Széth, Ozirisz testvére

Márknál és Máténál olvashatjuk Jézus szamárháton történő bevonulását Jeruzsálembe, mikor is a nép pálmalevelekkel borította be az utat előtte. [Virágvasárnap] A történetet, milyen egyszerűen eltudjuk képzelni; láttuk már számtalan filmben, festményeken, nincs mögötte semmilyen lehetetlen csoda. Mégis úgy érzem, hogy Jézus szamárháton való bevonulása és egyáltalán, a szamár szimbolikus szerepeltetése az Újtestamentumban; fontos, megigényli a téma részletesebb megvizsgálását.

Ókori vázákon találhatóak olyan ábrázolások, ahol Dionüszosz szamárháton ül, vagy lovagol. Arisztophanész, görög vígjátékíró említi a szamarat, mint aki a misztériumokat hordozza a hátán. Jelentős azon ókori ábrázolások száma, ahol a szamarat ‘phallusz erectus‘ képformával alkották meg.
A szamár, mint háziállat az emberiség kultúrfejlődésében jelentős pozitív szerepet töltött be; béketűrő, igénytelen, kitartó munkabírással megáldott kedves állat. Mindezek ellenére az egyiptomi misztériumok világában sok rossz, negatív tulajdonsággal látták el. Széth isten állatja volt, illetve a szamár maga volt Széth is, mint egyfajta istenkép. Széth, Ozirisznek volt ikertestvére, aki megölte Oziriszt a hatalomért, hogy ő uralkodhassék. Evvel a gyilkossággal ő lett minden rossz; sötétség, szárazság, terméketlenség, vihar-mennydörgés, jégeső, stb. megtestesítője. Kultusza, a sok rossz tulajdonság ellenére széles körben elterjedt.

A Hikszoszok, (1) Manethón i. e. III. században élt görög történetíró szerint, Széthet saját Szütek nevű istenükkel azonosították és tiszteletére templomot építettek Avarisz város központjában. Plutarkhosz, az i. u. első évszázadban még mindig talált Tüphón (Széth görög neve) (2) istent kiengesztelő áldozatokat, ahol egy szamarat bűnbaknak kineveztek, majd azt vörös sárban hempergették meg. A szerencsétlen állatot - amely ezáltal felvette Széth képletes szellemi formáját egy szakadékba kergetve feláldozták. E mögött, - mint írja – az a hagyomány találtatik, hogy Tüphón [Széth] vörös bőrrel és szamárfejjel született. Máshol azt írja, hogy Tüphón szamárháton menekült el a Hórusszal való küzdelem elől a számára biztonságos ‘Hyerosolma' [mai nevén Jeruzsálem] városába. Morália című értekezésgyűjteményében úgy írja, hogy a zsidók a szamarat, mint kultikus állatot nagy tiszteletben tartották.
A szamár misztikus szimbóluma az emberi lélek primitív, ösztönös részét jelképezi, amit le kell győzni, amin úrrá kell lenni. A szamár hátán ülni, annyit jelent; az ember hatalommal bír a saját állati énje felett, mely alatta van és így legyőzve azt, - uralkodik az érzésein, az egész belső mivoltján. Az ‘isten-ember', 'isten-fiú' mitológiai hős jellegzetességének része volt az a kifejezésforma is, hogy szamárháton szerepeltették. Szimbolikája csak gazdagította az isteni hős misztikus értelmezését; ha Ozirisz misztikus útját akarjuk követni, akkor felül kell kerekednünk az alantas állati énünkön, állati ösztöneinken.

