Kétséges századok, királyok, feliratok

Izrael, ill. a zsidó történelem átértékelése, kritikus boncolgatása, részletei megkérdőjelezése sokszor vált ki lekezelő, néha gyalázkodó reagálásokat Jehova-hitű és a Judeo-keresztény tudósok köreiből. Tudományos akadémiák koca-történészeivel megállapodva a bibliakutatók közösen húztak egy vonalat; Ábrahám, Jákob, Noé lehetnek mitológiai alakok, míg József, Mózes, Józsué talán léteztek, talán nem, de Dávid és Salamon történelmi létezését nem lehet megkérdőjelezni. Előttük van meghúzva az a vonal, aminek túloldalában szereplő zsidó hősök történelmi valóságának tagadása tolerált – mászóval – még gyalázkodás nélkül eltűrt, de ezen a mesterkélt vonal másik oldalában sorakozó királyok történelmi szereplésének hitelességét kétségben meri nonni, annak vége. Aki arról mer értekezni, hogy Dávid és Salamon sosem létezett mitológiai figurák voltak csupán – és így utódaik a júdeai és az északi zsidó királyok sem létezhettek –, az nagyon gyorsan elvesztené katedráját, könyvei, tanulmányai publikálása komoly akadályokba torkollna majd hamarosan rásütődne az 'antiszemita' megkülönböztető billogja. A vitatott Omrit leszámítva, Jéhu (i. e. 841-814) az első izraelita (északi, Samaria székhelyű) 'király', aki történelmileg bizonyítható (legalábbis a biblikus akadémia szerint), míg a déli júdeai, Jeruzsálem székhelyű királyság létezésére nincs semmi bizonyítékunk, mint ahogy semmi bizonyítékuk nem volt a görögök jóvoltából Egyiptomba került zsidó írástudóknak sem. Aztán valahogyan tudomást szereztek a karnaki templom kapufalára feljegyzett győzelmi feliratról, amit természetese nem tudtak elolvasni és így csak annyit tudtak meg szövegéből, amennyit az egyiptomi papok görögül elmondtak nekik. Ezért hiányos és pontatlan információk miatt hibák sorozata csúszott be a történelemként feltálalt Sesonk (a bibliában Sisák) fáraó és a kitalált Roboám meséjében, de hát a biblikus bizonyíték az bizony bizonyíték …

shishak.jpg

Sesonk fáraó Karnakban megörökített emléke

De milyen szerencse a bizonyítani szándékozok számára, hogy megvan Sosenk fáraó győzelmi felirata, amit egy kis ügyességgel összelehet kötni Salamon fiával, Roboámmal. Ha volt Roboám, akkor Salamon és Dávid is létezett, hát ilyen tiszta sort kétségbe vonni, bizony nagyfokú felkészületlenségre vall.

Az ős-szemiták (arámiak, ámmóniták, edomiták stb.) társadalommá való formálódásában jelentős politikai hatalomra először az Egyiptomi Birodalom i. e. IX. századi hanyatlásának kezdetén tettek szert, mikor is az Amon-kultusz vezetőjének számító thébai főpap, Herihor elszakította Felső-Egyiptomot és egy külön álló országot szervezett. Palesztina népeinek valós, tudományosan mérhető történelme ettől az időtől számítható. Az egyiptomi belharcok meggyengítették a Birodalmat, minek hírére külső opportunista népségek, pl. tengeri-népek, núbiaiak, líbiaiak támadásba lendülhettek. Az egyiptomi uralom alól szabadulni akaró Palesztin szemita városállamok érezve Egyiptom gyengülését egymás után tagadták meg az adófizetést és a karavánok zsarolásából próbáltak extra jövedelemhez jutni. I. Sesonk (Shosenq) i. e. 943-922 sikeres hadjáratot volt képes vezetni a Palesztin szemiták megfékezésére, melyet a karnaki Amon-Ra templomkomplexum, Bubastite kapufalára felvésett képek és írásos felirata örökített meg. A felirat 156 db. tisztán és töredékesen kiolvasható helységnevet, szóformát tartalmaz, ismerteket, mint Bet-Shean, Ta'anak, Megiddó, és ismeretleneket is, mint Migdol, Borim, Sapek, mely helységek közül főleg a tengerparti városkákat, erődöket elfoglalt az egyiptomi hadsereg, míg a fennsíkon fekvő apró településeket csupán megsarcolta, megzsarolta.

