs tudomásunk olyan Domitianus által kibocsájtott rendeletről, mely a keresztényüldözések beszüntetéséről szólna. Hégészipposz még befejezésként hozzáteszi, hogy miután a császár elbocsájtotta ezeket az embereket “ azok mind egyházvezetők lettek, és Trajanus koráig éltek”.

A következő szakaszban tovább írja 'történelmét' és Clopas fiával, Jézus nagybátyjával, Simonnal foglalkozik, aki szerinte 120 évesen lett kivégezve Trajanus császár uralkodása alatt, „amikor Atticus volt Szíria kormányzója.” A 120 éves Simont „Ugyanúgy keresztre feszítették, mint az Urat”. Ebben a fejezetben egy történészre hivatkozik, anélkül, hogy nevét vagy munkája címét megadná. Az egész történetben a lényeg egy másik 'történelmi' figura – Simon – megteremtése, beillesztése: „aki látta és hallotta az Urat.”

A 12. fejezetben ortodox gyülekezetnek mondja a korinthoszi keresztényeket, akik Primus püspök irányítása alatt állottak. Rómába érkezése után ő is összeállít egy római püspököket (pápákat) ismertető listát Anikétosz pápáig visszamenőleg, mely lista Euszébiosz betoldása lehet és így hamisításnak tekintendő. Majd rátér a római zsidó szekták ismertetésére. Név szerint említi; Simon, Cleobius, Dorintheus, Gorthaeus, Masgbotheanus szektákat, hozzátéve: „Ezek a gyülekezetek, mind Menandres (1) követői voltak.” Megemlékszik még Markion, Karpokratész, Valentinus, Basilides és Saturnulianus, nemzsidó gnosztikus-keresztény gyülekezetekről is, „kiknek vezetői hamis Krisztust, hamis prófétákat és hamis apostolokat követnek.”

Az eddig leírtakból megtudhatjuk, hogy Jakab az Úr testvére, a jeruzsálemi zsidók 'szent' egyházának vezetője, de közben mégsem az, mert minden térdepelés ellenére a zsidók mégis meggyilkolják. Pál apostolnál még egy fontos dolgot megtudunk Jakabról: „... Jakab és Kéfás, meg János kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújtják nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között prédikáljunk.” (Gal. 2:9) Ezt esetleg lehet úgy is érteni, hogy Jakabék eltanácsolták Pált a zsidó közösségektől? Mert ha igen, akkor Jakab, Péter és János a mózesi törvényekhez szigorúan ragaszkodó ortodox zsidó irányzat képviselői lehettek, és nem a kora-zsidó misztika képviselői. Ezt támasztja alá Pál másik közlése, hol három verssel lejjebb azt olvassuk, hogy Péter „a pogányokkal együtt evett”, míg meg nem jelentek Jakab emberei, akiktől megijedve félrevonult: „félvén a körülmetélkedésből valóktól”. Tehát ki is volt az a Jakab akitől félni kellett Péternek? Ha emberei voltak és mások féltek tőle, akkor hogyan lehetett csak úgy egyszerűen megkövezni? A jeruzsálemi zsidó közösségben betöltött szerepét támasztja alá egy másik közlés Páltól: „Másnap pedig beméne Pál velünk együtt Jakabhoz és a vének mindnyájan ott valának.” (21:18) Vagy ez egy másik Jakab? Mert az eredeti Jakabnak igazából Jézus testvérének kellene lennie: „ … Nem az ő anyját hívják-é Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsének, Simonnak és Júdásnak?” (Mát. 13:55, – Márk, 6:3.), akit a hagyomány szerint: „Az apostolok Jézus parancsára Jeruzsálem püspökévé választották Jakabot.” (Tamás Evangélium, logion 12.)

