Mózes könyveiről

mozes.jpg

Az Egyiptomi tíz parancsolat

Ahogyan a műveletlen naiv hívők elképzelik …

Mivel lehet néhány blogtársunk nem hallotta, ezért szerényen hozzátenném a 'tízparancsolathoz': A tízparancsolat nem egy pásztortörzs alkotmánya, hanem az Egyiptomi Halottas-könyv, 125. fejezetében, az ún. 'Nu-papirusz' és a 'Nebseni-papirusz' szövegeiben található tagadásvallomások átvett, lekopírozott másolatai. A Holtak Könyve-beli "Nem loptam"-ból: "Ne lopj!" lett. "Nem öltem"-ből: "Ne ölj!". "Nem hazudtam"-ból: "Ne hazudj!", és így tovább –, Tagadó Vallomása II. (Nebseni- Papriusz) Nebseni papiruszában található függeléken kívül 42. tagadás olvasható a Halottaskönyvben (több hasonló ismétlés), melyekből a zsidók tízet kiválogattak, jobban mondva kisajátítottak, mintha az Mózes által a saját ötletük lett volna.

A zsidók páratlan, egyedinek mondott vallása és története valójában más népektől átvett történelmi, vallásirodalmi hagyományokból lemásolt részletek, melyek minden látszólagos tervszerűség ellenére sokszor ügyetlenül csengenek össze, máskor minden maszkírozás ellenére suta mesévé válnak; eredeti hősei felismerhetetlenségig átfigurázva, mítoszok misztériumoktól megfosztva teszik gyerekessé az ősi zsidó történelmet. Az Ószövetség perzsa-hellén korban alkotó redaktorjai az esetlen, nevetséges állításokat az 'isteni gondviselés' (pl. kiválasztatottság), és a törzsi isten, Jahu direkt politikai beavatkozásával óhajtották magyarázatként elfogadtatni – más szóval istenüket, mennyei beavatkozást odaerőltetve –, szándékoztak hihető történelemmé alakítani ügyetlen narrációjuk vonalvezetését.

Történetüket a sumer-akkád mitológiából átvett – majdnem a felismerhetetlenségig kiforgatott – világ teremtésével kezdik, majd a világunk történelmének fejlődése tengelyében másoktól plagizált, de sajátként feltüntetett ős-zsidó nép történetét állították. A korai héber írástudók évszázadokon keresztül gyűjtötték, fordították az egymástól eltérő ókori vallásirodalmi hagyományokat mint; szertartásszabályok, mondák, rituális előírások, mitológiák, nemzetségfák, étkezési, tisztálkodási előírások erkölcsi, közösségi törvények, melyek számos hiányos gyűjteménye összefüggéstelenül létezett egészen az Alexandriai Könyvtár megnyitásáig.