Az évszázadokkal később zsidó történelmet szerkesztő héberek természetesen nem tudtak eleget a karnaki feliratokról, képtelenek voltak olvasni a hieratikus írásmódot, nem tudták, hogy a fáraó hadjárata pontosan városokat, falvakat felsoroló emlékként van rögzítve és, hogy abban a felsorolásban Jeruzsálem neve nem szerepel. Úgy gondolták azt hadoválhatnak, amit akarnak és elég megbízható forrás volt számukra a saját homályos szóhagyományban fennmaradt rege történetek vagy legjobb esetben rendelkezhettek valami kétes írásos feljegyzéssel, amiben csupán Sisák fáraó hadjáratának ténye maradt meg és amely hiányolhatott minden részletet, értékes adatot. Történelmi igazsághoz való ragaszkodás cseppet sem volt mérvadó a zsidó redaktorok szemébe az egész Sisák-féle hadjárat azért volt fontos, hogy valamivel megmagyarázzák a csodás Dávid-salamoni királyság teljes eltűnését, meg aztán roppant fontos lehetett számukra a már történelemként megszerkesztett Dávid-Salamon nemzettségvonal folytatása és főleg kellett egy frappáns magyarázat, hogy mi lett a tömérdek kinccsel. A III. századi alexandriai zsidók számára elképzelhetetlen lett volna, annak igazsága, hogy Jeruzsálem a IX. században egy apró, közepes méretű falucska volt csupán közepén egy omladozó hükszosz szentéllyel, amit még akkor emeltek Szütek istenüknek, mikor az egyiptomiak kiűzték őket Avariszból.

Az i. e. IX. századra vonatkozó leletek közt néhány közepes méretű házalapon és pár cseréptöredéken kívül semmi mást nem talált a régészet Jeruzsálemben, még a szomszédos városokra jellemző olaj és szőlőprések maradványai sem kerültek elő. (Pl. Kathleen Kenyon éveken keresztül folytatott ásatási munkálatokat Jeruzsálemben, még az 1967. arab-zsidó háborút megelőzően, de néhány marék cseréptöredéken kívül semmit sem talált a 10-9 stratumból.) Ebben az időben Jeruzsálem annyira jelentéktelen szegény település lehetett, hogy Sesonk fáraó még egy kisebb adószedő expedíciót sem küldött oda, pedig Jeruzsálemtől 25-35 kilométerre levő falvak meglettek hódoltatva. Ennek emlékére van feltüntetve Jeruzsálemtől kb. egy napi járásra eső hét városka: Kiriat-jerarim, Har-Adar, Gibeon Bet-Horon, Zemariam, Aijalon és Makkedah, de Jeruzsálem, és a közeli Rabbah, Almon, Anania, Nob, Laishah, Anathoth vagy Betlehem egyáltalán nincs említve.

Amihai Mazar (Land of the Bible) izraeli régész tíz olyan stratégiailag fontos helységet sorol fel, melyek Sesonk által lettek elpusztítva; Timnah, Gézer, Tell el-Mazar (Jerikó és Pella között), Tell el-Hama (Galileai tótól délre), Tell el-Saidiyeh, Megidó, Tell Abu Mawam (Haifa), Tel Mevorakh (Haifától délre), és Tell Quasiel (Tel Aviv), ám ezek közül egy sincs Júdeában. Ha a tisztán olvasható neveket egy térképre kivetítjük, akkor láthatjuk, hogy az egyiptomiak hadjárat inkább Palesztina nyugati, tengerhez közelebb eső részén mehetett végbe és a belső hegyes-dombos részek kevésbé voltak érintettek.

