Az 'új' időszámításunk első évszázadában, a Római Birodalom nagy városaiban tevékenykedő zsidó reformközösségek, pogány mintára megfogalmazták a saját megváltójuk lényegét. A pogány tanítás elemeit segítségül hívva, a zsidó bölcsek átértelmezték a hagyományos messiás elképzeléseket és a messiásvárás kívánalmait, és így próbálták széles körben elfogadtatni üdvözítőjük alakját. Ez a ténykedés generációkon keresztül zajlott és több száz kézirat; bölcsesség-mondásgyűjtemény, apokaliptikus leírás, zsoltár, ima; a kozmikus hős küzdelmei, csodatételei, mennyei küldetésének ismertetése született meg a folyamatban. A papirusztekercsekre írt tanítást felolvasták az imaházakban, néhány helyen másolták és minden közösség rendelkezett kisebb-nagyobb gyűjteménnyel. Összefüggő, folyamatos elbeszélőláncolatot alkotó, szerves egységet tartalmazó – főleg történelmi keretbe ágyazott – leírás, egészen a II. sz. második feléig nem létezett. Nem voltak dogmák, egységes doktrínák, minden szentirat a saját mondanivalójában értelmezte a kozmikus zsidó megváltó misztériumát. Az első könyvszerű, lényegileg kapcsolódó szentiratgyűjteményt 'Az Úr Testamentuma' című kéziratot Markion állította össze i. u. 140-150 körül. Irenaeus, Kis-Ázsiai utazása folyamán jelentős kéziratgyűjteményre tehetett szert, és miután befészkelte magát Lyon városába nekiláthatott az általa irigyelt Markion gnosztikus-keresztény bölcs szentiratgyűjteményének ellensúlyozásához. Markion Jézusa nem tetszett Irenaeusnak, mivel az misztikus, történelemben nem azonosítható megváltónak volt ábrázolva, akinek tanítása metaforákban, allegorikusan volt megformálva.

 

Irenaeusnak olyan Jézus kellett, akivel egy erős vallásintézményt lehet kiépíteni, olyat minek hittana megkérdőjelezhetetlen dogmákra épül és szerkezete – nem úgy, mint a misztikusoknál – a parancsuralmi rendszeren nyugszik. Célja elérése érdekében a birtokában lévő gyűjteményből kiválogatott olyan szövegeket, főképp a már meglévő, kezdetleges proto-evangélium gyűjtemények közül, melyek megfeleltek szándékának; azokat kibővítette, átírta, a nem kívánt részeket törölte, majd Flavius Josephus műveiből átvett nevekkel, adatokkal, évszámokkal történelmi vázat teremtett Jézus földi szereplésének. Az általa átgyúrt evangéliumokat még évtizedeken keresztül javítgatták, alakítgatták míg a maihoz hasonlító formáját a IV. sz. elején nyerhette el. Mindent azonban nem tudtak átírni a felkészületlen, félművelt atyák – volt olyasmi is amivel egyetértettek – és ezért olyan dolgokra találunk a jézusi tanításokat tartalmazó Újszövetség verseiben, melyek igencsak megkérdőjelezik a jézusi tanítások makulátlanságát.

 