De van egy másik szent életű Jakab is, akit elég korán kivontak a forgalomból: „Abban az időben pedig Heródes (itt Agrippa értendő) király elkezde kegyetlenkedni (…) Megöleté pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, fegyverrel.” (Csel. 12:1-2) Pétert is elfogatja Heródes, de Péterért érte jön az Úr angyala, kihozza a tömlöcből, amivel megmenti életét. Meg lehet esetleg ennél a fordulatnál kérdezni, hogy miért nem jött el az Úr angyala Jakabot is megmenteni? Talán Jakab nem volt szentségében elégséges egy angyali mentésre? Ezek után meglepő módon a fejezet utolsó versében Péter – aki jól tudta, hogy Jakabot megölték – mégis így adja ki az utasítást: „... És mondta: adjátok tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak.” (12:17) A 15. fejezetben – talán egy másik Jakab – szintén ott törvénykezik Péterrel karöltve az 'apostolok gyűlésén'.

Minél jobban körbejárjuk a Szent Jakab mítoszt, annál bizonytalanabb képet kapunk arról, hogy hány különböző Jakabot daráltak ebbe a szentnek mondott Jakab hurkában? Talán segítségünkre lehet más ránk hagyományozódott ősi kézirat, hiszen a vallásvédelmezők úgy tudják, hogy Jakab több levelet is irt, és ha tényleg így van, akkor valóságos személynek kellett lennie, mint testvérének Jézusnak. Pillantsunk tehát bele Jakab levelébe.

A Jung Kódexgyűjteményben található görögből fordított, kopt nyelven fennmaradt levélben a szerző mindjárt az első mondatban leszögezi, hogy 'titkos' tanításról ír, tehát nem a bibliai evangéliumokhoz kötődő hitrendszer meggyőződését követi. Nézzünk meg néhány példát a hatalmas eltérésekre:

A szerző félreérthetetlenül kifejti, hogy a Fiú nem egyenértékű az Atyával, és így csak alárendeltségében azonos vele: „Az Atya nem szorul rám. Mert nem az atya szorul a fiára, hanem a fiú az atyjára.”

A Cselekedetek elmondása szerint negyven nap telt el a feltámadás és a mennybemenetel között, Jakab azonban másképp tudta: „Ő megjelent, elment tőlünk, néztünk utána, és ötszázötven nappal azután, hogy föltámadt a halottak közül, így szóltunk hozzá ...” Ám egy ilyen időszakot jelölő elcsúszás semmisnek tűnhet a levélben foglalt egyes Jézusi tanításokhoz: „Keressétek a halált, mint a halottak, akik keresik az életet, mert megmutatkozik nekik, amit keresnek. (… ) Ha megkérdezitek a halált, megmutatja nektek a kiválasztottságot. Mert mondom néktek, hogy senki nem üdvözül azok közül, akik félnek a haláltól, mert a halál országa azoké, akik 'megöldöklik' magukat. Legyetek jobbak, mint én, hasonlítsatok a Szentlélek Fiára!” - Tehát Jakab szerint az Úr azt tanította, hogy a kiválasztottaké a halál országa, de előbb öljék meg magukat. A 'Szentlélek Fia', mert a keresztény hittanból világosan kiolvasható, hogy a Fiú az Atyának a fia és nem a Szentlélek a Megváltó atyja.

Néhány fejezettel arrébb a lélek, a test és a bűn viszonyán elmélkedik, összefoglalva kijelenti: „Mert senki, aki a testet hordja nem üdvözül.”

A sok titkos tanítás elmondása után: „Fölment, és jobbját nyújtotta nekünk, és mindannyiunknak az életet ígérte, és csodákat nyilatkozott ki nékünk ...”

Jézus testvére Jakab, hogyan írhatott egy olyan levelet, melyből teljesen hiányzik az apostoli hagyomány és a bibliai evangélium szellemisége, mely tanítás alapja a keresztény hitnek? A szerzeményből lehetetlenség kimutatni, hogy szerzője egyáltalán ismerte-e a négy újszövetségi evangéliumot, az Apostolok Cselekedeteit, mert azokból még egy halvány sóhajt sem idéz. Továbbá egyszer sem idézi az Ószövetség verseit, pedig mint zsidó ismernie kellett volna azok hasznosságát: a valláspropaganda célokat kielégítő ideológiát.