A XIX. Dinasztia, (i.e. 1320-1200) legnagyobb uralkodójának, II. Ramszesznek az apja, Szeti felvette Széth nevét, mely aktus által, új értelemmel, tulajdonságokkal ruházták fel az eredetileg ‘rossz' istent. Úgy is lehetne mondani ‘új ruhába' öltöztetve, szalonképesítették Széth istent, ami csak gazdagabbá, jobban ‘eladhatóvá' tette. A név felvétele mindenesetre ellentmondásos, mert … Ozirisz és Ízisz gyermeke a sólyomfejű Hórusz, aki megbosszulja apja halálát, legyőzi Széthet és ura lesz égnek, földnek. Az egyiptomi mitológia beillesztése a mindennapi gyakorlatba azt a szokást szülte, hogy szimbolikusan minden fáraó, maga volt a megtestesült Hórusz, halála után, pedig Ozirisszé vált. (mert csak így biztosíthatta magának a feltámadást, megváltást.) Fia, aki uralkodóként követte, megint Hóruszként lépett trónra. Evvel a jogszokással ellentétben II.Ramszesz apja Hórusz helyett vagy mellett Széth is lett. Ellentmondásos, mert Szeti egyszerre Hórusz, akinek apját - Oziriszt - Széth ölte meg és ő Széth is, akit Hórusz legyőz, elkerget.

Széth isten egyik legkorábbi ábrázolása, Avarisz (Tell El Dab'a). Prof. Bietak könyve alapján

Az egyiptomi kultúra befolyását a nyugat-szemita népek életmódjára és szellemi életének rendszerére nem kell külön kihangsúlyozni. Mikor a Tóra szövegeit először kezdték el összeszerkeszteni, az i.e. 6-7. században, akkor a széleskörű kultikus ismeretsége és tisztelete miatt, Széth isten népszerűségét nem lehetett csak úgy kihasználatlanul hagyni, a szőnyeg alá söpörni és ezért bekerült a Teremtés Könyvébe. Csakhogy mégsem lehetett egy szamárfejű, negatív figurát berakni a sok snájdig zsidó ős közé, ezért szemitásították, és zsidó Séth lett belőle. Új tartalommal töltötték föl, megváltoztatták származását, szerepét, miáltal már csak nevében hasonlított Ozirisz testvérére. Más kultúrák istenei szemitásítása nem volt újkeletű gyakorlat, gondoljunk csak a kelet-szemita (Babilon) Hammurabi (kb. i.e. 1770.) idejében történt vallásreformokra, mikor az öreg Szumér isteneket egyszerűen átformálták szemita istenekké. Széth, tehát, Ádám fiaként bekerült, helyet kapott a Tórában, mint a zsidók egyik ősatyja.
Széth isten a zsidó vallásba átkerülve, biztos talajra ért, ahol a tradicionális szerep mellett más, pl. misztikus kívánalmak beteljesedését is segítette: kultuszának több évszázados folyamatosságát elvitatni lehetetlenség.
A Nag-Hammadiban felfedezett gnosztikus kódexek anyagában található; 'A nagy Szét második tanítása', 'Szét három sztéléje' és 'Egyiptomiak evangéliuma' melyekben Szét a megváltó, azaz Szét egyenlő Jézussal. Az Egyiptomiak Evangéliumában, Jézus neve egyszer fordul elő; „... az Atya ... aki Széth által megteremtette a szent keresztséget, mely fölülmúlja a mennyet, a romolhatatlan, Logosz nemzette lény által, sőt, az eleven Jézus által, akit a nagy Széth mint köpenyt öltött magára.“ 
Dehát álljunk meg itt egy pillanatra, mondhatja a kedves olvasó. Hogy is van ez? Hiszen korábban úgy írtam, hogy Ozirisz a megváltó, kit testvére Széth meggyilkolt. Ozirisz görög változata lett Dionüszosz és a többi meghaló-fetámadó misztikus isten, míg végül a zsidók megteremtették a saját Józsua-Jézus üdvözítőjüket. Most meg azt mondom, hogy Széth azonos Jézussal! Ez ellentmondásos a javából.
Nos, amikor a hikszoszok kiemelték és különös megtiszteltetésben részesítették Ozirisz gyilkosát, Széthet, akkor ezt nem csak azért tették, mert Széth a viharnak, zivatarnak, az elemek tombolásának is az istene volt, ami pontosan ráillett az ő Szütek istenükre, hanem főleg azért magasztosították fől Széthet, mert Ozirisz esküdt ellenségét látták benne. Ozirisz volt, aki megtestesítette nem csak a napfényt, hanem minden jót, pozitívumot ami csak Egyiptomot jelentette. Gyűlölni Egyiptomot, egyet jelentett: Ozirisz gyűlöletével. Megölni, elpusztítani Egyiptomot egyet jelentett: Ozirisz megölésével, elpusztításával.
Az egyiptomiak szemében, Széth lehetett bármilyen alávaló, negatív, a hikszoszok imádták, mert Egyiptom ellenségét szimbolizálta. Hosszú évszázadokkal később, mikor a nyugat-szemita törzsek, kezdtek zsidó néppé formálódni, ők ugyanazért az okokért folyamodtak Széth isten kiemelt tiszteletéhez.
Ezek a nyugat-Szemita törzsek mindig is irigy gyűlölettel pislogtak ki piszkos sátorponyváik alól az egyiptomi birodalom kulturált nagyságára, és így, ellenséges érzelmű elképzeléseikbe nagyon is illett Széth isten imádata. Ha nem is tömegmozgalomként, vagy mint általánosan elfogadott vallásirányzatként, de Széth kultikus tisztelete évszázadokon keresztül , mint meglévő valóság megmaradt a zsidók között. Az imádat folyamatossága, tehát nem szünt meg a Messiásvárás eszmei rendszerében sem, és azért áll fenn az a helyzet, hogy az itt említett Nag Hammadi dokumentumokban, - látszólag paradox módon – Széth a megváltó, ill. Széth maga Jézus.