Mivel az Újszövetséget teljesen sosem harmonizálták, ezért a benne fellelhető sok ellentmondás, rosszindulatú, káros tanítás jelenléte mind a mai napig tisztázatlan és logikus magyarázatra szorulhatna, ha egyáltalán lehet logikát kisajtolni egy ilyen irományból. Jézus tanításáról elsősorban azt tudjuk, hogy középpontjában a szeretetparancs áll, miáltal Jézus maga a szeretet és a jóság. Jézus továbbá hirdette az emberek közti egyenlőséget, békességet, a közöttük való kiengesztelés, megbocsájtás fontosságát. Az Újszövetség minden sora a Szentlélek által ihletett, ezerszer megáldott 'igaz' jézusi szellemben megfogalmazott tanítás, ezért nem lehet egyes szakaszokat – melyek tetszenek – azt mondani: ez Jézusi, míg más sorokat – amik nem tetszenek – nem Jézusnak, hanem valaki másnak tulajdonítani. Nem lehet szemezgetni belőlük, mint mikor az úri lyányka szemezget a cseresznyéstálból. Ezt az irányt szem előtt tartva mindjárt lehet idézni a jézusi szeretet-tanítás példáját: „Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, akinek van adatik; akinek pedig nincs, még amije van is, elvétetik tőle. Sőt ennek felett amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én őrajtuk uralkodjam, hozzátok ide és öljetek meg előttem" ( Lk. 19. 26:27). Tehát Jézus nagy szeretetmámorában, azok legyilkolására buzdít, akik nem hajlandók elfogadni, hogy 'ő uralkodjék felettük'. A későbbi évszázadokban az ilyen türelmetlen és gonosz felszólítás nem kerülte el a keresztény vezetők figyelmét, erőszakosságát hasznos útmutatásnak találták, mikor a más meggyőződésű embertársaik felett mondtak ítéletet. Ugyanebben a fejezetben (Példázat a girákról) Jézus megparancsolja, hogy vegyék el a pénzt (girát) a szegénytől és adják oda a gazdagnak: „És az ott állóknak mondta: Vegyétek el ettől a girát és adjátok annak, akinek tíz girája van.” Máténál ugyanezt a sémát találni: 'Példázat a talentumokról' (25. 14-30), ahol Jézus, a gazdag ember szerepébe bújva legorombítja a 'szolgát': „Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és ott is takarok, ahol nem vetettem; el kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltónál; és én megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.” Máté fejezete végén a 29. vers szóról-szóra ugyanúgy hangzik: „Mert mindenkinek, akinek van ...” - de az utolsó verssor (30.), Lukács példázatától eltérően nem biztat ölésre, csupán: „És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás, fogcsikorgatás.”

Az erkölcstelen, romlott tartalommal telített ószövetségi eszmeiséget sokszor szó szerint ültették át az Újszövetség kánonjaiba: „Akkor monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok én bennem. Mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyájnak juhai.” (Máté 26:31) Az ószövetségben: „Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet.” (Zakariás 13:7)

Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.” (Máté 22:44 - Márk 12:36) Az ószövetségben: „Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, a míg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá.” (Zsolt. 110:1)

 

Lukács a zsidó elődeitől átörökölt türelmetlenséget, vak fanatizmust szégyentelenül adta Jézus szájába, és így a jézusi tanítás mind a mai napig azt vallja: „Ha valaki énhozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” (Lk. 14:26.). Ez aztán egyenes beszéd a jóságos Jézuskától! Méreg és harag sugárzik ki Jézusból, mint az Ószövetség gyűlölködő zsidóiból, mikor így adja elő magát: „Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek;sőt inkább meghasonlást. (Lk. 12:51) „Mert azért jöttem, hogy meghasonulást támasszak az ember és az ő atyja, a leánya és az ő anyja, a meny és az ő napa között. És hogy ellensége legyen az ő házanépe.” (Mt. 10-35/36) Az egyén privát szeretetét teljesen kisajátítva, magának követeli azt az odaadást, ami a családtagjait illetné: „Aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó hozzám; és aki inkább szereti fiát és leányát, hogy nem engemet, nem méltó hozzám.” (Mt. 10-37) Az ilyen hangvételű passzus nagyon hasznos és meggyőzőerejű lehetett a későbbi inkvizíció kezében, mert eszerint az 'igaz' Jézus-követők, az eretnek, sátánkövető családtagjaikat nyugodt lelkiismerettel feljelenthetik, mert Jézus szavát betartva nekik kötelező Jézust jobban szeretni, mint a családtagjaikat.

 

Ágoston zseniális szellemi munkásságának köszönhetően az V. sz. elején az egyház törvényes szerkezetbe foglalta a másként gondolkodók elleni erőszak alkalmazását, azaz jogot formált a brutális térítés gyakorolására. Ágoston, Lukács evangéliumában található jézusi tanítást ('Cognite Intrare' ), mint bizonyítékot, a kereszténység fundamentumába építette, miáltal elfogadtatta az erőszak alkalmazásának jogosságát: „Akkor mondta az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam." (Lk. 14:23) Így hamarosan ezen jézusi tanítás 'tökéletes jósága', a „kényszeríts bejőni” elv, a kínzókamrába, kivégzőhelyekre hurcolhatott több millió embert.

