Moabita tábla (Mésa-sztélé)

A táblán látható sötét részek az eredeti (éppen csak javítgatott), már tisztán olvasható betűket szavakat tartalmazza,, míg a világos részek mind biblikus beállítottságú, teljes egészében spekuláción alapuló rekonstrukció

Louvre múzeumban kiállított két nagyobb darabból és 18. apró töredékből összeálló Mésa-sztélé, a zsidó nép legősibb létezésének emlékének tekintik, pedig az moábi nyelven és föníciai betűkkel nem héber nyelven és nem héber betűkkel íródott. Vagy a moábi is nyelv is héber, és a föníciai írás is héber mert ha igen akkor az akkádra is rá lehet fogni, hogy héber. A föníciai nyelvet, írásmódot ős-hébernek állítják be a zsidó nyelvészek és történészek, holott a föníciai nép legalább olyan messze állt műveltségben – időben-térben – a lényegesen később kialakult habiruktól, mint a habiruk kultúrája a kámitáktól. Ha a sztélét egy habiru származású jahvisztikus uralkodó emeltette, akkor miért nem a saját nyelvét-írását, a hébert alkalmazta szövege rögzizisénél? A sztélével kapcsolatos kérdések megválaszolását csak nehezíti, hogy a Louvre-ban kiállított kőtábla semmiképpen nem nevezhető eredetinek, mert az eredeti, 1868-ban, Augustus Klein által megtalált táblát az arabok a felfedezés után nem sokkal tűzbe vetették, felforrósították, majd hideg vizet öntöttek rá és darabokra törték. A tábla feliratát még széttörése előtt egy Salim el-Korum nevű arab önjelölt tudós pocsék pontatlansággal lemásolta és a ma látható táblát ez a pancser munka alapján rekonstruálták. A tábla széttörését megelőzően Clermont Ganneau, francia orientalista által felbérelt másik arab, Yaqub Karavaca csak egy kiszáradt, megszaggatott másolatot volt képes visszahozni a vad beduin világban őrzött kőtábláról, ami megint csak pont egy fabatkát ért. A barbár arab rongálás sok betűt és szót tett olvashatatlanná, amit a lelkes biblikusok más nyugat-szemita nyelvemlékek alapján egy-kettőre megoldottak. Evvel az elegánsnak vélt apologéta szövegjavítással, szövegértelmezéssel azonban korán sem oldották meg a felmerült kétségeket, legalábbis nem a valláshomálytól független kutatók számára. Clermont Ganneau két erősen megrongált darabot megszerzett a jeruzsálemi feketepiacról (valószínűleg Shapira boltjából), ezeket a Louvre-ba szállította, majd a két arab eredményei, valamint saját héber betű ismerte alapján rekonstruálta mindvégig a bibliához történő igazodást tartva szem előtt.

A győzelmi táblát i. e. 850. körüliről származó Mésa (Másu) Moabita király győztes hadjáratának állít emléket. Az összesen 34 sorból álló néhány sorát fontos kiemelni. 1. „Én vagyok Mésa, Kámos-melek(?), Moáb fia ...” 14: … és Kámos mondá nékem: Vidd el Nebót Izrael ellen.” 18. „... YHW edényeit elhurcoltam azokat Kámos elé ...”, több sorból csupán nyugat-szemita neveket érdemes említeni; Dibon, Arber, Anón, Bét-Bátom, Bézer, Honorám, Baál-Meon, Dedan.” A tábla autentikusát már nem sokkal felfedezése után több híres tudós megkérdőjelezte, mint Leopold Zunz, Gustav Jahn, Moses Gaster, Rupert Storr és kiemelten Albert Löwi, aki külön alapos tanulmányban sorolta fel kétségeit. A biblia apologétái paleográfia 'tudományát' kihasználva elutasítanak minden kérdőjelet és a tábla feliratának fordítását, szövege rekonstruálását autentikus hipotézisét hirdetve, az egész tudós társadalom nevében kétségtelennek nyilvánítják ki.