Alexandria híres könyvtárát I. Ptolemaiosz Sótér (i. e. 367-282) építette az egyetemes emberi tudás dicsőségére, ahol tucatjával serénykedtek fordítók, másolók, írnokok, tanulók és diákok. A könyvtárban őrzött, másolt, sokszorosított papirusztekercsek számát több százezerre becsülik a szakemberek, melyben nem volt ritkaság a tíz-tizenöt méter hosszú tekercs. A könyvtár hatalmas anyagát folyamatosan fordították görögre, új tekercseket vásároltak: a Ptolemaiszok vezetése alatt müködő görög bölcsek érdeklődése minden népre, kultúrára kiterjedt, és a nagyszámú zsidó polgár múltja, hitvilága, erkölcsi, társadalmi értékrendszerének milyensége természetes módon szintén felkeltette a nagytudású első és második Ptolemaiosz figyelmét. Az egyiptomi uralkodó (II. Ptolemaiosz) ekkor kérte fel a szidó írástudók egy csoportját népük történelmének, szokásaik, törvényeik, valláselképzeléseik görög nyelven történő bemutatásra (publikálására). A görögül kitűnően értő zsidó írástudók, ekkor az Alexandriai Könyvtárban jutottak először hozzá olyan görögre fordított irathoz, mint Bérószosz és Manethon, akiket korábban csak hallomásból ismertek. Legfőképpen e két szerzőre támaszkodva egyidejűleg állították össze Mózes öt könyvéből kiemelten az első kettőt, melynek görög fordítását Septuagintának hívjuk. A Septuaginta eredetileg csupán az öt mózesi könyvet (Tora) tartalmazta, amit az utána következő generációk elgörögösödött zsidó írástudói folyamatosan bővítettek. Természetesen i. e. 300. előtt is léteztek, főleg a perzsa időszakban összeállított törvények, legendák, előírások, de ami még nem volt meg, mint; a teremtés-történet, özönvíz története, Bábel Tornya és az egész Mózes sztori: úgy, ahogy van, mindezek Alexandriában lettek összeállítva. Ezeket az elbeszéléseket (I.-II. Mózes) i. e. 270. körül, Alexandriában főleg Bérószosz és Manethón munkáiból plagizálták, előtte nyomuk sem volt a zsidók hagyományában. Míg a maradék három mózesi könyv szintén Alexandriában nyerte el végső formáját.

 

Egyre több vallástól független kutató szerint kétségtelen, hogy Mózes öt könyve (pentateuchus) teljes egészében, Alexandriában, i. e. 273-272-ben lett összeállítva, mikor II. Ptolemaiosz Philadelphosz parancsot adott (Aristea Levele) a városban tevékenykedő zsidó írástudóknak, hogy készítsék el a zsidó törvények összességét tartalmazó gyűjteményt görög és héber nyelven. az Alexandriai Könyvtár számára. Ez a fordítás – Pentateuchus – a legkorábbi létező kiadás Mózes könyveinek, korábbról nincs egy apró-töredékes írásos emlék sem (kivéve az Elefánt-szigeti Papiruszt), létezésüket csak feltételezik. A zsidó írástudók az Alexandriai Könyvtár görögre fordított Mezopotám, egyiptomi dokumentumai használták alapnak, mire bizonyíték a szerzők által mintának használt más korábbi művek, mint a Teremtés Könyve 1-11, mely erősen Bérószosz (Berossus), 'Babyloniaca' (kb. i. e. 278) c. művére támaszkodott, pontosabban minden egyes versében leírt történés onnét lett átvéve. A teremtés története sumer változatát Bérószosz könyvéből olvasták majd kicsit átalakítva, a saját szellemiségükhöz jobban alkalmazkodva másolták át a sajátnak füllentett teremtés történetükbe. Az Éden Kertje sem zsidó elképzelés, toposzai számos korábbi vallásirodalmi műben megfogalmazódtak, számos nép mitológiai gyűjteményében már akkor szinesen változó formákban léteztek, mikor a habiru-héberek még sehol sem voltak. Mint azt Samuel Kramer írja: „Noha ezek a mítoszok inkább egy isteni, mint egy emberi Paradicsomot írnak le, mégis sok párhuzamot mutatnak a bibliai Paradicsommal. Valóban van alapja annak az állításnak, hogy a Paradicsomnak, az isteni lények kertjének eredeti gondolata a sumerektől ered.” A sumerektől a paradicsomkert mitoszát átvették az akkádok, hettiták, Elámiak stb. és az csak a legvégén jutott el a héberekhez. Még az olyan apró, jelentéktelennek látszó – részlet, mint Éva teremtése Ádám bordájából is sumer mondavilágból lett kimásolva. Az Éden Kertjében állatokkal élt együtt az ember, füvet, növényeket fogyasztottak, ártatlanul, meztelenül (szégyentelenül) élték napjaikat, ezek és más apróságok egyeznek Mózes leiratában, de a történet szándékos elferdítésében a zsidóknál megjelenik a gonosz kígyó, bűnbeesés, bűnösség fogalma. Enkiduból Ádám lett és ha helyesek Gmirkin kutatási eredményei, akkor az édenkerti kígyót Oannesről mintázták, egy tudást és tudományt adó, félig ember, félig hal mítosz-alakból egy gonosz ördögi kígyót faragva. Az özönvíz előtti tíz, rendkívül hosszú ideig élt pátriárka pontosan egyezik a sumer özönvíz előtt uralkodó – szintén tíz – királlyal, mely kétségtelenné teszi, hogy a zsidók a sumer királylistát kopírozták le.