„És lőn Rehoboám király ötödik esztendejében, feljött Sésák az Egyiptombeli király Jeruzsálem ellen.” – „És elvivé az Úr házának kincseit és a király házának kincseit és mindent ami csak elvihető volt …” (I. Kir. 14:25-26). A II. Krónika könyve hatvanezer lovagot és 1200. fegyveres szekeret emleget, akik Jeruzsálem ellen vonultak, ezzel a felpumpált túlzással próbáltak olyan látszatot kelteni, mintha az akkori Jeruzsálem nem valamilyen közepes, gyenge védelemmel és jelentéktelen gazdasággal rendelkező falu lett volna, hanem valamilyen pompás királyi székhely. Az értéktelen túlzásokra rátesz még egy lapáttal az ókori zsidó szerkesztő: „Feljövén ezért Sésák az egyiptomi király Jeruzsálem ellen, és elvivé az Úr házának kincseit, s a király házának kincseit, az arany pajzsokat is elvivé, melyeket Salamon csináltatott.” (II. Krón. 12-9).

A vallásos zsidókat, de még a zsidó tudósokat sem zavarja mind a napig, hogy Sesonk (szerintük Sésák) nem támadta meg, nem foglalta el Jeruzsálemet, és így nem rabolhatta ki. A kirablás meséje mégis rendkívül fontos a bibliai történészeknek, mert így képesek megmagyarázni, hogy hová lett Salamon és Dávid csodás kincse, az aranyhegyek, a gyémánthegyek, az ezüsthegyek, meg a többi kizárólag zsidó agyakban létező páratlan kincs.

Az alexandriai könyvtárban serénykedő zsidó írástudók könnyedén visszaszámolhattak saját koruktól vagy bő hatszáz évet, és egy valós történést (I. Sesonk Palesztin hadjárata) felhasználva több dolog is kapóra jöhetett számukra. Ószövetség redaktorjai Sesonk feliratát felhasználva zökkenőmentesen folytatni tudták a sosem volt Dávid-Salomon vonalát egy másik királyt megteremtve: Salamon fiát Roboámot (Rehoboam). A kincsek elvesztése, a salamoni politikai nagyság összetörpülése, Sésák fényes győzelme nem jöhetett volna össze a mindig féltékeny Jahu durcáskodása nélkül és a tipikus zsidó kimagyarázás szépen beleillett mesébe: „Ezt mondja az Úr mivel ti engem elhagytatok, én is a Sésák kezében bocsátlak titeket.” (II. Krón. 12:5). Roboám neve – hasonlóan apja és nagyapja nevéhez – a biblián kívül sehol máshol nem szerepel. Királyságuk, politikai hatalmuk, csodás kincseik semmilyen más feljegyzésben nincsen említve. A biblia-mentes régészet eddig semmi érdemleges leletet nem volt képes felmutatni, ami hitelesítené Dávid, Salamon és Roboám valós történelmi létezését. A Tora történészei által kitalált királyok sora folytatódik Abijja, Ásza, Jósafát, Jórám stb.

megiddo_sea.jpg

A pecsét, ami van, de közben nincs. Álljon meg a menet – mondhatná egy túlképesített apologéta – hiszen Jeroboám történelmi létezésére ott a régészeti bizonyíték, a 'Shema pecsét', melynek feliratán tisztán lehet olvasni: „Shema, Jeroboám szolgája Megidó”. A pecsétet Megidóban, 1904-ben Gottlieb Schummacher találta meg és az egész nagyon szép lenne, ha a pecsét frissiben nem veszett volna el. Mert bizony a megtalálása után néhány héttel 'elveszett', de milyen szerencse, hogy Schummacher úr még az elvesztés előtt csinált róla egy bronz másolatot és most ezt a másolatot fogadják el a tudományos körök eredetinek, de a ténylegesen eredeti jáspis köböl készült pecsétet csak Schummacher, és néhány protestáns cimborája látta, soha nem került elő és még a török szultáni levéltárban (állítólag a szultáni udvarba lett küldve) sincs egyetlen feljegyzés a pecsét leltárba vételéről. De az nem zavar senkit. Talán azt is meglehetne kérdezni, hogy a szigorúan kecske és birkapásztor hagyományokkal rendelkező nyugat-szemita ábrázolásba hogyan keveredett egy oroszlán, ami a bátorság, büszkeség, erő szimbóluma és így Szét-Szütek szamarához semmi köze?