 

Mivel Jézus állítólag tökéletes, ezért az embereket is jól ismeri; látja gyengéiket, hibáikat, esendőségüket, belelát gondolataikba, átlát a csalfaságon és így őt magát nem lehet félrevezetni. Aki ilyen mindent átható tudással, értelemmel rendelkezik, attól talán elvárható az egyetemes tolerancia kegyességének gyakorlása, a megértő, elnéző hozzáállás, olyasmi türelem, mint ami például Buddhánál mutatkozott meg. E helyett Jézus kicsinyesen bosszúálló hozzáállással örök kárhozatra ítéli azt, aki egy transzcendens entitás ellen mer szólni: „... de aki a Szentlélek ellen szól, annak sem ezen, sem a másvilágon meg nem bocsátatik.” (Mt. 12-32.) Márknál, Jézus határozata szerint, ugyanannak az engedetlen személynek soha nem lesz megbocsájtva és örök kárhozatra kerül (3-29.). A megbocsájtás helyett gonosz bosszú, a kegyetlen büntetés végrehajtása lesz Jézus feladata: „Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik mind a botránkozásokat mind, és azokat is akik gonoszságot cselekszenek. És bevetik őket a tüzes kemencébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Mt. 13-41/42.)

 

Az is érthetetlen, hogy Istennek fia hogyan bizonytalanodhatott el küldetésével kapcsolatban: „... én nem ítélek senkit.” ( Ján. 8-15.), utána az ellenkezőjét jelenti ki: „És mondta Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra …”, majd néhány fejezettel arrébb megint mást mond: „... mert nem azért jöttem, hogy ítéljem a világot …” (Ján. 12-47.). Mint egy zavarodott ítélet-végrehajtó próbálja kifejteni, hogy miért is jött e világra: „És mondta Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak lássanak; és akik látnak, vakok legyenek.”(Ján. 9-39) „Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet a Fiúnak adta.” (Ján. 5-22). De a Fiú erre azt mondja: „Ne ítéljetek és nem ítéltettek …” (Lk. 6-37.). Jézus máshol saját magának ellentmondva küldetését így foglalja egybe: „Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást.” (Lk. 12:51.). Néhány verssorral korábban még gonoszabbul fogalmaz: „Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak …”. Az ókor emberének a mindennapos küszködésben, nem volt elég kihívás, hogy kulturált, élhető társadalmat próbáljon létrehozni, ehhez már csak Jehova fiának 'segítsége' hiányzott, aki pusztítást, tüzet akar világára bocsátani. Ha nem elég hatásos a tűzzel való fenyegetőzés, akkor 'Béke Hercege' még világosabban adja tudtára követőinek küldetése lényegét: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet adjak, hanem kardot.” (Mt. 10-34.). A fenyegetőzés szava csattan a megkeseredett Jézus szájából azokra, akik örömöt, jókedvet és vidámságot mertek vinni életükbe: „Jaj nektek, akik most jóllaktok, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!”(Lk. 6:25.). A szeretet rendíthetetlen megtestesítője az emberi természet alapvető etikai meggyőződését forgatja ki, mikor a gyűlölet tényét előnyként állítja be: „Aki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.” (Jn. 12-25) Gonosz tanácsot ad azoknak, akik 'keze' valami rosszat cselekszik: „És ha megbotránkoztat téged a kezed, vágd le azt …” (Mk. 9. 43.). Legalább ilyen bizarr és értelmetlen: „Jézus mondta néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.” (Mt.8-22) Ezt a zavaró választ Jézus az egyik követőjének mondta, akinek éppen meghalt az apja, és Jézust kérte, hogy: „Uram engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.” Mennyi részvét, együttérzés szorulhatott Jézusban, ha ilyen bántóan válaszolt?

 

Jézus, az elbájoló gondosságában nem felejtkezik el megszabni azok sorsát, akik nem hajlandóak hinni benne: „Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző és megszárad; és egybegyűjtik ezeket, és tűzre vetik, és megégnek. (Jn. 15-6.). És néhány évszázaddal később tűzre is vetették azokat, akik nem 'maradtak Jézusban', mint ahogy a szeretet földi megtestesülése a hitetlenek tűzre vetését szorgalmazza egy másik utasításban: „... minden fa azért, amely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vetettetik.” Példamutató kegyességét gyakorolja, mikor burkolt emberölésre szólít fel, az ellen, aki az ő híveit bírálni merészeli: „És ha megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, akik énbennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.” (Mk. 9-42) És vajon a sötét középkorban, a keresztényinkvizíció tombolásában hány ember nyakára köthettek követ – Jézus tanácsát követve –, azok a 'kicsinyek' (papok), akik sértve érezték magukat a másként gondolkodók által?