Az özönviz történetét is szégyentelenül lemásolták az alexandriai zsidók, mintha annak mitosza népük kútúröröksége lett volna, holott erről szó sincs. Vegyünk egy példát a leírásokból: Bérószosz Káldea-i özönvíz leírásában Kronosz figyelmezteti Sisithrust (Ziusudra) a természeti katasztrófára közeledtére, és később a végtelen vizeken hánykódó Sisithrus is elengedett egy madarat hajójáról, de mivel az nem talált száraz helyet megpihenni visszatért Sisisthrus hajójára. Noé sztorijában Béroszoszt másolva többször elengedi a madarat, csak míg Sisithrushoz sáros lábbal tér vissza, addig a Mózes könyvében kicsit megváltoztatva egy olajfalevéllel száll vissza a bárkába. (I. Móz. 8-11.). A Genezis Nemzetségtáblája kitalált, sosem létező figurák értelmetlen sorolása, minek egyetlen logikus célja lehetett: legfontosabb alakjai valóban az akkori 'világ' geopolitikai felosztását reprezentáltatta; Alexandriától délre a kámiták, keletre a szemiták (nyugati-keleti), míg azon túl Jáfet fiai, mint Jáván, azaz a görög őstörzs Iónok létét, hatalmát tükrözték sajátságos leírásban vissza. Madai, náluk a médeket jelentette, míg Gómer a Kimmereket. Gomer fia Ashkezáz alatt pedig a szkítákat értették a zsidók. Persze azért ebben a szentséges besorolásban is van hiba, mint Sém fia Elam, mert az alexandriai zsidók nem tudták, hogy az elamiták agglutináló nyelvet beszélő, sumerrel rokon nép volt, kiknek semmi közük nem volt a szemitákhoz. Ugyanez a helyzet Lüdiával, mert a hettitákhoz közel álló lüdök indoeurópaik (árják) voltak: így nem lehettek Sém fiai. A Nemzetségtáblán felsorolt több név közül sok beazonosíthatatlan (pl. Riféth, Thársis. Tógármah), mely kellemetlenséget Josephus a saját spekulációival próbált korrigálni. Érdekes módon Khám fiai megfelelt az akkori Ptolemaiosz birodalom tartományneveinek. Khám egyik fia Khus, Etiópia (Nubia) egyiptomi megnevezése, a név első írásos formája i. e. 513.ból való, mely perzsa szatrapiaként említi meg, de a Ptolemaioszok alatt ismét hódolt országrésszé vált. Russel R. Gmirkin a bibliai Nemzetségtábla részletes elemzésében kimutatta, hogy annak elkészítési ideje i. e. 278-269 közé eshetett, mert olyan nevek szerepelnek benne, melyek az i. e. 310. körüli geopolitikai helyzetet képviselik. (Berossus and Genesis, Manetho and Exodus: Hellenistic Histories)