Bibliai minimentalistáknak elnevezett tudósok, mint bibliai allegóriaként értelmezik a feliratot és kétségbe vonják annak történelmi valóságát. Omri moábi tartózkodását, uralkodását Hammurapi, Sarrukin (Sargon), Idrimi emlékeit utánzó irodalmi, fiktív felvetéseire alapozódott, politikai szempontokat szem előtt tartó, módosított emléknek vélik. „A felirat nem történelmi, hanem egy felettébb metaforikus nyelvezettel alkotott irodalmi hagyomány, (általános, átvitt értelmű formula) ismétlése egy alapos, lényeges rég múlt időkben élt archaikus királynak, mely Alalakh-i Idrimi (akkád) királyának történelmi eseményének feliratát ismétli meg. A felirat egyesszám első személylében íródott Idrimi király epitoméját követve; legyőzi ellenségeit, hadjárata dicsőségesen befejeződik és Mésa, mint Idrimi, szintén új békés, jóléti királyságot alakít ki, melyet kész átadni utódjának. (…) a szöveg nyelvezete, stílusa a Neo-asszír és Babilon, majd az azt utánzó bibliai legendák szövegsajátosságaival egyező.” (Thomas Thompson, 'The Bible in History') A sztélé stilusa, szövegsajátosságai századokon keresztül elterjedt irodalmi hagyományt formált a Közel-kelet népeinél, melynek örökségét a későbbi zsidó irástudók felhasználták, beágyazták saját narrátivájukban, miként arra számos kutató rámutatott: „A sztélé nyelvezete az erős, hasonlatos szentimentalizmusa miatt egyenesen a héber bibliából is jöhetett volna, Kámos Moáb nemzeti istene Jahuhoz hasonlóan bosszúálló módon segíti győzelemre a moabitákat , mint számtalan esetben Jahu teszi azt az izraeliták ellenségei legyőzésekor.” (Christofer Rollston)

A bibliai történészek szerint Omri valós történelmi király volt, amit a sztélé szövege látszik megerősíteni számukra. A felirat 7. sorában: „mert birtokba vette Omri Mahdebá egész földjét”, mely Omri név sokkal régebbi eponimus lehetett, mint a I. Kir. 16. fejezetének Omrija. Mert Omri a Mésa kő elkészitésekor már rég nem egy közelmúltban élt személy volt, aki valaha is Transzjordánia területén élt, hanem eponimus, irodalmi megszemélyesitése az akkor élő nyugat-szemita népeknek, melyek jelenlétét Palesztina és Sziria mini-királyságaiban , mint politikai, vallási hatalom jelképe reális valóságként létezett. Gondosan kidolgozott irodalmi kifejezésekben sokszor keverednek a földrajzi, kultikus és törzsi nevek, nevek melyek az a századok folyamán elfelejtődtek, cserélődtek,hiszen a II. Kir. 3: 4-8-ban nincs Omri említve, hanem Akháb neve szerepel. Az asszír rekordokban feltüntetett 'Bit Humri' kifejezés egyezik más hasonló Bit Illani,, Bit Agusi földrajzi elnevezéssel, melyek apró 'királyságok' nevei és mely elnevezések nem történelmi személyek nevéből származnak, hanem ősi mennyei patrónusok kultikus területei.

A 12. sorban jegyzett ' dávid' fordítása közismerten bonyolult és cseppet se egyértelmű – írja Gary Rendsburg, 'Mesha Stele, Line 12.' c. tanulmányában, majd alapos elemzésekkel kísért keresztmetszetet ad a világ vezető tudósai egymástól néha alaposan eltérő fordításaiból. Néhány nem biblikus értelmezést érdemes megemlíteni, mert rávilágítanak az ősi habirunak mondott nyelvemlékek ellentmondásos – sokszor szándékosan elfogult – fordításaira. G. A. Cooke, 'Daudh'-nak azaz Dodónak fordítja a vitatott nevet (A Text-book of North-Semitic Inscriptions). Hugo Gressman, hasonlóan Karl Jaroshoz 'dod'-nak, míg Johannes de Moor és Brian Schmidt 'szerelmetes'-nek értelmezi. Ezen felül más tudósok az Arel (Matthews-Benjamin és Joseph Blekinsopp), Areli (Philip Stern), Ari'el (Alviero Niccacci). Smelik és Hanson furcsamód 'nagybácsi'-nak fordítják le a sok vitát kiváltó ákom-bákom betűket.