A pecsétfelirat nyelvezetét Lawrence Mykytiuk így foglalja össze: „Nyelvészeti szempontok alapján a felirat nyelvi hovatartozását meghatározni lehetetlenség. Nyelvi paramétereket figyelembe véve, mint mondattan, szóalaktan, szójegyzék, akkor a legtöbb nyugat-szemita nyelv szóba jöhet. (Identifying Biblical Persons)

„Az Egyesült Monarchiának elnevezett államképződményt semmilyen lelet nem támasztja alá, és lehetetlenség bármit is találni mely egy egységes – Palesztina legtöbb részét magába foglaló – politikai erő létét igazolná Semmilyen bizonyítékkal nem rendelkezünk Saul, Dávid, Salamon királyok létezésére vagy bármilyen jeruzsálemi templom fennállására az i. e. X. században. Történelmi szempontokból kiindulva nem lehet gazdag államról beszélni ott, ahol nincs népesség, és királyi székhelyről sem lehet beszélni, ha nincs ott egy valódi város.” Írja Thomas Thompson

Júdea és Jeruzsálem fejlődése a 800. évek végén kezdődik el, mikor a júdeai fennsík hegyes-dombos lankáin egyre nagyobb területen teraszokat építenek és olajfákat ültetnek. Jeruzsálemben ezek után jelennek meg először az olajprések, lakossága rohamosan nőni kezd és 800-850 körül eléri a 25 ezret. Valószínű, hogy ekkor építik újjá az ódon hükszosz templomot, ekkor emelnek először oltárt Jahunak, de fontos itt kiemelni, hogy Jahu kultusza mellett más istenek tisztelete is tovább folytatódott Júdeában és Jeruzsálemben is.

monolit.jpg

Kurkh Monolit

Az ős-héber királyságok történelmi valóságát a biblikus tudósok bizonyítottnak vélik több fennmaradt ősi felirat szövegének olvasatából, mely olvasatok fordításai közül mindig a bibliának elkötelezett szakértői véleményeket helyezik legelőre, míg az azt kritizáló, kétségbevonó érveket a szőnyeg alá söprik. Pontosan ez a helyzet az i. e. 859-824 között uralkodó, III. Sulmánu asarridu (Shalmaneser) Kurkh Monolit néven ismert sztéléjével, és a Fekete Obeliszknek elnevezett emlékoszloppal.

Az első, Kurkh Monolit az i. e. 853-ban lezajlott karkari csata győzelmének állít emléket és a legyőzött királyok neve közt Ahab (Akhab) 'izrael' királya szöveg szerepel. A listán pontosan fel van tüntetve, hogy melyik király milyen haderővel vett részt az asszír uralkodó elleni hadseregben. Pontosan a szöveg idevonatkozó része: „Ahab az izraeliták királya 2000 harcszekér és 10.000 harcos” – 2000 harci-szekérhez szükség van 4500-5000 lóra és a szekerek legyártásához egy olyan magas szinten álló műhelykultúrára, amivel az akkori Palesztina nem rendelkezett. Aki foglalkozott lovakkal az tudja, hogy mekkora állományra van szükség kiállítani 4-5000 harcra kész lovat, mennyi legelő, rét, itató jár kötelezően együtt egy ekkora ménes kitenyésztésénél. Zabot, herét, szénát is valahol meg kellett termelni, bálázni, tárolni, ekkora hatalmas ménes, bizony eszik ám. Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy a nyugat-szemita népségek kecske és birka tenyésző népek voltak a régészet képtelen szisztematikus, nagy számú lótartás nyomaira bukkanni, és egyébbként is a vallás is inkább ellene volt a lovak tenyésztésének. A lótartás, lótenyészet elleni tiltást olvashatunk Mózesnél: „Csak sok lovat ne tartson és a népet vissza ne vigye Egyiptomba, hogy sok lovat sokasítson, mivel hogy az Úr megmondta néktek: ne térjetek többé vissza azon az úton.” (V. Móz. 17:16)