Találni azért a mózesi leirások között olyan részleteket, elemeket, melyek nem johettek a náluk lényegesebben fejletteb kultúrnépektöl, mint Noéval kapcsolatos kellemetlen szégyen. Ez csak a zsidó lélekből származhatott. Sumer-Mezopotámiám és más ősi irodalmi művek 'Noéja' mindenhol tiszteletreméltó, jeles alak, ezért a Mózesnél szereplő Noé leszerepeltetése; részegsége, átka (Móz. 9: 21-27) leírásának versei nem származhattak Mezopotám vagy más rokon forrásból. Vajon a szégyellni való meztelenség csupán azért volt annyira restellni való mert Noé a saját sátrában pucér volt, vagy mert egy tiltott szexuális aktuson kapták rajta? Honnét, kitől vették a minimális fantáziával rendelkező zsidó redaktorok a mintát? Noé és népes családja megtelepedése után az akkori világ országait, tartományait majdnem teljesen egyezően úgy lett felosztva Noé fiai és unokái között, miként Nagy Sándor halála után osztották fel tábornokai a Görög Birodalmat. Lehetségesnek tűnik, hogy egy bizonyos formájú komparációt megengedtek maguknak Nagy Sándor és Noé között, hiszen tudvalevő volt, Hogy Nagy Sándor többször leitta magát és különös formákban élte ki szexualitását. Noé meztelensége és bűne később áttolódott Lótra, aki részegen elhált lányaival („És teherbe esének Lót lányai mindketten az ő atyjuktól.”) Az özönvíz hőse sorsának ilyen irányú változása görög mintából épülhetett be Mózes könyvébe, mivel annak mintája, sémája korábbi előfordulása ismeretlen.

Bábel Tornyának történetét, építését, az építők nyelveinek összekeverését – minden kibővítés ellenére – szinte szóról-szóra átvették az alexandriai zsidó szerkesztők, anélkül, hogy megemlítették volna Bérószosz szerzőségét. A különbség csupán annyi, hogy Bérószosznál Kronosz és Titán isteneknek van szerepe, addig Mózesnél csak Jahu isten tevékenykedik. De Béroszoszon kívül más sumer-akkád feljegyzéseket is felhasználhattak, mint azt a 80 évvel ezelőtt Kish sumer város romjai között talált 31 darab agyagtábla igazolja. A táblákat a híres sumerológus Sámuel Noah Krámer fordította le és ebben a leletben a bábeli nyelvzavarhoz hasonló – vagy inkább egyező – történet van leírva. Az ősi, i. e. 2000. év körüli lelet szövege szerint Enki a bölcsesség istene, valamiért megváltoztatta az emberek addigi egységes beszédét. A nyelvek összezavarodásának történetét tehát innét szedhették a Torát szerkesztő zsidók.

sargon.jpg

Sarrukin ékirásos táblája.

Az alexandriai zsidó szerkesztők Mózes alakját egy asszír és egy egyiptomi szerző leírásából gyúrták egybe. Az első kopírozásban Mózes születését majd eltaszítását és végül csodálatos megmenekülését mesélik el és még véletlen sem említenék, hogy honnét másolták ki. I. Sarrukin (Sargon) i. e. 2270-2220 körül uralkodó akkád király születési legendáját és rövid életrajzát egy i. e. VII. századból származó ékírással jegyzett neo-asszír agyagtáblán találták meg. Mózes elbeszélése szerint, anyja: „... szerze annak egy gyékény-ládácskát, és bekené azt gyantával és szurokkal beletéve a gyermeket és letevé a folyóvíz szélén …” Míg ugyanez Sargon esetében: „Anyám, a papnő, megfogant, titokban megszült, sásszekrénybe helyezett és ajtómat szurokkal elzárva a folyóba vetett …” Mózest a fáraó lánya találta meg, majd felnevelte, Sargon esetében: „ A folyó Akkihoz, a vízöntőhöz vitt. Akki, a vízöntő felszedett ... és felnevelt. Akki, a vízöntő fia gyanánt nevelt. Akki, a vízöntő kertészének tett meg.” A Septuagintát és a Torát szimultán összeállító zsidó írástudók talán abban bízhattak, hogy rajtuk kívül más avatatlanan írástudó nem fog hozzáférni a sumer-akkád eposzokhoz, történelmi-irodalmi művekhez és így sosem fog kiderülni gátlástalan plagizálásuk.