Az újszövetségi helyeket igazolni próbáló apologéta erőlködések pl; Ján. 17:5, Mát. 18:12, Luk. 12:11, Ján. 15:4, a gyenge szöveghasonlatosságok miatt mind visszautasítandók. Még amikor a szövegben egy-egy versrész, mondás, pl. „ … boldogok, akik nem látnak és hisznek.” (Ján, 20:29) egyezik is a két dokumentumban, akkor sem biztos, hogy Jakab-levele szerzője az Újszövetségből merítette, hiszen ezek a mondások, bölcseletek széles körben elterjedtek voltak és gyökereiket eredményesen csak a pogány misztikus hitelképzelésekben kereshetjük.

Ha egy történelemben létező Jakab után kutatunk, akkor nem sok segítséget nyújt a gnosztikus irodalom másik két apokaliptikus Jakab kézirat sem. Két, 'Jakab-apokalipszis' névvel ellátott dokumentum található a Nag-Hammadiban feltárt gnosztikus kódexek között, és az elsőnek már a kezdő sorai is utalnak rá, hogy titkos könyvről van szó. Jézus egy létező képmásként mutatkozik meg Jakabnak, tanítványainak kinyilatkozza a 72 ég titkait. Egy másik helyen elmondja, hogy szenvedése nem testi szenvedés volt, hanem lelki, szellemi szenvedés csupán, majd megjövendöli Jakab szenvedését: „amikor elfognak, és amikor szenvedni fogsz ...”. Ebben az apokalipszisben ugyanis nem Jézus a szenvedő szolga, hanem Jakab! A mű szerzője sehol nem használja a Jézus megnevezést, hanem mindenhol az 'Úr' szót használja és pl. William R. Schoedel fordításában mindig a 'rabbi' megszólítás van megadva, mikor Jakab kérdez, vagy megszólítja az Urat.

A másik gnosztikus Jakab irat bevezetője így hangzik: „Ez az a beszéd, melyet Jakab, az igaz mondott Jeruzsálemben, s amelyet Marim leírt.” Érdemes a műből egy rövid fejezetet idézni, hogy valami fogalmunk legyen a Jézus Misztériuma körébe tartozó – nem kanonizált – kéziratok százszínű, gnosztikus gondolatokat sugárzó eltérésére. „Amikor felemeltem az arcomat, hogy rápillantsak, szólt hozzám anyám, hogy: 'Ne ijedj meg fiam, hogy azt mondta néked, hogy Testvérem! Ti ugyanis, ugyanazon tejjel táplálkoztatok, ezért hív engem úgy, hogy Anyám! Mert nem idegen nálunk, ő a te atyád testvérének fia.” Eszerint tehát Jézusnak unokatestvére volt Jakab és esetleg 'tejtestvére'. Majd később még rejtelmesebben fejti ki az atya hovatartozását: „A te atyád nem az én Atyám, de az én Atyám a te Atyád lett.”

Szent Jakab személyéről, életéről, családjáról – hasonlóan a korai keresztény figurákhoz, beleértve Jézust is – semmi biztosat nem lehet megtudni, annak ellenére, hogy több korainak tekinthető vallásirodalmi mű is említi személyüket. Alakja elvész a mondák világában és erőszakos történesítésére való törekvést a modern valláskritika csak megmosolyogni tudja.

 

                                                                       

Ez a képen látható Szent Jakab, már nem a térdeplő, ápolatlan zsidó Jakab, hanem a gonosz hitetleneket aprító hős kereszténylovag: igaz mezítláb van, de sábeszdekli helyett már olyan betyáros pörge kalap van a fején.