Az 1861-ben felfedezett – nem egy, hanem két sztélé – közül a karkaki szövegben feltüntetett 'izrael' szót először a zsidó származású és zsidó neveltetésben részesült Julius Oppert olvasta 'izraelnek', mely fordítást több vele kortárs tudós megkérdőjelezett; Fritz Hommer Daniel Haigh és a híres asszirológus, az 'asszirológia atyja', George Smith. Minden ellenvélemény figyelmen kívül hagyásával „a bibliatudósok között kialakult egy mindenkinek megfelelő konszenzus – írta Eberhard Schrader – miszerint a felirat szövegében szereplő 'Hab Sir'ilit nem más, mint a bibliai zsidó király, Ahab, és a 'Si'irlitet' nem szabad másnak olvasni, mint izrael. Evvel szemben a nem biblikus-tudósok, mint Werner Gugler és Adam van der Woude szerint, Achab személyét és királyságát jóval északabbra, észak-nyugat Szíriában, Aleppo környékére kell helyezni.

„Semmilyen más Palesztinában vagy Transzjordániából származó feliraton nincs feltüntetve 'Izrael' neve és csupán összesen két-három helyen lehet rábukkanni a névre. Az egyik Egyiptomból származik (Merenptah sztélé), míg a másik 250 évvel későbbről Transzjordániából (Moábita sztélé), míg a harmadik (Tel Dán sztélé) erősen vitatott olvasattal, mely vita mind a mai napig nincs lezárva. Az Asszír-Mezopotámiám feljegyzésekben ez az egyetlen hely, ahol Izrael neve szerepel, és ennek a fordítása is félrevezető, téves.” (Neils Peter Lemche, The Israelites in History and Tradition)

black-obelisk-of-shalmaneser2.jpg

A fekete obeliszk faragott képsorai között felülről a második sorban feltüntetett alakot az első bibliai személy képi ábrázolásának tartják, mivel a hozzátartozó szövegben jegyzett 'la-ú-a mar Hu-um-ri-i' (más forditásban 'Iaua').

Áldozatot, ajándékokat felajánló Hubiri fia Jahua, akit sehol máshol nem említenek az évkönyvek, és akinek származási helyét beazonosítani képtelen vagyok”. – a írja Sir Henry Ravilson, 'On the Inscription of Assiria and Babilonia' című könyvében. Ezután jött a biblia kitűnő ismerője, Edward Hinks tiszteletes úr, aki könnyűszerrel beazonosította Hubiri fiát a bibliai Jéhuval, igaz Jéhu apját nem Hubirinek hívták. De ki ad az ilyesmire valamit, mikor a Hubiriből egy-kettőre Omrit lehet csinálni, a fia helyett meg a 'háza' kifejezéssel lehet pótolni a hiányosságot. Az asszirológia tudományában élenjáró tudósok, mint George Smith kategorikusan visszautasították az ilyen spekulációt, ám a bibliába szédült akadémia mégis a félművelt papocska fantaziálását fogadta el valósnak és mind a mai napig kiállnak rögeszméjük mellett. A biblikus tudósok ismeretterjesztő kiadványaikban szégyentelenül az 'Omri fia Jehu' szöveget adják meg nem zavartatva magukat, hogy az állítólagos Omri – a biblia tudománya szerint – 869-ben elhalálozott, és így nem lehetett apja a 30 évvel később trónra kerülő Jehunak. Arról nem is szólva, hogy a bibliában: „Jéhu, Josefátnak, a Nimsi fiának fia” (II. Kir. 9:2) van feltüntetve, és Omriról szó sincs Jéhuval kapcsolatban.