Az erősen megrongálódott kőtábla darabokat Clermont Ganneau vezetésével újra vésték-írták a Louvre múzeumban és így sok betű, szó, mondatrész mesterségesnek tekintendő és mivel az eredetiről soha nem készült pontos régészetileg igazolható másolat, ezért a rajta szerepló nevek, mint 'dávid', jahu nyugodtan megkérdőjelezhető. Ha elfogadjuk Jahu nevének hitelességét az mindössze annyit jelent, hogy a habiruk törzsi istene is kiemelt tiszteletet kaphatott a VIII. sz. egyes nyugat-szemita csoportjai között, ám ez közel sem bizonyítja a zsidó biblia történelmi pontosságát.

Kiegészítésként még ide idézném az egyik leghíresebb múlt században alkotó zsidó polihisztor, nyelvész, valláskutató véleményét: „A Mésa sztélével kapcsolatos legnagyobb rejtély a szöveg két irányban eltérő ellentétéből ered, az egyik a tiszta biblikus nyelvezet egy az egyben való használata, ami nem lehetett egy moábita uralkodó stílusa a klasszikus főníciai–héberből esetlen, ügyetlen, irreguláris nyelvtelenül helytelen héberre.” Yahuda aprólékos archaikus héber, moábi, föníciai betűkkel, szavakkal bemutatott szakmunkája természetesen csak egy szűk réteg által érthető, de megfogalmazott kétségeim mellett szó nélkül elhaladni hiba lenne. „Akárhányszor tanulmányozom át a Mésa sztélé szövegét nem tudok megszabadulni a kompozícióban egyszerre jelenlévő tudás és tudatlanság, jártasság, a biblikus anyaghoz hasonló élelmes felhasználás és a bolondos igyekezet mellett, mely az időrendi sorrend, események koordinálását otrombán összeszerkesztő ellentmondásokból tükröződik vissza. (Abraham Shalom Yahuda)

A leghírhedtebb zsidó hamisító és a Moabitica.

Az egyik igencsak jól sikerült Shapira hamisítvány a sok közül melyre, mint mézesmadzagra ugrottak a korai héber-tudomány szakértői.