Lucius Apuleius [ i. u. 125-190 ] pogány szerző, filozófus híres művében az ‘Arany Szamár'-ban allegorikus meseképekben írja meg saját történetét; szamárrá való átalakulását, szamárként átélt kalandjait és a visszaalakulását. Apuleius magát a rejtett ‘Tudásban' beavatott követőnek mondja és írásából könnyedén megérthető az a szimbolikus út, mely a tudás elnyeréséhez vezető lelki átalakulás útja; ahol a magasabb tudat legyőzi az állati alacsony ént. Hasonlóan Márkhoz és Lukácshoz, Apuleius is egy sokkalta régebben meglévő gazdag hagyományból merített, ahol is a szamár képletes szerepeltetése nem okozott értelmetlenségeket. Apion szerint – talán Poszeidonosz és Apollonius Molon közléseire támaszkodva – úgy írta, hogy IV. Antiochus Epiphanes idejében a zsidó templomban egy aranyból készült szamárfej volt látható, amit Antiochus megtekintett. (Jos. 'Apion', 2.-80) Ezt a szamárfejet – a Patarai Mnaseas szerint – állítólag a Dor városából származó, Zabidus nevű Idumean ellopta, (Jos. 'Apion', 2.-112). Tacitus úgy tudta, hogy egy felszentelt szamár szobor (imázs) volt a zsidók templomában, (5. 3-4) A mai zsidóság visszautasít és rosszindulatú propagandának tart minden olyan feltételezést, ami az ősi nyugat-szemita hitképzetben a szamár [Szétian] kultikus tiszteletét véli felfedezni. Zsidó vallástörténelmi szakemberek, Diodórosz idevonatkozó feljegyzését az antiszemitizmus korai megnyilvánulásának tartják, és éles támadásba lendülnek azok ellen akik azt komolyan veszik. Szicíliai származású Diodórosz [ i. e. 80-20 ] görög történetíró, negyven kötetes ‘Egyetemes Történelem' című munkája töredékes részletekben, másolások formájában maradt csupán az utókorra. Ebben a művében hivatkozik a nálánál mintegy harminc évvel korábban élt nagy görög sztoikus filozófus Poszeidoniosz munkájára. Abban az állt: eredeti szemtanúk úgy vallották; mikor is a Szeleukid király Antiochus Ephiphánész [uralkodott, i. e. 174-171] katonáival az élen behatolt a jeruzsálemi Nagytemplom legszentebb szentélyébe, akkor ott egy szobrot talált. A szobor egy nagy szakállú embert ábrázolt szamárháton ülve, kezében könyvet tartva.('Biblioteca Storica', 34/35. 1-3)