 

Az itt kiragadott példákat végiggondolva, talán jobban meg lehet érteni a nagy felkészültségű tudós, Joseph McCabe összefoglalását: „Az evangéliumok Jézusa kinyilatkozásai között – leszámítva szemérmes tisztaságát – nehezen találni olyat, aminek Jézus máshol nem mondott volna ellent, meg nem szegett volna később vagy át ne hágott volna valamikor. Tanításaiból hiányzik a társadalom problémáinak megoldására vonatkozó útmutatás, a közösségi, polgári szinten való céltudatos irányítás, mert úgy gondolja, hogy világunknak hamarosan vége lesz. Jézus a legszürkébb puritanizmus archetípusa; megvető, gőgös és gúnyos avval szemben, ami tűrhető, tárgyilagos vagy őszinte az életben, keserű és igazságtalan azokkal szemben, akik tőle eltérőek, sokszor kivihetetlen, használhatatlan, mi több néha bolondos tanácsokat, javaslatokat képes csak nyújtani. Abszurdum azt állítani, hogy a modern világ emberének szüksége van egy ilyen Jézusra.” (Did Jesus Ever Lived?) Hogy mennyire igaza van McCabenek abban, hogy Jézus nem hitt emberiségünk jövőjének végtelenül hosszú folytatásában, hanem helyette a közeli világvégét vizionálta, arra ott találjuk az üresen durranó, hetyke kijelentéseket: „Mert bizony mondom néktek: be nem jártátok Izrael városait, míg az embernek Fia eljövend.” - „Bizony mondom néktek: azok között, akik itt állanak, vannak némelyek, akik nem kóstolják meg a halált, amíg meg nem látják az embernek a Fiát eljőni az ő országába.” (Mt. 10:23, 16:28.).

 

Különböző időkben, más és más szerzőktől eltérő indíttatású szövegek kerültek be az evangéliumi gyűjteményekben és az új eszméket befirkantó pap sokszor nem tartotta fontosnak a bejegyzésével ellentmondó régebbi elv korrigálását. „Nem küldetettem csak az Izráel házának elveszett juhaihoz:” (Mt. 15-24.). Ez a zsidó-centrikus Jézusi kijelentés a II. sz. végére már kínos és nem kívánatos volt, mégis meghagyták, pedig a Márk evangéliumába belehamisító ortodox atya egyértelműen megfogalmazta, hogy mit kell a zsidókkal csinálni. A zsidók ellen forduló kompilátor Ésaiás példázatot (5: 1-7) véve alapul Jézus szájába adja, hogy az isten elveszejti a zsidókat és földjüket másnak adja, mert megmerték ölni az Emberfiát. Az átírt példázat röviden: Egy ember (gazda) szőlőt ültet, kiadja munkásoknak, majd egy idő elteltével embereit küldi, hogy a számára járó részt megkapja a bérlőktől. A munkások megverik és elzavarják a küldötteket, miután a gazda a saját fiát küldi el közéjük, jussa kicsikarásáért, de a munkások elkapják és megölik a gazda fiát és „a szőlőn kívül veték. Mit cselekszék hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti a munkásokat és a szőlőt másoknak adja.” A szőlőgazda az maga Jehova, a szőlő Izrael földje, a munkások a zsidók. A gazda hozzájuk küldött szolgái az ószövetségi prófétái, míg a gazda fia nem más, mint Jézus. A zsidók megölik Jézust és kivetik Izrael földjéből, amiért elnyerik büntetésüket, ők is meglesznek gyilkolva és ellesznek űzve a földjükről. A példázatból kétségtelenül érthetővé lesz, hogy a zsidók a felelősök Jézus megöléséért. Lukácsnál és Máténál (21: 33-41) ugyanezt a szöveget másolta be a szerkesztő, mindössze az utolsó versrészt pontosította tovább, hogy senki ne értse félre a zsidókra köszöntő bosszút: az isten „Mint gonoszokat, gonoszul elveszti őket; a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak …” A zsidóellenes szövegek beiktatásában élen járhattak az olyan zsidó-keresztények, mint Irenaeus, akiket nagyon zavarhatott az a tény, hogy a szórványzsidóság nagy része visszautasította Jézus messiásként történt megjelenését és az egész jézusi üdvtörténetet allegorikus leírásnak tekintették.