Martin Heide (The Moabitica and their Aftermath) már elég korán felhívta figyelmünket az ukrajnai zsidó családból származó Mózes Shapirára, aki Jeruzsálemben, 1861-ben megnyitotta régiségkereskedő boltját, ahonnét számos kitűnő minőségű hamisítvány került gazdag műgyűjtőkhöz és tiszteletreméltó múzeumokba. Shapira sikerét elsősorban az ősi ábécéket, nyelveket alaposan ismerő Salim al-Korumnak köszönheti, aki más arab írástudó mesterek segítségével sorra gyártották a moábi, föníciai és más, ősinek álcázott nyelvi emlékeket. Shapira hamisításai nem mindenkit volt képes megtéveszteni, volt aki utána ment a dolgoknak, mint Charles Clermont-Ganneau (1846-1923) híres francia orientalista régészprofesszor. Clermont-Ganneau személyesen megkereste Salimot, akiből sikerült kiszednie annak az arabnak a nevét, aki az agyagot és köveket szolgáltatta, valamint találkozott azokkal a mester kőfaragókkal akik Shapirának dolgoztak. Palesztinából származó tapasztalatait a hamisításokról szóló értesüléseit a Atheneum nevű, Londonban megjelenő szakmagazinban hamisításhoz és az összes 'moabitica' (*) nevű leletegyüttesét hamisítványnak nyilvánította. Több jeles tudós kiállt Clermont-Ganneau igaza mellett és Shapira nem győzte tisztességét védeni, közben minden otromba hibáért Salimra mutogatott. A bibliai tudósok, becsapott műgyűjtők, átvert múzeumi kurátorok még évtizedekig harcoltak a leletek hitelessége mellett, mert olyasvalamiben akartak hinni, ami nem tudományukat, hanem hitüket erősíti. Shapira keze alól kikerült antik tárgyak aztán hamarosan kikerültek a kiállító vitrinekből és mind a mai napig múzeumi pincék homályos polcain porosodnak. Abraham Yahuda, polihisztor szemita ősnyelvek tudósa 'The Story of a Forgery and the Mesha Inscription' c. tanulmányában közli, hogy Salim al-Korum büszkén kérkedett, hogy elsők közt volt, akik a Mesa sztélét – amit a beduinok Dibán-kőnek hívtak – meglátta és megvizsgálta. Salim mikor először meglátta a Mésa sztélét, amennyire korlátolt tudása megengedte, híven lehetett rögtön lemásolta. Kortárs szakemberek szerint a másolat szinte olvashatatlan, ami olvasható annak fordítása értelmetlen szöveget tükröz. Érdekes módon Clermont-Ganneau, aki jól ismerte Dalimot és shapirát is minden egyes antiknak vélt műtárgyat mely kezük alól kikerült közönséges hamisításnak bélyegzett meg az egyetlen Mesha Sztélét mindezek ellenére hitelesnek tekintette. Szinte még gyilkolni és kész lett volna érte, a szemefénye, karrierje csúcsa, az egyetlen tündöklő bébije volt a Moabita Kő, holott jól tudta, hogy Shapira és Salim semmilyen disznóságtól nem riadnak vissza. És mégis ezt a Salim-féle irka-firkát használta fel Clermont-Ganneau később, mikor a Louvre-ban újraírta (rekonstruálta) a Moabita táblát. Saját bevallása szerint Salim többször használt Nabateus és Himyariti betűket, írásjeleket hamisításai tökéletesítéséhez. Fontos megemlíteni, hogy a Mésa Sztélé felfedezése előtt nem sokkal Duc de Luynes, orientalista tudós a Hamaida törzs sejkjének segítségével végigkutatta azt a a területet, ahol a Mésa sztélét később megtalálták és habár számos ősi izraeli emléket mutattak neki a Mésa sztélét még nem ismerték. (Majd utána jött Salim al-Korum és Shapira …)

A Mésa sztélé megerősíti a Kir. II. 3-9 fejezetében ismertetett Mésa lázadását, „És Mésának, a Moáb királyának sok sok juha volt ...”, „De amikor meghalt Akháb királya elszakadt Izraelt királyától” stb. – legalábbis az Ószövetség szerelmesei szemében, a józan hozzáállás pártatlan igazsága után vágyóknak azonban nem szabad figyelmen kívül hagynia, hogy minden egyes antik emlék, amihez Shapirának vagy Salimnak még csak halványan is köze van magán hordozza a hamisságot, az álnokságot, a kétséget.

(*) Moabitica: nem sokkal a Mésa sztélé megtalálása után Mózes Shapira boltjából agyag-figurák kerültek elő, teljesen egyező betűformákkal szórészekkel, mint a Mésa sztélén. A moabita szövegek néhány kisméretű faragott fejre, valamint több agyagfigurába, korsókba, tálakba voltak vésve. Shapira eladásra szánt Mobitikája több mint s.. és mégis vették. Német tudósok, mint Schlottmann, Koch, Münckhausen, és kiemelten Hermann Weser, aki Konstatinos Schlottmann tanítványa volt csak azért is kitartottak a moabitika hitelességéért, francia kollégájukat nacionalizmussal vádolva. Az ellenségesség mögött tömény irigység húzódott azáltal, hogy a Louvre múzeum számára, Charles Clermont-Ganneau az orruk elől csente el a számára sokkal hitelesebbnek tűnő Mésa sztélét. Charles Clermont-Ganneau 1885-ben kiadott publicisztikájában világosan rámutatott több goromba hamisításra, mint Dávid király pecsétje, egy moábita írással ellátott osszárium és Sámson szurrogátuma, ám a Mésa sztélé igazára rátette volna családja, szerettei életét. Már csak azért is!