A korai kereszténység sokáig zsidó üdvözítő vallásként szerepelt, ahol nem csak az üdvözítő Isten-fiú, de a követők nagytöbbsége is zsidó volt. Így nem csoda, ha léteztek olyan pogány polémiák, ahol a szamár kultikus tiszteletét összehozták a keresztény vallás - korai - még nem dogmatikus hitelképzelésével. Ezért tiltakozik Tertullianus atya [i.u. 160-220] a hitetlenekhez írt támadásban, - az ellen - hogy a keresztényeknek szamárfej az istenük. Ha nem is a mai felfogásnak vagy a mostani zsidóság igazának pontosan megfelelően, de tény, hogy bizonyos mértékben, Rómában, a betelepült szemiták egyes csoportosulásainak köszönhetően – kismértékben ugyan – de elterjedt, megvolt Széth isten tisztelete.
Rómában 1865-ben egy márványoszlopba vésett rajzot találtak, ami egy keresztrefeszített embert ábrázolt, vállain szamárfejjel. A képen a keresztrefeszített alak jobboldalán, a felső részben egy ‘Y' jel látható. Proff. Wunsch, ‘Szemita Kultusz Rómában' [Lipcse, 1898] című könyvében a márványkarcolatot jellegzetes Tüphón-Széth kultikus körben tartozó szimbólumnak nyilvánította, rámutatva a hasonló korból származó ‘átok-mondó' égetett agyagtáblácskákon található jelekre, melyek mind Szétián utalásokat tartalmaznak. A Rómában nagy számban fellelt szemita eredetű ‘átoktáblácskákon' az ‘Y' jele mindig a szamárfejű Tüphón-Széth jobboldalán felül találtatik, amiből Wunsch arra következtet, hogy Széth isten kultikus tisztelete a zsidóság körében nagyon is valóságos, létező gyakorlat volt.
Széth isten tiszteletét, kisebb-nagyobb mértékben néhány nem zsidó gnosztikus szekta is átvette, ami mit sem változtat - az azt átadó zsidóság szerepén.

Széthián-keresztények vallásirodalmi korpuszába természetesen olyan alkotás is tartozott, minek középpontjában nem a 'megváltó' Széth állt. Ilyen például 'Pál Apostol Felemelkedése' című korai gnosztikus irat, mely Pál apostol mennybemenetelét írja le; amint az egyik rétegből próbál a másik rétegbe felemelkedni. Ott van vele Yaltabaoth, vagy Yaldabaoth, trónon ülő öregemberként ábrázolva, aki hátráltatni próbálja az apostol szentséges felemelkedését. A gnosztikus tanítás szerint, az a lélek mely nem rendelkezik kellő tudással ahhoz, hogy Yaltabaothot legyőzze, - mint azt Pál apostol teszi – az nem tud felemelkedni a mennyekbe és visszaküldetik a földre újjászületni. Tehát, ha nincs meg a gnózis, a tudás, akkor a mennyei örök életet lehetetlen elérni.

 


 

Néha a mítoszok szamár szimbólumának formája az egyik kultúrából a másikba vándorlása során annyira megváltozik, hogy az elbeszélések részleteiben nehéz a kapcsolódásukat felismerni. Gerald Massey írja: „A kámita alvilág elénk vetített képein a szamárfejű isten – miközben felfelé igyekszik –, a fülei között hordozza a napot, ami a reménység fényét szimbolizálja a sötét alvilágban. A mítosz görög formájában Héphaisztosz, Dionüszosz biztatására szamárháton ülve felemelkedik a mennybe, Pausanias (I. 20:1) közli, hogy a bor és mámor istene leitatta, berúgatta Héphaisztoszt, mielőtt felirányította volna az istenek birodalmába. És mintha csak megfordított folytatása lenne a mítosznak, mikor ugyanilyen intoxikált állapotban találjuk a későbbi héber mitológiai alak, Siló nevű égi küldöttjét, mint azt olvashatjuk Mózes első könyvében: „... míg eljő Siló, és a népek neki engednek. Szőlőtőhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltőjét a szőlő vérében.” (I. 49: 10-11) „Bortól véresek szemei ...” (I. 49:12) Az eltérő mitológiai képsorokat a szamár szimbólum kapcsolja össze, mely a reménységet jelentő fény, majd a mennyekbe történő felemelkedés misztikumának része, hiszen a hátán viszi fel Héphaisztoszt a mennybe. A zsidóknál végül Jahve választottja, Siló ül a szamáron. Siló a mennyei extázisnak is szimbolikus megtestesítője, és szamara társszereplő a szent bódulatban.