 

Az evangélium könyveit összeállító atyák többször maguk sem értették a versekben megbúvó misztikus tanítást, tudatlanul olyan mondatokat másoltak be, melyek egyenesen rámutatnak a kereszténység misztikus-gnosztikus eredetére. János evangéliumának 11. fejezetében (Lázár feltámasztása), Jézus közli tanítványaival: „Lázár megholt”, majd: „menjünk el hozzá.” Erre a javaslatra Tamás nem hogy a segítségét ajánlja fel, hanem olyan valamit válaszol, ami az értelmetlensége miatt mind a mai napig vitákat vált ki: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.” (Jn. 11-16.). Nem csak Tamás érthetetlen válasza, de maga a többnapos halotti test feltámasztása is babonásan morbid. Miután a négy napos tetemet – Lázárt – Jézus feltámasztja, kijön a sírjából és Jézus szavai után („Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni”), egyszerűen elmegy. A pogány és misztikus vallások gyakorlatában és szertartásában már a kereszténység előtti időkben, a halottfeltámasztás toposza széles körben elterjedtnek mondható, és irodalmi említése megtalálható a ránk hagyományozódott kéziratokban. A misztikus beavatási szertartások részeként alkalmazott szimbolikus halottfeltámasztás rituáléjában a beavatott 'meghal' majd a mester áldása segítségével újjáéled, újjászületik. Az ókori bölcsek több variációban ismertették a halottfeltámasztás történéseinek, csodatételeinek tanítását, képletes jelentőségét fontosnak tartották, de az ortodox kereszténység fellépéséig annak szó szerinti, fizikai értelemben vett értelmezése nem létezett. Egyes szakadár judaista elképzelésekben – pogány hatások eredményeként – már érvényre jutott egyfajta homályosan kifejtett fizikai feltámadás, és ez a beteges ötlet adta meg a bátorságot, hogy az evangéliumok összeállítói kiforgassák a misztikus tanítást és szabadon használhassák a pogány beavatási szertartáson lejátszódó aktust, a saját babonás vágyódásaik kielégítésére. János fejezetének mondanivalója érthetőbbé válik, ha melléállítjuk a 'Márk Titkos Evangéliuma' szövegét, melyben Jézus egy ifjút támaszt fel holtjából: „Kisvártatva hangos kiáltás hallatszott a sírból. Miután odament, Jézus elgördítette a követ a sír bejáratától, s azonnal bement oda, ahol az ifjú volt, kezét kinyújtva, s annak hatalmával felébresztette őt.” Ebben a leírásban a feltámasztott ifjú nem megy el, mint Lázár: „Az ifjú pedig felnézett rá, szerette őt, s kérlelni kezdte, hogy vele maradhasson. Kijővén a sírból (mindketten) elindultak az ifjú házába, tudniillik az ifjú gazdag volt.”. De a történet lényege a folytatásban, a misztikus beavatásban van, mikor a mester, a tanítványát a legmélyebb misztériumokba beavatja: „Hat nappal a történtek után magához rendelte őt Jézus. Az este beálltával el is jött az ifjú, (halotti) leplet öltve meztelen testére. És vele maradt azon az éjszakán. Jézus pedig Isten országának misztériumára tanította őt.”. A kereszténység kibontakozásának idejében, a halottfeltámasztást tehát két síkon értelmezték; babonás indíttatású, litterális, amit az ortodox kereszténység képviselt, és allegorikusan, jelképes leírásként, miként azt a gnosztikusok tanították. A beavatási szertartáson először a tanulónak meg kellett szimbolikusan halnia, mely a régi énje, tudata metaforikus halálát jelentette, majd a szertartás tetőfokán a mester az áldásával (energiájával) feltámasztja a gnosztikus kandidátust. A beavatott feltámadása a megvilágosodással, ill. a spirituális újjászületéssel volt egyenlő. Az utána következő tanítások a szertartáson átélt élmény, extázis hatásának feloldására voltak hivatva; a beavatott misztikus utazásának értelmezését, megmagyarázását segítette elő. Az ősi, misztikus értelemmel töltött elképzeléseket a későbbi keresztények nem tudták és nem is akarták megérteni, ezért a halottfeltámasztás képletes tanításából valóságos, több napja megholt ember fizikai felélesztését formálták meg, mihez már nem volt szükség a folytatásra, a beavatás szertartásának említésére, még akkor sem, ha az átértelmezett leírásuk zavarodott zagyvasággá kerekedett. Tehát amikor Tamás azt mondja, „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.”, akkor a gnózis elnyerésére, a lelki újjászületés misztikus mozzanatának átélésére buzdítja társait és nem arra, hogy öngyilkosok legyenek.