A három nagy ősi sumer mítosz, az Adapa, Etana, Gilgames görögre lefordított részletei mellett a zsidók hozzájutottak az aranybányának számító Bérószosz munkáihoz, olyanokhoz is melyek nem voltak lemásolva sem idézve kortárs vagy utána következő nemzedékek írástudói által. Ez azt is jelentheti, hogy a Tora még több részlete származhat Bérószosztól, de mivel más átírásokból azokat nem ismerjük, így ez csak feltételezés marad.

Manethón

Manethón (i. e. 283-246) I. Ptolemaiosz Szótér, ill. utódai szolgálatában tevékenykedő egyiptomi pap, görög nyelven alkotó történetíró, aki az uralkodó kérésére megírta legfontosabb művét, a dinasztikus Egyiptom átfogó történetét (Aigüptiaka). Helyzetét megkönnyítette, hogy a könnyen hozzáférhetett a templomokban őrzött, többnyire hieratikus írásmóddal rögzített több száz éves hatalmas dokumentumanyaghoz. Könyvében a harmincegy dinasztiát sorol fel, egészen az 31. dinasztiáig, melyben élt.

Manethón úgy jegyezte fel, hogy a hükszosz uralom fénykorában felső-Egyiptomban már a XVII. dinasztia uralkodott, és ennek az egyik képviselője az a II. Szekenenré volt. II. Szekenenré fia, Kamosze fáraó döntő támadást indított a hükszoszok királya Apóphisz ellen, és egészen Avarisz-ig űzte őt vissza. Kamosze öccse és egyben utóda is, I. Jahmesz (Amószisz) fáraó volt, aki bevette Avarisz városát is, és egészen Palesztináig üldözte a legyőzött hükszoszokat. Ebből a fáraóból, próbáltak zsidók bibliai szereplőt csinálni, mintha ő üldözte volna a Mózes-féle zsidókat ám Jahmesz jóval korábban élt, mint mielőtt a habiruk elkezdtek volna megtelepedett életmódot élni Palesztinában.

A hatalmuktól megfosztott hükszosz hercegek Palesztinában alapítottak kicsiny, szétszórt városállamokat, mire bizonyítékként az ún. hükszosz erődöket lehetne említeni. Az egyik legharcosabb fáraó III. Thotmesz ( ie: 1490-1436.) ott is utolérte őket, és i. e. 1468-ban a Megiddó-i ütközetben a Jezreel-sikságon döntő csapást mért a maradék hükszosz seregekre. Ennek pontos története a Karnak-i Amon-Ré templomban egy egész oszlopon olvasható. Ennek a fáraónak hadjáratát sajátították ki a zsidók, lemásolták a hódításban feltüntetett helységeket és így lett belőle Dávid dicsőséges hadjárata. A hükszoszok Egyiptomból történő kiűzésük után Júdeában telepedtek le és Jeruzsálemben építették fel templomukat. (Apion, 1.90, 228.) Manethón beszámolójában egy 'Osarshep' nevű Széth-Tüphon vallást követő egyiptomi papot említ, aki „megfertőzött” híveivel Avarisz városában telepedtek meg és visszainvitálták a korábban kivonult hükszoszokat Egyiptomba. (Apion, 1.237-41.) Manethón elmondja továbbá, hogy mind az ő koráig sokan azonosítják Osarshepet Mózessel, (Apion, 1.250.)

Manethón a templomokban fellelt szent iratok alapján a zsidó nép eredetét igen dicstelen fényben mutatja be, azt állítván, hogy leprás, nyomorék száműzöttek leszármazottai. Mind a mai napig vitatott és még sokáig vitatott marad, hogy Manethón leírásában mennyi a szarkazmus, a lenéző csúfolódás, mert a viselkedésük miatt a zsidók ellenszenvet és megvetést váltottak ki.