A 'spanyol' Jakab is megérdemel néhány szót. Spanyolország északnyugati részén lévő Santiago de Compostela nevű város a középkor legzavarosabb szakaszában híresedett el Jakabnak köszönhetően, majd évszázadokon keresztül – és talán még ma is – a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja Róma és Jeruzsálem után. Keresztény források tudósítanak a hűséges tanítványokról, akik a lefejezett Jakab holttestét Spanyolországba hajókáztatták, mert ott jóval olcsóbb volt a temetkezés, sőt még arra is futotta, hogy Jakabot az ottani székesegyházban temessék el. (Ugyanezért a pénzért – Palesztinában – csak valahol Wadi Fukun környékén tudták volna eltemetni.) Természetesen az nem véletlen, hogy Jakab holttestét az Ibériára vitték, hiszen egy másik hihető feljegyzés szerint a zsidó Jakab, néhány évre Jézus kivégzése után már ott tevékenykedik közép-Spanyolországban, ahol az Ebo folyón lévő Caesaraugustában, i.u. 40-ben még szűz Mária is megjelenik hirtelen (elvégre rokon), hogy Jakabot kellőképpen megerősítse a Szentírás hirdetésében. Az ibériai igehirdetés nem lehetett valami sikeres vállalkozás, mert Jakab nem sokára Szűz Mária látogatása után hazamegy. A 'történészek' nem közlik a hogyan-miértet, csak arról beszélnek, hogy Jakab elunta magát, hazament zsidó földre, ahol Heródes Agrippa rendkívül megörült neki és nemsokára kivégeztette. (Hát ezért megérte hazakotorni.) A kivégzés után nem temették el, hanem a lelkes hullacipelő tanítványok először Padronban kötöttek ki holttestével, majd a szárazföldön folytatták útjukat a végső nyughelyre. Miért pont Santiago de Compostellát választották Jakab végleges pihenőhelyének, ki hozta ezt a döntést: azt még nem sikerült kiderítenem. De akinek nem tetszik ez az izgalommentesen lapos variáció, annak ott egy másik: miszerint Jakab holttestét az angyalok szállították, jobban mondva felrakták egy kormányát vesztett kísértethajóra, ami aztán meg sem állt az ibériai Iria Flaviáig, és a szent tetem valahogyan onnét került át Compostellába.

No de komolyra fordítva a szót, az első írásban rögzített konkrét adat Jakab európai szerepléséről pont a középkori mesterhamisítók, szélhámos egyháztörténészektől maradt ránk, attól a papi körtől, akik a Karoling irodalomhagyatékot összeszerkesztették. Ilyen a IX. századi Szent Galleni Notker műve (Martyrologia, Július 25.), Walafrid Strabo (Poema de XII Apostoli), és még mások. Ezek után azon sem lepődhetünk meg, hogy Jakab majd 800 éve elásott holttestét is csodálatos módon egy IX. századi katolikus király, II. Alfonz (791-842) egy Theodemir nevű pappal közösen találják meg. Meghintáztatták a népet és milliók szentül hiszik még ma is, hogy a katedrálisban tényleg egy majd kétezer éve kivégzett zsidó csontjai vannak, igaz a csontok tudományos vizsgálatától szigorúan elhatárolódnak. A minden alap nélküli szélhámosság szentesítése érdekében XIII. Leó pápa 1884 november 1-én kiadta az 'Omnipotens Deus' nevű bulláját, mely a Compostellai Jakab földi maradványait hitelesítette és annak kötelező elfogadását elrendelte.

A későbbi időkben firkantott Szent Jakab legendák bemutatásától csacska voltuk miatt eltekintek.

Megjegyzésként hozzá szeretném fűzni, hogy Flavius Josephus, 'Zsidók Története' idevonatkozó fejezete (20:9) Jakabra vonatkozó sorai későbbi interpolációnak tekintendő. Órigenész háromszor, míg Euszébiosz – tőle átvéve – egyszer hivatkozik Josephus, 'Jakab az Úr testvére' tanúságtételére, mely így Órigenész vallásfilozófia műhelyére mutat, mint a Josephus feljegyzések egyik meghamisítójára.

                

Szerző: katolnai  2011.01.30. 16:44 2 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://adalek.blog.hu/api/trackback/id/tr432625572

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csengery Kristóf - EZÉRT ÉRZEL NÉHA KÖNNYŰ SZELLŐT 2011.02.01. 09:07:14

Légy szorgalmas, súgják a mindigkörülötted sürgölődő angyalok. Nézdmeg alaposan a dolgokat, és írj lemindent, amit utadon tapasztalsz. Miis írunk, láthatatlan sorok seregét fehérszárnyunk csücskével a hűs levegőbe,ezért érzel néha könnyű szellőt magadk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

katolnai 2011.05.24. 16:18:47

Kedves Ige!
Sajnos az általad feltett közösségi linket nem tudtam megnyitni, de a Csengeri verset/oldalt megnéztem.
üdv katolnai