 

Ha valós történelmi keretbe próbáljuk helyezni az evangéliumi passzusok cselekményeit, akkor elkerülhetetlenül magyarázatokra és a magyarázatok további magyarázására van szükség, melynek végén ugyanolyan hiányérzet marad, mint az elején volt, mikor először fogalmazódott meg a kétség. Ha meg racionalista megértést szeretnénk találni, az olyan részletekben, egyes közlésekben, amiket különösen nehezen érteni, akkor még komolyabb akadályokba ütközhetünk: „Egy ifjú pedig követé őt, akinek testét csak egy gyolcs ing takarta; és megfogták őt az ifjak. De ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszalada tőlük.” (Mk. 14-51/52.). Először is, kik azok az 'ifjak', akik megfogják azt az ifjút, aki Jézust követte, mikor a Jézusra támadók; „főpapok, írástudók, vének” (Mk.14-43) voltak, és nem ifjak? A megfogott ifjú ingét otthagyva meztelenné válik … Mi volt a célja, az elbeszélőnek, hogy Jézus elfogatása drámájában beleszője egy meztelenné vált ifjú alakját? Ennél a versnél ismét a misztikus rituáléban találjuk meg a választ, hol sokszor, a szertartásokon az ifjú tanulót levetkőztették a beavatása előtt, hogy meztelensége az újszülött tisztaságát, ártatlanságát reprezentálhassa.

 

 

Ugyanennek a meztelenségnek változatával találkozunk az olyan keresztény vallásábrázolásokban, melyekben Keresztelő Szent János megkereszteli (megáldja) a meztelen Jézust. A művészi alkotásokban elbújtatott enigma csak részben szól a beavatott (Jézus) meztelenségéről, és hasonlóan fontos üzenet rejlik a baptizálást végző János pettyes öltözékében. Több ilyen képen, mozaikon János pettyes kacagányféle öltözéket visel, holott: „Ennek a Jánosnak a ruhája pedig teveszőrből vala” (Mt. 3-4). A teveszőrből készült anyagon nem lehetnek szabályos pettyek, kör alakú foltminták és az öltözéke, inkább párduc vagy pettyes szarvas bőrére hasonlít, mint teveszőr csuhára. 

A ravennai Battistero Neoniano Keresztelő kápolnájának mennyezetén látható V. századi mozaikképen János szintén foltokkal díszített kacagányféle öltözékben van ábrázolva, mely majdnem minden lehet, csak tevecsuha nem. Mint a búvópatak, úgy maradhatott meg még egy ideig a titkos szertartások Hamoája, a legfelsőbb mennyeket megnyitó szent extázis itala. A Talmudban nem szerepel a Pandera név, de a Toseftában (rabbinikus joghagyomány gyűjtemény) két helyen is (hullin, 2:22-24) említve van a 'Jeshu ben Pandera', Pandera Fia, mely nevet sokan úgy értelmezték, mintha Jézus apját hívták volna Panderának. A héber Pandera azonos a görög Panthera és a latin Pantera szóval, mely nyelvünkön párducot jelent. A jelképes név mögött a zsidók nem egy Pantera nevű római katonát láttak, aki teherbe ejtette Szűz Máriát, hanem az Amanita Pantherinát jelölték meg, mint a misztikus isten-fiú apját. A 'Kohelet Rabba' (10:5) versében, Yehoshua ben Lévit nevezik Pandera-fiának, amit szintén úgy kell értelmezni, hogy Lévi, az Amanita Pantherina 'Fia'. Az Amanita Pantherina kultuszának kései visszacsengésére lelhetünk a 'Toledoth Jeshu' c. kési zsidó kéziratban, melyben a szerző – lehet maga sem tudja –, mégis megismétli a rabbinikus irodalmi feljegyzés 'Panderáját': „Janneus király uralkodásának idején hatalmas szerencsétlenség érte Izraelt, amikor feltűnt egy Júda törzséből származó becstelen ember, akinek neve Joseph Pandera volt.”