Amenhotep fáraó, látni akarta az isteneket, ezért szólt Paapisz fiának, Amenóphisz papnak, hogy készítse fel őt, az imára, a jelenésre. A pap válasza az volt, hogy Isten meglátása csak úgy lehetséges, ha a tisztátalanoktól megtisztítja az országot a fáraó. Amenhotep uralkodó ezért összegyűjtötte a leprásokat, nyomorékokat, és Nílusi kőbányákba küldte őket. Néhány beteg egyiptomi pap is volt köztük. A papokat azonban, nem lett volna szabad, a köznéppel együtt, száműzni. Amenóphisz pap megjósolta, hogy 13 évig átveszik a bénák a hatalmat, az egyiptomi papokon esett sérelem miatt. Amenhotep fáraó, félve a jóslat beteljesedésétől, a hükszoszok elhagyott városát, Avariszt adta a bénáknak, leprásoknak lakhelyül, elengedvén őket a kőbányákból.

A leprások közt, volt egy Oszarsziph nevű, egykori Héliopolisz-i pap, aki lázadást szervezett a leprások közt, és behívta a hükszoszokat Egyiptomba, közös hadviselésre a leprásokkal, az egyiptomiak ellen. 200 ezer fővel érkeztek a hükszoszok meghódítani régi hazájukat. Amenhotep fáraó készült a harcra, de végül Memphiszből elhozva a szent Ápisz bikát, és fiával, Szethósz-al, más néven Ramesszész-el Etiópiába ment, elkerülve az összetűzést. A hükszoszok, és leprások együttesen felégették a városokat, a szentélyekben süttették meg a szent állatokat, istenszobrokat gyaláztak, a papokat ruhátlanul gúnyolták. Oszarsziph, héliapoliszi egyiptomi pap, ezután, a nevét Mózesre változtatta. Amenhotep fáraó, és fia Ramesszész (Ramszesz) Etiópiából visszatérve, a leprásokat, és hükszoszokat, Szíriáig űzte. Így szól, Manethón története, és Manethón nyomán, Apion-é, a zsidók eredetéről.

Manethón történetíró leírását, több, más történetíró is megismétli, kisebb változtatásokkal. Pl. Khairémón, Lüszimakhosz, Apión. Ez a leírás rendkívül bosszantotta a zsidókat minek ellensúlyozására Josephus azt merte állítani, hogy a korai zsidóság – nem egy ősközösségi szinten tengődő kecskepásztor népség volt – hanem, hogy ők voltak a hódító lovas nomád hükszoszok. Ők uralták tehát Felső-Egyiptomot több száz éven keresztül, ám akkor a Tora badarságokat ir, mert az rabszolgaságban ábrázólja a zsidók az egyiptomi tartózkodását, majd menekülő, űzött népként írta le az egyiptomi kaland végét.

Az alexandriai könyvtár alapítása után az ott tevékenykedő zsidó bölcsek egy olyan kultúrfolyamatot indítottak el melynek középpontjában a nemzeti mítosz kialakítása és messze nyúló történelmi múlt teremtése és egy konkrét etnikai identitás létrehozása állt. A folyamat a Hasmonean júdeai dinasztiája alatt teljesedett be, mikor a Tora megkapta végső formáját. Ebben a folyamatban semmiképp nem illet Manethón leírása, melynek fájó igazsága már Josephus előtti számos 'bölcsnek' nevezett, elgörögösödött zsidó írástudót is rendkívül zavart. Gátlástalan fantáziájukat előtérbe kapva, türelmetlen hamissággal nyomatták ki magukból a fantasztikusabbnál fantasztikusabb nézetek hírverését.

A túlpörgetett dicsőséges zsidó ősiség korai szószólója volt a görögül író zsidó Eupolemus (i. e. 100 körül), aki kronológiájában több mint 500 évvel a Trójai háború elé helyezte Mózest. Szerinte Mózes találta fel az írás tudományát, Salamonnak meg színaranyból volt a kardja. Nyugat-szemita és más ókori kultúrákból áthagyományozódott mitológiai töredékekből farigcsált zsidó őstörténelmet, mint első forrást határozta meg, melyekből a sumer-akkád, egyiptomi és az összes többi ősi nép csak másolt, kopírozott.