De még ha a vallásos tudósok pontosan fordították le a szöveget, akkor sem biztos, hogy Jéhu egy habiru származású király volt, mert lehetett egy ámmonita vagy arámi vagy egy Jahnt-tisztelő szamáriai is. Maga a dokumentum nem támasztja alá sem a habiru származást sem egy állítólagos Dávid ősapát. A ködös homályba vesző északi héber királyság uralkodói sokszor egyeznek a damaszkuszi valós történelem királyaival, mint Akhab, Joram és Jéhu, ám minden esetben damaszkuszi uralkodókról van szó, akik sosem voltak habiruk.

Prof. Kyle McCarter tanulmányában (Jaw, Son of Omri) úgy véli, az 'i-aú-a' olvasatot nem Jehunak, hanem Joramnak kell olvasni és ha Joram olvasat a korrekt, akkor megoldódott az 'Omri-fia' értelmezés.

Jósiás (649-609) Júdea királya.

A nagy júdeai zsidó királyról kizárólag csak a Tórából tudunk az egyiptomi vagy a babilóniai írásos rekordok sehol nem említik nevét, mégis az egyetemes akadémista történelem olyan ügyes reformernek állítja be, aki nem csak vallásos fellendülést, térnyerést biztositott Jahunak, hanem területi, politikai térnyeréssel is erősítette a héberek életterét. Hatalomra jutása idején Júdea az Asszír Birodalom vazallusa volt, ám kb. húsz évvel Jósiás megválasztása után, mikor a nagy asszír uralkodó, Assur-bani-Pal elhalálozásával rámosolygott a szerencse. Szin-sum-Lisir vezír és a legitim örökös, Assur-etil-Iláni között háború tört ki, melyet rögtön megragadtak a meghódított népek és a nagy ellenség, Perzsia. Kihasználva a zűrzavart, Jósiás fellázadt és függetlenítette magát az Asszír Birodalomtól. Függetlenségét kihasználva vallási újjáéledési programmal rukkolt elő, mely a Jahu (Jehova) törzsi isten nevében végrehajtott tisztogatásokból álltak. Jehova vélt 'ellenségei' azaz minden más isten, mitológiai hős, védő patrónus szobra, oltára össze lett törve és a szemétdombra került. Idegen kultuszokhoz tartozó feliratok, pecsétnyomók, levelek, minden ami nem Jahuhoz vagy követőihez tartozott pusztulásra ítéltetett, templomokat, szentélyeket romboltatott le és ezt a pusztítást hívják a biblikusok 'megújulásnak'. A rombolás valóságánál lényegesebben nehezen lehet bizonyítani Jósiás területnyerésének sikerét, legalábbis akik legjobban szerették volna, mint Israel Finkelstein és Asher Silberman nem sok eredményt tudtak felmutatni. Miután a Babilónia (Sennacherib) meghódította Lákist 688 körül nemsokára ismét fel kellett adnia, és a Jeruzsálemtől mindössze 50 km.-re eső város állítólag Jósiás befolyása alá esett. De ez minden amit a régészet bizonyítani képes, és ez a bizonyíték sem valami nagy durranás (mindössze egy héber betűkkel irt osztrakon és további nyolc, héber betűket tartalmazó cserép-levéltöredék).

Jósiás politikai nyugat felé eső térnyerését nem sok minden támasztja alá, ezért az izraelita bibliai régészet, a Tel Avivtől 22. km.-re fekvő Hashavyahu erődjében talált görög agyag cseréptöredékeket hozzák fel bizonyítékként, mert azokon olyan héber nevek vannak feltüntetve, melyek olvasata a 'jahu' szóvéggel van írva. Ez a pár név korán sem jelent egy területfoglalással együtt járó katonai hóditást, hiszen a neveket viselő habiruk sokféle más úton is odakerülhettek. Az erőd és a hozzátartozó városka egyiptomi felügyelett állt a VII. sz. folyamán. Hérodotosz közli, hogy Néko fia, I. Pszametik (664-610) egyiptomi fáraó görög zsoldosokat alkalmazott, és azok egyik központja Mesad Hashavyahu erődje volt, így az erőd nem lehetett egyszerre két hatalom birtokában, tehát Jósiás nem jutott a tengerpart közelébe. Nadav Naaman izraeli régész véleménye szerint az egyiptomiak által kikényszerített héber szolgák szolgálhattak a görög zsoldosnak és a héber nevekre utaló szórészletek általuk vagy nekik köszönhetően került a cserepekre.