 

 

 

Egy másik, Bulgáriában talált, IV-V. században alkotott kép részletén még jobban látszik az öltözéknek pettyes ábrázolása. Ezeket az ábrázolásokat megvizsgálva reálissá válik azaz elképzelés, hogy az archaikus vallásszertartások kevésbé ismert – 'titkos' – részét örökítette meg a mester, és Keresztelő Szent János nem más, mint az Amanita Pentherina megszemélyesítése.


 


 

 

Szerző: katolnai  2012.04.26. 18:47 8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://adalek.blog.hu/api/trackback/id/tr224475183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zriff 2012.05.22. 11:29:06

Üdv katolnai. Az írásaid nagyon jók. Igazán kényes témákat érintenek, és alapos olvasással az interneten (mivel ilyen dolgokról csak itt lehet olvasni)nyugtázhatom, hogy nem hatásvadász, vagy összeesküvés elméletes, hanem a színtiszta igazság. Ezek az írások sokat segítettek a tanulmányaimban is, és a világról alkotott ismereteim is bővültek. További sok sikert kívánok a további írásokhoz.

Marcangoló Korelnök 2012.05.24. 16:48:22

"Did Jesus Ever Lived?" - itt valami nem stimmel. Vigyázni kell, az ilyesmi a hitelesség rovására megy.

Irenaeus egy volt a számos ókeresztény gondolkodónak a saját korában, nagyon nehéz úgy interpretálni, hogy az Újszövetség az ő kreációja vagy adaptációja. Még a Szentlélek-konstrukciót is csak átvette, és nem realisztikus, hogy a vékony újszövetségi Szentlélek-tant ne erősítette volna fel, ha már úgy is hamisít.
Érdekes, hogy zsidó misztikus elképzelések mit tartanak Keresztelő Szt. János vagy Szt. József leszármazásáról, de ezek súlyát önmagában is mutatja, hogy az adaptivitásáról híres Talmud se engedte magába építeni. Semmi nem derül ki a posztból magáról az Amanita pantherináról a puszta nevén kívül, "aki" nem élő személy, hanem a misztikus tulajdonságokkal felruházott párducgalóca.

Marcangoló Korelnök 2012.05.24. 16:49:14

@Marcangoló Korelnök: "gondolkodónak" -> gondolkodók közül. Elnézést!

katolnai 2012.05.27. 16:40:02

@Marcangoló Korelnök:
Kedves Marcangoló!

Azt sehol nem írtam, h az Usz. Irenaeus kreációja, de az 'adaptáció' az megfelelő, mert a történelmi adatokkal kibővített szövegek, az ő korát megelőzően sehol nem fordulnak elő. Továbbá Markion Szentiratgyűjteményét leszámítva Irenaeuszig nincs gyűjteményben összeállított mű. Még Alexandriában sem.Jézus 'valós' földi szereplése és az üdvrend (lásd Jusztinoszt) már megvolt fogalmazva Irenaeus korát megelőzően is – mint egy külső; szarkoi, hylic-burok, tanítás, de még nem volt konkrét történelmi keretbe ágyazva. Josephus rendkívül népszerű szerző volt és Irenaeus az ő munkáiból vette át azokat a neveket és földrajzi megnevezéseket, mely jellemző jegyek alapján Józsua Misztériuma történetesítve lett. Előtte senki nem említi Jézussal kapcsolatban Pilátust, Kajafást, Heródest és senki nem próbálja az üdvrend helyét Jeruzsálemben meghatározni.

Az pedig, h Irenaeus mennyire volt 'gondolkodó', relativ, mert ha összehasonlítjuk a pogány és gnosztikus bölcsekkel, akkor csak halványan villog mellettük.

Az Amanita pantherináról/muscariáról még idáig semmit nem írtam, de a hamoát/somát már futólag említtetem. Ezek bővebb tárgyalása lehet nem fontosak, mert a magyar olvasók nehezen tudnák követni e témakört, és lehet részletesebb ismertetése csak megütközést és gúnyt váltana ki, az amúgy rendkívül konzervatív olvasókból. (De azért lehet elkezdek valamit közölni, mert talán fontos lenne … )

Üdv katolnai

katolnai 2012.05.27. 18:23:22

@zriff:
Üdv Néked Is Kedves Zriff!

Köszönöm elismerő szavaid és igazán jól esik, h Te saját magad is tanulmányozod a témát és találsz szerény közléseimben olyasmiket, melyek segítenek a saját elképzeléseid kialakításában.
Megpróbálok a későbbiekben is érdekes, 'kényes' dolgokról írni, h örömet szerezzek azon kevés látogatóimnak, akik tényleg a tanulás és az ismeretek bővítéséért keresik fel oldalaimat.