Már Aristobolosz (i. e. 181-124) -(*) alexandriai zsidó bölcsnek is feltűnhetett a Pentateuchus szerkezeti hasonlósága korábban alkotott akkád, görög művekkel, de szándékos hamissággal mégis azt merte állítani, hogy Homérosz és Hésziodosz és az összes görög bölcs műveik nagy részét Mózes könyveiből merítették. Még a kiemelt tudással rendelkező Philon is annyira félre volt vezetve a szándékos propagandával, hogy kijelentette: „Hérakletiosz úgy kaparintotta meg az ellentétek teóriáját Mózestől, mint egy tolvaj.” (De Vita Mosis 44). Ma már nem szükséges egy történelmet, vallástudományt kedvelő érdeklődőnek éveket egyetemen tanulni ahhoz, hogy kiderüljön: ki lopkodott kitől, ki volt az eredeti ötletgazda és ki volt a tolvaj …

 

De visszatérve Mózes sztorijához: az alexandriai zsidók először Sarukkin gyermektörténetét használták Mózes alakja tákolgatásához, másodsorban Manethón leírását kiforgatva alkották meg II. Mózes könyvében összehozott kivonulást (exodus), melyben annyi történelmi valóság van, mint Jancsi és Juliska meséjében.

(*) Paneasi Aristobolosz (kb. i. e. 150), alexandriai zsidó filozófus az ún. 'peripatetikus' irányzat képviselője volt, kinek legfőbb érdeme, hogy megpróbálta közelebb hozni, illetve egyeztetni a platóni és püthagoraszi elképzeléseket a zsidók merev törvénykönyveivel, mászóval a görög filozófiát ötvözni a zsidó vallással. Aristobolosz közléséből kivehető, hogy szerinte létezett egy korábbi pentateuchus fordítás: „... Nagy Sándor és a perzsák szupremáciáját megelőzően lefordították a héber exodus elbeszélését, honfitársaink kivonulását Egyiptomból, híres történéseiket, országuk birtokbavételét, a Törvények teljes kifejtését, megértését ...” (XIII. 12.) Igaz, hogy ugyanebben a fejezetben Aristobolosz említi a 'hetedik nap' kiemelt fontosságát: „az egész világ 'Teremtő Istene', aki a hetedik napot a pihenésre teremtette, mert minden ember élete bajjal telített: amiért is ez a nap ez a nap természetesen nevezhető a fény születése első napjának ...” – ám ezek a passzusok közel sem tükrözik vissza Mózes I. Könyve 1-11. fejezeteinek ismeretét. Aristobolosz írásaiból semmi nem maradt meg, de az alexandriai könyvtárban, Alexandriai Kelemen idejében még fellelhető volt, és Kelemen forrásként szívesen használhatta a zsidó bölcs műveit. Kelementől Euszébiosz két hosszabb fejezetet másolt át Aristobolosz szerzeményéből, melyeket a 'Praeparatio Evangelica' (Evangéliumi felkészülés) című, 15. kötetes művében (VIII.-10, XIII.-12) jelentetett meg.

Aristobolosz elég sokszor hivatkozik Mózesre, a 'törvényekre', Mózes és a fáraó történetére, de feljegyzéseiből nem derül ki, hogy ismerte volna a Teremtés (Genezis) Könyvét, amiből Garbini azt a következtetést vonta le, hogy ezek a fejezetek a Septuaginta szerkesztésével egy időben jöttek létre, és csak onnantól váltak fontos részévé Mózes öt könyvének.

Garbini érvelése alátámasztására szintén példának hozza fel Ariszteasz levelét, mely ugyancsak említ egy Septuaginta megelőző fordítást. A zsidó bibliát képező kéziratok legkorábbi változatai (ha nem is mind), szerinte már i. e. 320-300 körül megvoltak alkotva.

 

 

Szerző: katolnai  2017.04.23. 08:14 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://adalek.blog.hu/api/trackback/id/tr2312445305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.