Jeruzsálemtől mintegy 100. km.-re található Beér-Seva városa ősi, két különálló erődjének feltárása folyamán talált héber osztrakonokat szintén elvitathatatlan bizonyítékként szeretné elfogadtatni a bibliai régészet néhány jeles képviselője a naivságra fogékony közönséggel. A néha tisztességes tudós kategóriájába sorolható Naaman ezt is egy kicsit másképp értékeli és rámutat, hogy mindkét erőd az asszírok (II. Nábu-kudurri-Uszur) által meghódított júdeai és edomi kényszermunka-segítséggel lett megépítve. Tehát a héber írásbeli emlékek nem Jósiás hősies politikai terjeszkedésének köszönhető, hanem az odakényszerített nyugat-szemita 'munkaszolgálatosok' nyelvemlékei. Az igazi történelemben Beér-Seva erődjeit Jósiás soha nem birtokolta.

„És lerontotta Jósiás a magaslatok minden házát, melyek Samária városaiban voltak, amelyeket Izrael királyai csináltak volt, hogy az Urat haragra ingereljék, és éppen úgy cselekedett azokkal, amint Bethelben cselekedett.” (II. Kir. 23:19) Bethel településével, templomával a legnagyobb probléma – habár a Tora többször említi Ábrahám, Jákob ködös múltjához kötve –, hogy a régészet nem volt képes nyomát megtalálni és az a Bethel, melynek romjait ma mutogatják a vallástörtőnelemben alulképzett túristáknak, Bacchidész (i. e. 160. körül) tábornok idejében épült. Finkelstein írja: „Bethel templomát még eddig nem sikerült megtalálni és ezidáig egyetlen Jósiás korához köthető zsidó templomot ismerünk Jeruzsálemen kívül.” Finkelstein lábjegyzetében elmagyarázza, hogy Arad erődjében talált templomromra referál, ám többmás szakember megkérdőjelezi ennek szabatosságát. Jósiás további vallásreformjai megtörténtével is kétségei vannak a Finkelstein/Silberman párosnak, példaként emlitve a későbbi időkből származó Ashera (Anath) kultikus női figurák széleskörü elterjedését, mely kultusza töretlen folyamatosságát jelenti. És mégis, minden kétség ellenére a zsidó régészpáros előnyben részesítve az ótestamentumi narratíváit, az elbeszélések exegézisét (szövegmagyarázatát) felhasználva értelmezik, ültetik bele a biblia meséit a valós világtörténelembe, miáltal saját szakmájuk valódiságát szorítják hátrányba. Így győz a vallás által pumpált fanatizmus a józan tudomány felett.

Na'am írja tanulmányában: „Hosszú évek óta szeretne a régészet bizonyságot találni Jósiás vallásreformjára, hiszen a Királyok Könyvévében leírt templomrombolások, oltárok darabokra törése, kultikus imázsok szétverése nyomot kellett hagyjon, amit a régészetnek könnyedén meg kellett volna találnia. Eddig az ilyen irányú erőlködések semmi eredményt nem hoztak. Sem a 8. sem a 7. századi rétegekben nem sikerült olyan bizonyítékokat találni,mi alátámasztaná Jósiás király történelmi cselekedeteit.” (The Debated Historicity of Hezekia's Reform)Az első pontosan dátumozható biblián-kívüli utalás Királyok Könyvévében leírtakra Demetrius Kronográfus, (i. e. 221-204) Júdea Királyai c. művéből maradt ránk – irja Philip Davies: „Elképzelhető, hogy a Királyok Könyvei valamikor 562-221 között íródhattak, de Jósiás király által végrehajtott reformok emléke tükröződne bennük az pusztán spekuláció.” (In search of Ancient Israel)