 

(1) Hikszosz. A hikszoszok népéről, szinte semmit sem tudunk; nem tudjuk honnan jöttek, milyen etnikai összetétellel rendelkeztek, és szinte semmi érdemleges régészeti leletet nem hagytak maguk után. Nevük magyarul a 'lovasnomád', vagy 'pásztorkirály' jelentésnek felel meg. Az bizonyos, ők honosították meg a lovakat, és a harci szekereket is ők vezették be Egyiptomban. A XIII. Dinasztia alatt, i.e. 1730 körül, Kánaánon keresztül beözönölve elfoglalták Alsó-Egyiptom delta ágának keleti részét. Fővárosuk a Nílus keleti partján levő Avarisz (Tell El Dab'a) városa lett. Később déli irányba még jobban kiterjesztették hatalmukat, és bő 160 évig uralkodtak ezeken a területeken, míg a XVIII. Dinasztia fáraója, I.Ahmosze ki nem verte őket, (i.e. 1560 körül) Egyiptomból. Egyiptomból történő kivonulásuk után új várost alapítottak, (Hyerosolymát) Jeruzsálemet. Nem sokkal később nyomtalanul eltűntek, úgy, ahogy jöttek, semmi kézzelfogható nyomot nem hagyva maguk után.
(2) Tüphón. Széth isten beazonosítása Tüphónnal, megint csak kérdéseket vethet föl, mert a görög mitológia Tüphónja nem nagyon hasonlít az egyiptomi Széthre. Az úgy regéli: Gaea három óriást szült; Antheaust, Tityust és Tüphónt, aki tűzokádó és száz sárkánykígyó feje van. Az Olümposz elleni sorozatos áskálódását Zeusz megelégelve, Tüphont az Etna hegye alá zárja.
 

 

 


 

Szerző: katolnai  2010.02.07. 07:25 9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://adalek.blog.hu/api/trackback/id/tr51735618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ariel11 2011.02.04. 09:25:31

izgalmas, szuper minden cikked
gratula!
magar

Hiller Józsué 2011.11.16. 23:25:16

Remek írás, de Széth, Ádám középső fiaként más szerepet tölt be. Hamvas Béla Scientia Sacra-jában lett egyértelműen kifejtve. Őt nem mosnám össze Osiris gyilkosával. Jó a blog!!!

katolnai 2011.11.22. 16:57:53

@ariel11:
Kedves Ariel!
Köszönöm dicséreted, és hozzászólásod,
üdv katolnai

katolnai 2011.11.22. 17:14:00

@Hiller Józsué:
Kedves Hiller Úr!
Valóban a szemita mitológiában Széth, Ádám középső fiaként más szerepet tölt be, mint a kámita vagy a hikszosz valláselképzelésekben és roppant érdekes, mikor vallásszimbolikákat, valláshagyományokat képesek vagyunk nyomon követni, ahogy azok az egyik kultúrkörből 'áthonosodtak' a másikba. Ilyen istenség szét is, akiből még később megváltó (meghaló-feltámadó) misztikus isten lesz. Lásd tanulmányom: 'Nevető Jézus'
Köszönöm látogatásod, hozzászólásod és jól esik, h tetszenek írásaim.
üdv katolnai

HajduM 2013.06.16. 08:40:53

Nagyon jó cikk, bár Szét(Shet) morfológiája engem is zavarba hoz kissé.