Külön köszönöm biztatásod és jókívánságod, üdv katolnai

Valérias 2013.09.03. 10:23:59

Tisztelt Katolnai, köszönöm szépen, hogy megosztod az olvasókkal kutatásaid, tanulmányaid eredményeit, és az ezekből kialakított saját véleményedet. Érdeklődéssel olvasom, úgy érzem, hogy nem célod senki hitének a megingatása. Úgy gondolom, a "vallás-csinálók" módszereire mutatsz rá írásaidban. A magam részéről elmondhatom, hogy hitem a szentháromságban továbbra is rendíthetetlen, akkor is, ha írásaidból, régebbi saját olvasmányaimból is látom: milyen a vallási fanatizmustól elvakult "ember". Évszázadok óta mind a mai napig vannak hatalomra törő emberek, akik számára Isten sem szent, csak a pénz-, és a hatalomvágy hajtja őket. Sajnos nem változott a gonoszság természete, és sajnos nem igen kapott nagyobb teret a szeretet gyakorlása sem. Úgy gondolom pedig, hogy a lelki evolúciós folyamatban nemesedni kellene lelkeinknek. Ha fejlődést kívánnánk tapasztalni az ember személyiségében az évezredek, évszázadok folyamatában változást nem találunk... Vagy csak én nem látom?
Tudom nagyon sok idő, fáradtság van áldozva minden leírt sorodra, köszönöm tisztelettel még egyszer!

katolnai 2013.09.07. 19:02:38

@Valérias: Kedves Valérias!
Én köszönöm érdeklődésed és barátságos soraidat, igazán jól esik néha-néha a szívélyes jószó.
Nagyon sok embernek szüksége van hitre, melynek birtoklása inkább pozitív, mint hiábavalóság, sőt ennél is tovább lépve, szerintem minden értelmes embernek van 'hite', egy saját lelkiségből megformálódott elképzelés-világa, ami sokféle formában képes megfogalmazódni. Az ember személyes hitét azonban nem szabad összekeverni a tételes vallások (különösen az ábrahám-vallások) követésével, melyek az emberi evolúciós törekvések sértő kerékkötői. Mindig megpróbálom elválasztani a kibontakozó lelkiségre épülő hit megélését a vallástörténeti események valós vagy valótlan dolgaitól, miként az értelmetlen babonákat is megkülönböztetem a személyesen átélt 'nem-mindennapi' élménytől.
Úgy látom, azért létezik egyfajta fejlődés, változás az ember személyiségében vagy inkább lelkiségében, mert egyre többen fordulnak el az ábrahám-vallások alantas ideológiájától. Szerény írásaimmal én is ehhez a folyamathoz szeretnék hozzájárulni és a rendkívül gazdag külföldi szakirodalom segítségével olyan tényeket, gondolatokat közölni, melyek ismertetésével mind a mai napig adós maradt az akadémista vallástörténész-bagázs. (Mellesleg a magyar történész, vallástörténész akadémista bandát egy ártalmas gittegyletnek tartom).
Cikkeim, tanulmányaim megírása sajnos lassan megy, mert mindent szükséges ide-oda leellenőriznem, de azért remélem, h továbbra is látogatni fogod oldalaimat. Maradok én is tisztelettel, üdv katolnai.

Valérias 2013.09.09. 07:27:41

Kedves Katolnai! Megtisztelő válaszodat köszönöm. A lelkiség fejlődése a 'lelki evolució' számomra azt jelentené, hogy mind nemesebb az emberi lélek, az emberi értékrend "nemesedik".Bizonyára szorosan összefügg ez a vallásgyakorlással is, és a gyakorlott vallás visszahat az ember lelkiségére. Mégis úgy gondolom, nem változott a világban az ember semmit, az őskorban bunkóval, ma atombombával pusztítja embertársait.Pusztít, ha az érdeke úgy kívánja, pusztít, ha a gonoszsága arra sarkalja.Nem szándékom fárasztani Téged az én meglátásaim megvitatásával,annál is inkább nem, mert minden másban egyetértünk.Magam is úgy gondolom,hogy évezredek óta hamis információkkal manipulálják a tömegeket.
"Cuius regio, eius religio." Talán mára megfordult, akié a vallás, azé a föld...
Maradok hűséges olvasód, tisztelettel: Valéria