A biblia szerint Jósiás a megidói csatában esett el, de mi köze lehetett a héberek királyának Megidó erődjéhez, mikor az ásatások semmi izraelita anyagot nem találtak a II. stratum (réteg) feltárása folyamán? Arról nem is szólva, hogy az egyiptomi papok ilyen csatát vagy zsidó király elestét sehol nem jegyezték. Így értelmetlenül hangzik a bibliai közlés: „Az ő idejében jött fel fáraó Nékó az egyiptomi király Asszíria királya ellen … És Jósiás király elébe ment, de az megölte őt Megidóban, amint meglátta őt.” (II. Kir. 23:29)

Ha a legtöbb ún. régészeti bizonyságot ennyire könnyen kétségbe lehet vonni, akkor mennyire lehet történelmi szempontból komolyan venni a Torát vagy a Királyok könyvét vagy az utána következő Krónika könyveket?

Királyok Könyve

Mezopotámiai történetírás elevenedik meg a Királyok Könyvében miképp arra Van Seters (In Searc of History) kutatásaiban rámutatott. Az eddig is köztudott volt, hogy az Ószövetség leírásai számtalan forrásból eredtek, megtalálhatók benne az ókorban alkalmazott irodalmi műfajok átszerkesztett másolatok sokasága, ezeket részletezve Van Setes szisztematikusan összehasonlította az ószövetségi hagyományokat más ókori kultúra írásemlékeivel és több görög történetírás anyagából származó azonosságra mutatott rá. Ilyen pl. a héber bibliában használt eponimiák (névadás), etiológiák (okok kutatása), találékony történetei, genealógia köré épített történelmi bemutatások logiák (mondás, példabeszéd) beépítését, használatát Mózes könyveiben, mely könyvek szerkezete Hérodotosz történelmi felvázolásának lemásolása. Nemzetségtáblázatok felsorolásának számos görög előzménye volt pl. Hésziodosz öt kötetből álló szerzeménye, Asszonykatalógus (Günaikon Katálogos) vagy a Theogonia c. művében feltüntetett nemzetségtáblázatok. Minden korrekt, valóságot tartalmazó meglátásai ellenére Mózes Könyvei datálásában pontatlan.

Krónikák könyve

Rögtön a Királyok Könyve után a Krónikák Könyve következik az Ótestamentumban, azt a látszatot keltve, mintha az időben szorosan követné az előző részt, holott erről szó sincs. A Krónikák Könyve semmiképp nem íródhatott a IV. századnál korábban, mert említve van benne az i. e. 515 után vert arany és ezüst pénze a perzsa király Dáriusnak (549-486), amit a templom építésére kaptak a fogságból hazatérők. (I. Krón. 29-7) A Krónikák Könyve megalkotása idejéig nem beszélhetünk 'yehudim' – zsidó népről, csak nyugat-szemita népségekről, mint filiszteus, kánaáni, szamárian, moábiták, ámonniták stb. és habiruk. A zsidó nép a Krónikák Könyve vallásideológiájából (újjáformázódott templomkultusz, átalakított rituálék, vallási törvények, tiltások átfogalmazása) született meg. Ezért nem említhette, nem irt egy sort se Hérodotosz a zsidó népről, mert egyszerűen az ő idejében még nem volt meg a zsidó nép fogalma, formációja. Antiszemitizmussal magyarázni a nagy görög tudós hallgatását tudománytalan pimaszság.

„A minimalistáknak elkeresztelt tudósok véleménye szerint az Ótestamentum keletkezése, az egész Közel-Keletről összegyűjtött, jóval korábban létrejött mitológia, rege, folklór szájhagyomány és bizonytalan történelmi feljegyzések alapján valamikor i. e. V. és II. sz. között mehetett végbe.” (Israel Finkestein)

Tehát, ha az Ószövetség teljesen megbízhatatlan történelmi szempontból, akkor nincs egyetlen hitelt érdemlő nyugat-szemita, habiru-héber írott anyag sem? De van, az Elefánt-szigeti papiruszok gyűjteménye!

Szerző: katolnai  2017.05.26. 11:23 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://adalek.blog.hu/api/trackback/id/tr9012541883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.