Nyilvánvaló, hogy a héberek az egyiptomi kultúrát magukba szívták, és saját képükre alakították, ahogy tévesen önmagukat is isten képmásának tekintik, de ha jól értem egy szamárral azonosulnak :)) és még Ők neveznek goj-nak más népeket... Bele is olvastam a bibliámba gyorsat, és hirtelen arra lettem figyelmes, hogy magukat visszavezetve a kertig írja a biblia, hogy teremti az embert isten képmására, miközben rengeteg más nép él már a földön, vagyis eredendőn csak önmagukat tekintik embernek. Így viszont az ember a szamár analógiája legalábbis a bibliai teremtéstörténet és a cikked fúziója alapján... A fenébe, akkor tényleg nem vagyok ember :D de akkor mi vagyok?...

Külön tetszik, hogy a forrásokat is jelölve látom, bár nem teljesen, de utána lehet járni, annak az útnak, ahogyan következtetéseidhez jutottál.

katolnai 2013.06.17. 17:26:36

@HajduM: Kedves HajduM!
Örülök, h tettszett rövidke írásom. A zsidóság azért 'azonosult' Széttel, mert az a gyűlölt egyiptomiak legbecsesebb istenének, Ozirisznek volt a halálos ellenfele. Ha Szét – mondjuk – madár lett volna, akkor a zsidók valamilyen madárféleséget tiszteltek volna a szamár helyett.
Valóban, a zsidó vallás kizárólagosságra törekvő, felsőbbrendűséget hirdető káros ideológiával rendelkezik, melyben a más embereket (legalábbis az írott valláshagyományuk szerint) nem tartják egyenértékűnek.
Üdv katolnai

tótágas 2013.06.29. 17:04:32

@HajduM:

Szeintem a szamár az Y, a legelső ketté-Széth -válás szimbóluma. Amiből minden teremtetett, az első cikk, és az első cakk, amiből majd a cikk-cakk lesz, azaz a rezgés, amiből minden áll a teremtett világban. Az a rezgés, ami részegség. Hullámzás, imbolygás. Itt nem a mi általunk ismert állat, a szamár imádatáról, istenítéséről van szó. A mi őseink sem úgy voltak tűzimádók, hogy a tábortüzet imádták.
Itt valami egész másról van szó. Még a világ létezése előtti Őstűz-ről.Szerintem azért tagadták meg a zsidók a szamárfejű üdvözítőt, mert ezáltal bemocskolódott volna az igazi hitük. De nem voltak hülyék. Mi már azok vagyunk. Többnyire.

pixlala 2016.08.15. 21:52:13

Rendkívül érdekes írás.
Én a továbbiakban elgondolkoznék a cikkben szereplő két (ismerős) városnéven is: Avarisz és Hyerosolym.
Az Avarisz már-már beszédes, Avar múltra visszavezethető, de Hyerosolym (más néven: Urusolyma) ami ha minden igaz szkíta-sumer alapítású. Az említett népek mind a szkíták népes családjához tartoznak, akik utolsó ma még létező ága a magyarság. Az „Avar", „Uru" (úr, ura), „Solyom" mind beszédes elnevezések. A sólyom ezenfelül a magyarság szent állata (turul) A cikkben említett lovas, nomád nép megnevezés is egybevág ... Ha minden igaz, akkor ez csak magyar (Szkíta) nyelven ad valamiféle értelmet. Az összefüggés több mint valószínű.

katolnai 2016.08.16. 11:11:13

@pixlala:
Maga a "szkita" kifejezés (gyűjtőszó) egy annyira tág, időt, kontinenseket átfogó meghatározás, amit sokszor csak filológia segitségével lehet egymáshoz kapcsolni. Ilyen az Avarisz és Hierosolyma nevek is, melyeknél sokkal többet számitanának régészeti hasonlóságok előfordulása. Flinders Petrie, aki évtizedeken keresztül komoly ásatásokat végzett egyiptom-izrael részein az általa hikszosznak besorolt hagyatékokban számomra nem sok turáni akad. A lovaskultúra tényleg egybevág, de sajnos a kevés konkrét adat és hagyaték korlátolt teret engedélyez határozott véleményezéseknek.
süti beállítások módosítása